Az adventi időszakban kétszer annyi a lakástűz, idén decemberben már félezer ilyen esethez risasztották a tűzoltókat

Vágvölgyi Bálint 2018-12-23 10:31:00
Kis odafigyeléssel megelőzhető a baj.

Adventi időszakban kétszer annyi a lakástűz, mint az év más időszakaiban; idén decemberben már mintegy félezer ilyen esethez kellett kivonulniuk a tűzoltóknak - mondta Mukics Dániel, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának szóvivője az M1 aktuális csatornán vasárnap.

Meghalt egy ember egy sárvári tűzben

Kigyulladt egy családi ház a sárvári Temető utcában. Riasztották a sárvári hivatásos tűzoltókat, akik a házban egy embert találtak, aki a mentők megállapítása szerint meghalt. Az egységek két vízsugárral eloltották a lángokat, majd megkezdték az épület átszellőztetését - tájékoztatott a Katasztrófavédelem. Please enable JavaScript to view the comments powered by Disqus.


A szakember azt tanácsolta: a karácsonyfát minden hőforrástól legalább másfél méteres távolságra állítsuk fel, csak megfelelő műszaki állapotú fényfüzért használjunk, és ha elmegyünk otthonról, vagy lefekszünk aludni, áramtalanítsuk.

A gyertyákat nem éghető alátétre kell helyezni, karácsonyfán meggyújtani veszélyes - figyelmeztetett a szóvivő.

Kigyulladt egy lakás a Szombathely belvárosában

Kigyulladt egy lakás a szombathelyi Szelestey utcában szerda délelőtt. Egy földszinti lakás konyhájában csaptak fel a lángok, innen terjedt át a szomszédos helyiségbe. A szombathelyi hivatásos tűzoltók vonultak a helyszínre, a tüzet körülhatárolták. Jelenleg az egész lakás és a lépcsőház is füstben áll, ezért a tűzoltók szellőztetik az épületet.


Egy füstérzékelő segít megelőzni a nagyobb bajt, csakúgy mint a két kilogrammos poroltó, amely minden nagyobb áruházban kapható 2-3 ezer forintért - tette hozzá Mukics Dániel.

Szólj hozzá!

Nyakkitekeréssel fenyegette a kalauzt a szombathelyi vonaton egy férfi

Annak ellenére szállított kerékpárt, hogy azon a járaton a kerékpár szállítása tilos volt.

2027-től új villanyvonatok járnak Szombathely és Budapest között

Az óránkénti 160 kilométeres sebességre képes ötrészes járművek hossza 106,2 méter, az ülőhelyek száma a nyári és téli üléselrendezéstől függően rugalmasan változtatható.

Zöld Bajnok díjat nyert Szombathely

Szombathely minden várakozást felülmúlt.

Győrszentivánon két rákkeltő anyag tekintetében veszélyeztetettség áll fenn

Elkészült a civil légszennyezettség-mérés szakmai értékelése.

Homlok ne hazudj! Erzsi takarodj!

Felirat jelent meg a Haladás Sportkomplexum oldalán.

Magyar Péter: Nem úszhatja meg a maffiaállam feje, Orbán Viktor

Több ezer fő vett részt Magyar Péter budapesti tüntetésén.

Átépítik a szombathelyi Sportliget rendre víz alá kerülő sétányát

A tervezésnél a dozmati víztározó kapacitásában bíztak.

Dézsi: Borkai egy tátongó seb Győr lelkén és testén

Mesterséges intelligenciával szerkesztett videók léteznek csak Dézsi szerint, olyan nem, amivel zsarolni lehetne.

A szombathelyi börtönbe akart drogot csempészni a győri férfi

Mobiltelefonok és adathordozók is voltak a csomagban.

„Magukat kihuzatták” – közzétette a hangfelvételt Magyar Péter

Varga Judit volt igazságügyi miniszter beszél a felvételen arról, hogy fideszes politikusok kihúzatták a nevüket a Völner-Schadl-ügy irataiból.

Zebrán gázolt a szentgotthárdi nő

A balesetben a sértett nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.

Kuznyecov: minden győri álma a feljutás

A második helyen álló győriek hátránya hét pont a listavezető Nyíregyháza mögött, utánuk azonban nagyon szoros a mezőny.

LMP: nem halogatható a béremelés a felsőoktatásban!

Kanász-Nagy Máté értékelése szerint a kormány "magára hagyta" a felsőoktatásban dolgozó oktatókat és kutatókat.

56-57 négyzetméteres ingatlanra futja 30 millió forintból most Szombathelyen

A vármegyeszékhelyek közül, az első két hónap tranzakciói alapján Békéscsabán kapható 30 millió forintból a legnagyobb alapterületű, 103 négyzetméteres használt lakás.