A ZTE-hez igazolt a Haladás két fiatal tehetsége, miközben a csapat légiósokkal eddig abszolút kieső

ugytudjuk.hu 2019-02-26 09:47:00

Pap Marci és Nagy Bence, a HVSE U19-es csapatának két játékosa januárban hagyta el Szombathelyt, hogy egy magasabb osztályú bajnokságban próbálhassa ki magukat Zalaegerszegen.

Somfalvi Csaba szakosztályvezető szerint a két focista elvesztésével ugyan gyengült az U-19-es csapat, viszont óriási büszkeség az utánpótlásnál dolgozók számára, hogy munkájukat igazolva magasabb szintre léptek a játékosok.

- Reméljük, hamarosan láthatjuk őket a felnőtt csapatnál is, esetlegesen az NB1-ben is bemutatkozhatnak! Mondjuk kicsit érdekes lenne, ha szombathelyiként ez Zalaegerszegen sikerülne...

- olvashatók Somfalvi gondolatai az átigazolásokkal kapcsolatban a hvsefoci.hu-n.

Szenczi Imre, szakmai vezető is csak pozitívan tudott nyilatkozni a két srácról, mint mondta mindketten meghatározó játékosai voltak korosztályuknak és nagyban hozzájárultak teljesítményükkel az első évben bronzérmet, tavaly pedig bajnokságot nyert csapat sikereihez.

- Bence és Marci példája álljon a kisebb korosztályok játékosai és szülei előtt, hogy kellő alázattal, szorgalommal és nem utolsó sorban tehetséggel egyesületünk is tudja biztosítani a fejlődést ahhoz, hogy a gyerekek álmai és céljai megvalósuljanak!  - mondta Szenczi.

Nagy Bence játékostársa nevében is megköszönte mindenkinek, aki ehhez a lehetőséghez hozzásegítette őket. Elsősorban korábbi edzőiknek - Szenczi Imrének és Iszak Gábornak - tartoznak hálával, na meg a 2000-2001-2002-es korosztály játékosainak is.

- Nagyon szép és eredményes éveket töltöttünk el a Haladásnál. Jó érzéssel fogunk visszagondolni az itt töltött időszakra! Sok sikert kívánunk minden korosztálynak és minden játékosnak! Továbbra is figyelemmel követjük a csapat eredményeit és szurkolunk a minél sikeresebb szereplésért! - zárta szavait Nagy Bence.

Bence és Marci a hétvégén már be is mutatkoztak Zalaegerszegen. A ZTE Akadémia 3-1-re győzte le az Újpest csapatát, Pap Marci az első gólját is megszerezte új csapatában.

És hogy mi történt a hétvégén a Haladás felnőtt csapatával, miközben Szombathelyről eligazolt fiatal tehetségek más csapatokban bontogatják szárnyaikat? Ez:

Szinte biztos kiesőként kikaptak a bajnoki címvédő Videoton otthonában, a pályára lépő 14 játékosból 5 volt magyar állampolgárságú. Átlagéletkor szempontjából sincs túl jó helyzetben a szombathelyi csapat, az M4 Sport hívta fel rá a figyelmet, hogy a bajnokság sereghajtói, a Kisvárda és a Haladás a bajnokság két „legöregebb” csapata. A zöld-fehérek itt is tökutolsók, a maguk 29,2 évével.

M4Sport

Az OTP Bank Liga sereghajtói, a Kisvárda és a Haladás a bajnokság két „legöregebb" csapata. A fiatalság legyőzi a rutint az NB I-ben?


Szólj hozzá!

A performance marketing jelentősége a vállalkozások életében

Minden vállalkozás számára alapvető fontosságú, hogy folyamatosan, méghozzá profitábilisan termeljen új ügyfeleket, vásárlókat. A performance marketing elengedhetetlen a sikerhez, egy laikus számára azonban rengeteg nehézséget okozhat a fizetett hirdetések nyereséges menedzselése, éppen ezért sok esetben a legjobb döntés szakértőket segítségül hívni.

Ütötte, rúgta ismerősét egy körmendi férfi

Még a mobilját is földhöz vágta.

Milyen tényezőket vegyünk figyelembe, ha bútorkárpitot választunk?

A különféle anyagokkal bevont, párnázott bútorok esetében a kárpit színe, textúrája meghatározó jelentőségű az enteriőr stílusa, valamint a tartósság és a tisztíthatóság szempontjából, ezért a választásnál körültekintőnek kell lenni.

Azonnali hatállyal rúgta ki a Vas Népe az újságíróját, miután bejelentette, hogy civilként elindul képviselőnek

Tóth Judit Körmenden szerezne mandátumot. Frissítve a Vas Népe közleményével!

Sulyok Tamás jáki látogatása miatt komoly biztonsági intézkedésekre lehet számítani

A vasárnapi avatón ingyen lehet megtekinteni a templomot és templomkertet is.

Egy győzelemre az elődöntőtől a Falco

Lemosták a Honvédet a pályáról

Már a bíróságon is kamuzik Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere

Nem csak adatokat nem adna ki, hanem tényleg nem ad ki.

Pedofil fotós is dolgozott a Little Miss Hungary gyermekszépségversenyen

A gyerekszépségverseny szervezője csalás miatt áll bíróság elé.

A szakember szerint nem indokolt a szúnyoggyérítés Győrben

Hiába jelentek meg a szúnyogok, az élő vizeinkben még nem kezdtek el növekedni a lárvák

Kalapáccsal verte fejbe kutyáját az ittas sárvári férfi

Az állatnak különös szenvedést okozott, és alkalmas volt arra is, hogy a pusztulását okozza.

Megérkezett a balkonszezon

Itt a tavasz, a jó idő, a melegedő időjárás, ideje feldíszíteni az erkélyt. A cikkel ehhez a feladathoz szeretnénk hasznos tippeket adni. Összeszedtük a legfontosabb teendőket, valamint minden hasznos tudnivalót, és eláruljuk, hogy melyek a nélkülözhetetlen szerszámok. 

Havazott az Írott-kőn

Nyárból a télbe.

Megállapodtak a bérekről az Audiban

650 ezer forintos egyszeri kifizetésben is megegyeztek a gyár és a szakszervezet képviselői.

Nagy mennyiségű csapadék várható kedden

A északnyugatira forduló szelet a front mentén erős, viharos széllökések kísérik.

Újabb induló jelentkezett be a szombathelyi polgármesteri székért

Mind a 12 városi körzetben lesz indulója a Konzervatívok Egy Jobb Városért Egyesületnek. Balassa Péter a polgármesterjelöltjük.