Annyit utazgattak a fideszes szombathelyi városvezetők az elmúlt ciklusban az adófizetők pénzén, hogy a teljes lista összeállításához legalább egy hónap kell

Farkas Bazsi 2019-08-12 17:00:00
Kíváncsian várjuk, hogy ki lesz a rekorder.

Lake Placid egy amerikai település neve, ami a szombathelyieknek most egy teljesen más, mögöttes tartalommal is bír. Ez az a falu, ahol alig háromezren laknak, eddig mégis már két téli olimpiának adott helyet és itt volt januárban a Nemzetközi Téli Diákjátékok is, amelyek ideje alatt rendkívüli közgyűlést hívtak össze Szombathelyen és mivel a város egyik fideszes képviselője, Lendvai Ferenc éppen az Amerikai Egyesült Államokban turistáskodott az adófizetők pénzén, így nem tudott ott lenni ezen a testületi ülésen. A Fidesz-frakció így inkább el sem ment. A következményeket azóta ismerjük: a Fidesz elveszítette többségét, mivel az addig velük szavazó Molnár Miklós (Pro Savaria) elment az ülésre és még azt a “luxust” is megengedte magának, hogy szavazatával támogassa az ellenzéki javaslat napirendre vételét. 

Felvetődött azonban a kérdés, hogy a sporttal hivatalból abszolút nem foglalkozó Lendvai Ferenc és a delegáció egy másik tagja, az akkor még csak a polgármesteri kabinetiroda vezetője, azóta már fideszes képviselőjelölt Polgár Lívia milyen eszközökkel segítette Szombathely nemzetközi kapcsolatait. Mert ugye más szóba sem kerülhet egy ilyen kiküldetésen.

Arról nem is beszélve, hogy több forrásból úgy értesültünk, a szombathelyi delegáció botrányba keveredett. Ezért kikértük a városházától az úti beszámolót. Ez az a dokumentum, amiben a szombathelyi városlakók pénzén utazó képviselőknek be kellene számolniuk arról, hogy mikor mit csináltak külföldi tartózkodásuk alatt. Ilyen dokumentum azonban nincsen. A szombathelyi önkormányzat szabályzata ugyanis nem kötelezi a képviselőket arra, hogy írásban számoljanak be a kinn tartózkodásuk minden mozzanatáról. Tehát semmiféle kötelezettsége nincsen a delegáció tagjainak, hogy elszámoljanak azzal, mire költötték el az adófizetők pénzét.

Éppen azért közérdekű adatigénylést nyújtottunk be, hogy megtudjuk, melyik képviselő és önkormányzati dolgozó hova, mennyi pénzért és milyen céllal utazott el. Persze csak azokra az utakra szűkítve a listát, amik nem munkacélú utazások voltak. 

Ma kaptunk a jegyzőtől választ, aki a közérdekű adatigénylés szokásos 15 napos határidejét újabb 15 nappal toldotta meg. Ezt egyébként teljesen jogszerűen meg is teheti. A jegyző egyébként arra hivatkozott, hogy mivel az adatigénylés jelentős terjedelmű  illetve nagyszámú adatra vonatkozik. 

Szólj hozzá!

Az idén sem fizet osztalékot a Rába

Győri ingatlanok érétkesítéséről is döntött a cég.

Azzal fenyegette a sárvári gyámügyest a nő, hogy megöli

„Na te büdös k***a, ha te ezt megtetted, akkor nem fogok veled szépen beszélni!”

Tizenkét gyanúsítottja van már annak az ügynek, amiben letartóztatták a volt győri rendőrkapitányt

A volt kapitányon kívül egy másik gyanúsítottat is fogva tartanak, aki szintén fontos és magas rangú, nyugalmazott rendőr.

Szúnyogok: Győrben kiterjedt biológiai gyérítés egyelőre nem szükséges

A Győr-Szol Zrt. már megtette az előkészületeket a szúnyoggyérítési munkálatok megkezdéséhez.

Legyen egy szuper okosóra a legújabb kiegészítőd

Gondoltál már arra, hogy beszerezz egy páratlan okosórát? Ha eddig halogattad a döntést, akkor ezt most tekintsd egy jelnek és üdvözölj a gyűjteményedben egy efféle újdonságot. Nemcsak dekoratív kiegészítő, hanem számtalan előnnyel is bír.

Quentin Tarantino mégsem filmkritikusról forgatja utolsó filmjét

A rendező várhatóan tizedik filmje elkészítése után is folytatja a kreatív munkát. Korábban többször célzott rá, hogy minisorozatok és színdarabok rendezése is érdekli.

A performance marketing jelentősége a vállalkozások életében

Minden vállalkozás számára alapvető fontosságú, hogy folyamatosan, méghozzá profitábilisan termeljen új ügyfeleket, vásárlókat. A performance marketing elengedhetetlen a sikerhez, egy laikus számára azonban rengeteg nehézséget okozhat a fizetett hirdetések nyereséges menedzselése, éppen ezért sok esetben a legjobb döntés szakértőket segítségül hívni.

Ütötte, rúgta ismerősét egy körmendi férfi

Még a mobilját is földhöz vágta.

Milyen tényezőket vegyünk figyelembe, ha bútorkárpitot választunk?

A különféle anyagokkal bevont, párnázott bútorok esetében a kárpit színe, textúrája meghatározó jelentőségű az enteriőr stílusa, valamint a tartósság és a tisztíthatóság szempontjából, ezért a választásnál körültekintőnek kell lenni.

Azonnali hatállyal rúgta ki a Vas Népe az újságíróját, miután bejelentette, hogy civilként elindul képviselőnek

Tóth Judit Körmenden szerezne mandátumot. Frissítve a Vas Népe közleményével!

Sulyok Tamás jáki látogatása miatt komoly biztonsági intézkedésekre lehet számítani

A vasárnapi avatón ingyen lehet megtekinteni a templomot és templomkertet is.

Egy győzelemre az elődöntőtől a Falco

Lemosták a Honvédet a pályáról

Már a bíróságon is kamuzik Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere

Nem csak adatokat nem adna ki, hanem tényleg nem ad ki.