A szombathelyi vásárcsarnok vezetője szerint a felújítás alatt is működni fog a piac

ugytudjuk.hu 2019-06-20 18:13:00
Elég bizonytalan most a vásárcsarnok jövője, Antoni Zsoltot arról kérdeztük, hogy miként hat ez a piac mindennapjaira.

Már három éve annak, hogy bejelentették: megújul a szombathelyi vásárcsarnok épülete. Időközben a látványtervek is elkészültek, azt is láthattuk, hogy a megújuló épület tetejére zöldterületet terveztek, az építkezés viszont csak nem akart megindulni. A kivitelezésre 1,2 milliárd forint állt rendelkezésre, ám a város egyetlen kivitelezési ajánlatot kapott, egy olyat, amelynek az ajánlattevője csak 800 millió forinttal többért állt volna neki a felújításnak. Azt is érdemes megjegyezni, hogy az egyetlen ajánlattevő a Záév Zrt. volt, ami Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozik:

"Csak" 800 millió forinttal volt több a legolcsóbb és egyben egyetlen ajánlat az új szombathelyi piacra, mint amennyi pénz van rá

Farkas Bazsi Azt pedig a Mészáros Lőrinchez köthető ZÁÉV tette. Tegnap írtunk róla, hogy meghiúsult a szombathelyi vásárcsarnok felújítása, legalábbis abban a formában, amiben a városvezetők szerették volna. A tervek minden esetre impozánsak voltak, ezek már 2017-ben publikálták. Egyebek mellett a tetőre telepített növények is lettek volna az új csarnokon.


Miután a közbeszerzés eredménytelen lett, két lehetőség tárult a városvezetés elé; vagy lefújják az egész projektet, vagy csökkentett műszaki tartalommal, kevesebb pénzből újítják fel az épületet. Végül a második lehetőség mellett döntöttek, ez azt jelenti, hogy a megújult épületben kevesebb újdonság lesz,

többek között ugrott a zöld tető ötlete is.


A szombathelyi közgyűlés április harmincadikán tárgyalta a csarnok ügyét. A hajnalig tartó gyűlésen elfogadták az átdolgozott terveket, és azt is eldöntötték, hogy újabb közbeszerzési eljárást indítanak a felújítás érdekében. Molnár Miklós (Pro Savaria) alpolgármester a gyűlésen fel is szólalt, elmondta, hogy többször szólt Puskás Tivadarnak, hogy ne jelentsenek be beruházásokat addig, amíg nincs érvényes közbeszerzésen eredményes kivitelezési szerződés.

Molnár felemlegette, hogy ugyanígy jártak az Aréna Óvodával és az Egészségügyi Alapellátóval is, majd az alpolgármester felvetette, hogy az lenne a korrekt megoldás, ha összehívnák a piac bérlőit, és elmondanák nekik, hogy a korábbi tervekhez képest mit valósítanak majd meg.

A közgyűlés döntése után azonban még mindig rengeteg a kérdőjel az üggyel kapcsolatban, ezért megkerestük Antoni Zsoltot, a vásárcsarnok jelenlegi vezetőjét. Az igazgatótól megkérdeztük, hogy mit gondol arról, hogy csökkentett műszaki tartalommal újul majd meg az épület, amire azt válaszolta, hogy "a felújítás feltétlenül szükséges".

Mennyire bizonytalan most a vásárcsarnok működése?

Arra is kíváncsiak voltunk, hogy Antoni mennyire érzi bizonytalannak a Vásárcsarnok működését a jelenlegi körülmények között. Az igazgató láthatólag nem aggódik, a válaszában azt írta, hogy a vásárcsarnok folyamatosan működik és a felújítás alatt is működni szükséges. A jelenlegi helyzet ellenére hosszútávra terveznek, jelenleg az asztalbérlők létszámának megtartása a cél. A vásárcsarnok igazgatója azt azonban még hozzátette, hogy a felújítás után lesz majd lehetőség a szabad helyekre havibérletet váltani.

Arra is rákérdeztünk, hogy befolyásolták-e az asztalbérlők számát valamilyen módon a vásárcsarnokról felröppenő hírek. Antoni szerint a bérlők száma nagyjából konstans, folyamatosan próbálják a szüneteltetett üzleteket is hasznosítani. Az igazgató azt is tudja már, hogy a csarnok felújítása két szakaszban történik majd meg, amíg a szakemberek az épületen dolgoznak, addig a jelenlegi bérlők a piac nyitott részén, sátrakban lesznek elhelyezve.

Tehát a piac a felújítás idején is működni fog.

Szólj hozzá!

Fókuszban a csapatépítés!

A csapatépítőkért van, aki rajong, ám többen akadnak, akik a szemüket forgatva értesülnek a következő alkalomról. Miért van ez így? Azért, mert a csapatépítésről mindenkinek mások az élményei, és igen, akad olyan, hogy nem éppen kellemesek.

Havazott az Írott-kőn

Nyárból a télbe.

Megállapodtak a bérekről az Audiban

650 ezer forintos egyszeri kifizetésben is megegyeztek a gyár és a szakszervezet képviselői.

Nagy mennyiségű csapadék várható kedden

A északnyugatira forduló szelet a front mentén erős, viharos széllökések kísérik.

Újabb induló jelentkezett be a szombathelyi polgármesteri székért

Mind a 12 városi körzetben lesz indulója a Konzervatívok Egy Jobb Városért Egyesületnek. Balassa Péter a polgármesterjelöltjük.

Győr-Moson-Sopron és Vas megyében is heves zivatarokra figyelmeztet a meteorológiai szolgálat

Az előrejelzés szerint hétfőn késő délutántól előbb az északnyugati, majd az esti, késő esti órákban az északi megyékben is kialakulhatnak helyenként zivatarok.

Tévében a Falco Honvéd elleni rájátszás meccse

A keddi összecsapást az M4 Sport sugározza.

LMP: ne védje tovább a kormány a szennyező akkugyárakat

Nemrég újabb baleset történt a komáromi akkumulátorgyárban, nyolc ember került mérgezéssel kórházba.

Szombathelyen folytatja turnéját az Elefánt

A jelenleg is új lemezén dolgozó, szombathelyi kötődésű Elefánt zenekar megnyitotta a szezont, április 20-án a Végállomás Klubban folytatják újabb vidéki körútjukat.

Dézsi Csaba András felesége: „El a kezekkel a családunktól, Borkai!”

„Nem élek bántalmazó kapcsolatban!” – írta a polgármester felesége.

Fokozott ellenőrzést tart csütörtökön a Szombathelyi Rendőrkapitányság

A jogsértő cselekmények elkövetését szeretnék megakadályozni.

Ezért érdemes biciklis nadrágot húzni a tekeréshez

Míg ha csak a közeli boltba szeretnénk elkerekezni, azt kis túlzással szinte bármilyen hétköznapi ruházatban megtehetjük, addig hosszabb bringatúrákra érdemes már egy kicsit nagyobb figyelmet szentelni a felkészülésnek. Ebbe beletartozik az is, hogy célszerű a megfelelő öltözékben felpattanni a drótszamárra.

Hidegfront vet véget az áprilisi nyárnak

A hidegre hajlamos helyeken visszatérhet a gyenge hajnali fagy.

Vitézy: A Déli Körvasút építésének meghiúsítása Budapest európai lemaradását hozza magával

A főpolgármester-jelölt szerint Karácsony megint a párt politikának akar megfelelni, nem pedig a budapestieknek.

Egy igazi cukiság, a harlekin tacskó nyomában

Vannak olyan emberek, akik szerint a kutya minimum egy németjuhász méreténél kezdődik, a kistestű egyedeket pedig “haszontalan ölebnek” tartják. És van az emberek másik csoportja, aki szerint az apró termetű kutyusok nagyon cukik és ölelnivalóak. 

Vandálok tüntették el az éj leple alatt Szombathely város címerét

Ilyen még nem volt! Gyűlölet-cunami árad a városi útfelújításokra.