Az Elios-ügy miatt beperelte az Európai Bizottságot a TASZ és az Eleven Gyál

Varga Mátyás 2020-02-11 11:30:00
Nem adja ki az Európai Bizottság az OLAF (Európai Csalás Elleni Hivatal) jelentését az Elios-ügyről, ezért a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) által képviselt Eleven Gyál civil csoport beperelte a Bizottságot.

Továbbra sem nyilvános az OLAF nagy port kavaró jelentése, amely súlyos visszásságokat tárt fel az Elios Zrt. által elnyert, európai uniós forrásból megvalósuló közvilágítási projektekkel kapcsolatban. A magyar hatóságok bűncselekmény hiányában megszüntették a nyomozást, a kormány pedig inkább úgy döntött, hogy kiveszi a projektek számláit az Európai Bizottságnak leadandó végleges számlacsomagból, vagyis nem kéri annak EU-s finanszírozását, így a beruházás teljes egészében a magyar adófizetők pénzén valósult meg. Ezzel a magyar kormány azt érte el, hogy az EU ne foglalkozzon többé az Elios-üggyel - írja hozzánk eljuttatott közleményében a TASZ.

Az Eleven Gyál nevű civil szervezet mégis szeretett volna hozzáférni az OLAF-jelentéshez, mert a városukat is érintő beruházás óta a közvilágítás minősége sokat romlott, az utcák jóval sötétebbek lettek. Az Eleven Gyál az Európai Bizottságtól, az OLAF-ot felügyelő szervtől kérte a jelentés kiadását. Kérésüket arra hivatkozva tagadták meg, hogy az OLAF jelentéseit kizárólag az érintett országok hatóságai számára kell kiadniuk, akik utána maguk dönthetnek arról, hogy nyilvánosságra hozzák-e azokat. Ám a magyar kormány a nagy botrányt okozó korrupciógyanús ügyben szinte semmiről sem tájékoztatja a nyilvánosságot, és a megfelelő büntetőeljárások sem indultak meg.

A TASZ szerint a magyar állampolgároknak jogos érdekük fűződik ahhoz, hogy megismerjék az adófizetők pénzéből megvalósuló közvilágítási projektekkel kapcsolatos visszaéléseket. Ezen felül az Európai Unió összes polgárának és szervének nyomós érdeke fűződik ahhoz, hogy az OLAF által feltárt visszásságokat valódi, érdemi vizsgálat kövesse az adott tagállamban. Ellenkező esetben a korrupcióval érintett államok példát vehetnének Magyarország eljárásáról: a számonkérés ugyanis könnyen elkerülhető, ha a tagállam utólag mégsem hívja le a forrásokat abban az ügyben, amelyben az OLAF vizsgálódik. Mivel az OLAF csak a támogatások kis részében vizsgálódik, így azokban, amelyekben nem jár el, a visszaélések tovább folytathatók. Ha tehát az OLAF vizsgálatának eredményeit az érintett tagállam nem kezeli megfelelően, az ellen a TASZ szerint kizárólag a nyilvánosság lehet hatékony eszköz.

A luxemburgi székhelyű bíróság eddig elutasította az OLAF-jelentések kiadására vonatkozó kereseteket azzal az indokkal, hogy azok nyilvánosságra hozatala veszélyeztetné az OLAF jövőbeli vizsgálatait. A TASZ szerint  azonban sérti az Eleven Gyál információszabadsághoz való jogát az OLAF-jelentések eltitkolása, ami ellentétes az Európai Unió Alapjogi Chartájával.

„Az európai polgároknak joguk van megtudni, ha a tagállamok kormányai visszaéléseket követnek el az adójukból finanszírozott beruházások során. Különösen a korrupciós ügyek elszenvedőit, a silány közvilágítást kapott gyáliakat nem lehet elzárni az OLAF-jelentésektől” – mondta el Kaputa Júlia, a TASZ jogásza.

“Az Elios-os közvilágítás-fejlesztések sok várost érintenek Magyarországon. Bár Gyálon a helyi önkormányzatnál elértük, hogy felülvizsgálják és reményeink szerint javítják a közvilágítás minőségét, de úgy gondoljuk, hogy az összes ilyen beruházás vizsgálatának anyagát joga van megismerniük a magyar adófizetőknek” – hangsúlyozta Homoki Andrea, az Eleven Gyál tagja.

Az Európai Bíróság előtt az Eleven Gyált dr. Hüttl Tivadar, a TASZ jogsegélyszolgálatának vezetője képviseli.

Szólj hozzá!

Az idén sem fizet osztalékot a Rába

Győri ingatlanok érétkesítéséről is döntött a cég.

Azzal fenyegette a sárvári gyámügyest a nő, hogy megöli

„Na te büdös k***a, ha te ezt megtetted, akkor nem fogok veled szépen beszélni!”

Tizenkét gyanúsítottja van már annak az ügynek, amiben letartóztatták a volt győri rendőrkapitányt

A volt kapitányon kívül egy másik gyanúsítottat is fogva tartanak, aki szintén fontos és magas rangú, nyugalmazott rendőr.

Szúnyogok: Győrben kiterjedt biológiai gyérítés egyelőre nem szükséges

A Győr-Szol Zrt. már megtette az előkészületeket a szúnyoggyérítési munkálatok megkezdéséhez.

Legyen egy szuper okosóra a legújabb kiegészítőd

Gondoltál már arra, hogy beszerezz egy páratlan okosórát? Ha eddig halogattad a döntést, akkor ezt most tekintsd egy jelnek és üdvözölj a gyűjteményedben egy efféle újdonságot. Nemcsak dekoratív kiegészítő, hanem számtalan előnnyel is bír.

Quentin Tarantino mégsem filmkritikusról forgatja utolsó filmjét

A rendező várhatóan tizedik filmje elkészítése után is folytatja a kreatív munkát. Korábban többször célzott rá, hogy minisorozatok és színdarabok rendezése is érdekli.

A performance marketing jelentősége a vállalkozások életében

Minden vállalkozás számára alapvető fontosságú, hogy folyamatosan, méghozzá profitábilisan termeljen új ügyfeleket, vásárlókat. A performance marketing elengedhetetlen a sikerhez, egy laikus számára azonban rengeteg nehézséget okozhat a fizetett hirdetések nyereséges menedzselése, éppen ezért sok esetben a legjobb döntés szakértőket segítségül hívni.

Ütötte, rúgta ismerősét egy körmendi férfi

Még a mobilját is földhöz vágta.

Milyen tényezőket vegyünk figyelembe, ha bútorkárpitot választunk?

A különféle anyagokkal bevont, párnázott bútorok esetében a kárpit színe, textúrája meghatározó jelentőségű az enteriőr stílusa, valamint a tartósság és a tisztíthatóság szempontjából, ezért a választásnál körültekintőnek kell lenni.

Azonnali hatállyal rúgta ki a Vas Népe az újságíróját, miután bejelentette, hogy civilként elindul képviselőnek

Tóth Judit Körmenden szerezne mandátumot. Frissítve a Vas Népe közleményével!

Sulyok Tamás jáki látogatása miatt komoly biztonsági intézkedésekre lehet számítani

A vasárnapi avatón ingyen lehet megtekinteni a templomot és templomkertet is.

Egy győzelemre az elődöntőtől a Falco

Lemosták a Honvédet a pályáról

Már a bíróságon is kamuzik Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere

Nem csak adatokat nem adna ki, hanem tényleg nem ad ki.