VIDEÓ - Annyian voltak az orvosi kannabiszról szóló szombathelyi előadáson, hogy be sem fértek a terembe

VPP 2019-07-02 14:33:00
A Magyar Orvosi Kannabisz Egyesület elnöke, Szelestei Miklós tartott előadást a kannabisz gyógyaszati felhasználásáról egy szombathelyi pubban, a Bohémban.

Az előadáson szó esett az orvosi kannabisz megítéléséről, arról, milyen problémák, betegségek esetén lehet hatásos a csodanövény, valamint végigvették, hány különbféle vegyület található benne. Ezen kívül eloszlatták azt a rengeteg tévhitet, ami összevissza kering a neten és a világban. Szó esett az egyesület jövőbeli céljairól, működéséről is, de a hangsúly egyértelműen a CBD-olajon és annak jótékony hatásain volt. Az olajról és egy szombathelyi család történetéről egyébként mi is foglalkoztunk már egy nagyobb írásunkban. Akkori történetünk főszereplőjének, Adriánnak köszönhető, hogy létrejöhetett a tegnapi esemény is.

(És ez csak az udvar)

Az előadást a vártnál nagyobb érdeklődés övezte, legalább 60 fő volt kíváncsi Szelestei előadására. Az előadást a nagy érdeklődésre való tekintettel a helyszínen streamelni és hangosítani kellett, így az udvaron is lehetett követni az egészet. Az előadás végén a hallgatók kérdezhettek és meglepő módon mindenki képbe volt és célirányosan kérdezett. Volt olyan résztvevő, aki végstádiumban szenvedő rokonán szeretne segíteni, volt aki ADHD-s gyermekén.

Ha lemaradtál, akkor most videón nézheted vissza az előadást.

Eszter Biobolt - Eszter Biobolt was live.

Eszter Biobolt was live.


 

Szólj hozzá!

Az idén sem fizet osztalékot a Rába

Győri ingatlanok érétkesítéséről is döntött a cég.

Azzal fenyegette a sárvári gyámügyest a nő, hogy megöli

„Na te büdös k***a, ha te ezt megtetted, akkor nem fogok veled szépen beszélni!”

Tizenkét gyanúsítottja van már annak az ügynek, amiben letartóztatták a volt győri rendőrkapitányt

A volt kapitányon kívül egy másik gyanúsítottat is fogva tartanak, aki szintén fontos és magas rangú, nyugalmazott rendőr.

Szúnyogok: Győrben kiterjedt biológiai gyérítés egyelőre nem szükséges

A Győr-Szol Zrt. már megtette az előkészületeket a szúnyoggyérítési munkálatok megkezdéséhez.

Legyen egy szuper okosóra a legújabb kiegészítőd

Gondoltál már arra, hogy beszerezz egy páratlan okosórát? Ha eddig halogattad a döntést, akkor ezt most tekintsd egy jelnek és üdvözölj a gyűjteményedben egy efféle újdonságot. Nemcsak dekoratív kiegészítő, hanem számtalan előnnyel is bír.

Quentin Tarantino mégsem filmkritikusról forgatja utolsó filmjét

A rendező várhatóan tizedik filmje elkészítése után is folytatja a kreatív munkát. Korábban többször célzott rá, hogy minisorozatok és színdarabok rendezése is érdekli.

A performance marketing jelentősége a vállalkozások életében

Minden vállalkozás számára alapvető fontosságú, hogy folyamatosan, méghozzá profitábilisan termeljen új ügyfeleket, vásárlókat. A performance marketing elengedhetetlen a sikerhez, egy laikus számára azonban rengeteg nehézséget okozhat a fizetett hirdetések nyereséges menedzselése, éppen ezért sok esetben a legjobb döntés szakértőket segítségül hívni.

Ütötte, rúgta ismerősét egy körmendi férfi

Még a mobilját is földhöz vágta.

Milyen tényezőket vegyünk figyelembe, ha bútorkárpitot választunk?

A különféle anyagokkal bevont, párnázott bútorok esetében a kárpit színe, textúrája meghatározó jelentőségű az enteriőr stílusa, valamint a tartósság és a tisztíthatóság szempontjából, ezért a választásnál körültekintőnek kell lenni.

Azonnali hatállyal rúgta ki a Vas Népe az újságíróját, miután bejelentette, hogy civilként elindul képviselőnek

Tóth Judit Körmenden szerezne mandátumot. Frissítve a Vas Népe közleményével!

Sulyok Tamás jáki látogatása miatt komoly biztonsági intézkedésekre lehet számítani

A vasárnapi avatón ingyen lehet megtekinteni a templomot és templomkertet is.

Egy győzelemre az elődöntőtől a Falco

Lemosták a Honvédet a pályáról

Már a bíróságon is kamuzik Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere

Nem csak adatokat nem adna ki, hanem tényleg nem ad ki.