A Szombathelyről utazókat is érinti majd a Keleti lezárása

Farkas Bazsi 2019-02-25 20:22:00
Május közepén kell számítani a kellemetlenségre.

A Pécsről, Győrből, Szombathelyről utazókat is érinti majd a budapesti Keleti pályaudvar májusi, két hétig tartó lezárása - mondta a MÁV-csoport szóvivője hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Bíber Anett felsorolta a helyszíneket, ahonnan útnak indulva számítani kell korlátozásra. Ezek: Tatabánya, Győr, Hegyeshalom, Sopron, Szombathely, Kaposvár, Dombóvár, Pécs, Baja, Sárbogárd, Pusztaszabolcs, Békéscsaba és utóbbin keresztül romániai útirányok. 

A Keleti pályaudvaron végzendő karbantartás ideje alatt, május 13-tól 26-ig, valamennyi, a pályaudvart érintő elővárosi és távolsági vonat menetrendjében lesznek változások. A vonatokat a Keletiből más állomásokra irányítják át, más állomásokat érintő módosítások is várhatóak - közölte korábban a MÁV.

A szóvivő az M1-nek hétfőn azt mondta, jelenleg is tart annak kidolgozása, hogy melyik vonatot, pontosan hogyan érintik a változások.

Bíber Anett ismertetése szerint egy hétköznap 340, egy hétvégi napon valamivel kevesebb mint 300 vonat érkezik és indul a Keletiből, ez naponta 25-30 ezer utast jelent.

A szóvivő beszélt arról is, hogy a karbantartás részeként felújítják a peronokat, javítják a vakolatot, ellenőrzik a vasúti infrastruktúrát és cserélik az elhasználódott alkatrészeket is. Utóbbinak köszönhetően javul a műszaki biztonság és csökkennek a késések is - tette hozzá.

Az állomási hirdetményeken, Facebook-oldalukon, a Mávinform és ügyfélszolgálatuk segítségével adják majd át az információkat a menetrendi változásokról - jelezte Bíber Anett.


 

Szólj hozzá!

Közös listát állít Budapesten és az EP-választáson a DK, az MSZP és a Párbeszéd

A közös EP-lista vezetője Dobrev Klára lesz, a lista első négy helyét a DK kapta.

Az önkormányzat bevonásával fog bármi is történni a szombathelyi Nagyszállóval

A parkoló kérdésben is minden segítséget meg fog adni a városvezetés.

Nyakkitekeréssel fenyegette a kalauzt a szombathelyi vonaton egy férfi

Annak ellenére szállított kerékpárt, hogy azon a járaton a kerékpár szállítása tilos volt.

2027-től új villanyvonatok járnak Szombathely és Budapest között

Az óránkénti 160 kilométeres sebességre képes ötrészes járművek hossza 106,2 méter, az ülőhelyek száma a nyári és téli üléselrendezéstől függően rugalmasan változtatható.

Zöld Bajnok díjat nyert Szombathely

Szombathely minden várakozást felülmúlt.

Győrszentivánon két rákkeltő anyag tekintetében veszélyeztetettség áll fenn

Elkészült a civil légszennyezettség-mérés szakmai értékelése.

Homlok ne hazudj! Erzsi takarodj!

Felirat jelent meg a Haladás Sportkomplexum oldalán.

Magyar Péter: Nem úszhatja meg a maffiaállam feje, Orbán Viktor

Több ezer fő vett részt Magyar Péter budapesti tüntetésén.

Átépítik a szombathelyi Sportliget rendre víz alá kerülő sétányát

A tervezésnél a dozmati víztározó kapacitásában bíztak.

Dézsi: Borkai egy tátongó seb Győr lelkén és testén

Mesterséges intelligenciával szerkesztett videók léteznek csak Dézsi szerint, olyan nem, amivel zsarolni lehetne.

A szombathelyi börtönbe akart drogot csempészni a győri férfi

Mobiltelefonok és adathordozók is voltak a csomagban.

„Magukat kihuzatták” – közzétette a hangfelvételt Magyar Péter

Varga Judit volt igazságügyi miniszter beszél a felvételen arról, hogy fideszes politikusok kihúzatták a nevüket a Völner-Schadl-ügy irataiból.

Zebrán gázolt a szentgotthárdi nő

A balesetben a sértett nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.