A szombathelyi televízió dolgozói nyílt levélben kérik vissza Lovass Tibort a médiaközpont élére

ugytudjuk.hu 2019-03-08 09:04:00

A múlt heti közgyűlésen a többségbe került ellenzék egyik első döntése volt, hogy felmentették Lovass Tibort a Szombathelyi Médiaközpont éléről. Ez rögtön nagy vihart kavart, de Nemény András (Éljen Szombathely-MSZP-DK-Együtt) egy interjúban tisztázta,

hogy Lovass szakmai munkájával elégedettek, ezért a televíziótól nem is bocsátanák el. Főszerkesztőként továbbra is ő vezetné a Szombathelyi Televíziót,

mindössze a Médiaközpont éléről mentik fel, ahová Halmágyi Miklós kerül, aki az újraélesztendő önkormányzati lapot is fogja irányítani.

A Szombathelyi Médiaközpont dolgozói ma az alábbi nyílt levelet juttatták el szerkesztőségünkbe:

Tisztelt Polgármester Úr! Tisztelt Közgyűlés!

A Szombathelyi Médiaközpont kollektívája mély megdöbbenéssel értesült a közgyűlés február 28-i döntéséről, miszerint visszahívják ügyvezetői pozíciójából Lovass Tibort.

Úgy véljük, döntésük átgondolatlan, és mindenekelőtt indokolatlan. Az eljárás pedig méltatlan Lovass Tibor személyéhez.

Aki ismeri Lovass Tibort, tudja, hogy a végletekig emberséges, jóhiszemű, mindig az észszerű, békés megoldásra, kiegyensúlyozottságra törekvő személyiség, aki ügyvezetői munkakörében is igyekezett mindkét politikai oldalnak teret adni, pedig az utóbbi néhány évben ez rendkívül nehéznek, sok esetben lehetetlennek bizonyult.

Törvényszerű, hogy egy önkormányzati médiumban a városvezetés tagjai többet szerepelnek, mint az ellenzéki politikusok, hogy csak egy példát említsünk: a tisztségviselői programokon eleve nem, vagy csak ritkán jelennek meg az ellenzék képviselői, és híranyagaink túlnyomó részét az ezekről való tudósítások képezik. E helyzetben is igyekeztünk az „ellenzéket” is megjeleníteni híradásainkban, törekedtünk az objektivitásra. Részt vettünk az „ellenzéki” körzetek programjain, a baloldali frakció és a Jobbik sajtótájékoztatóin – nem egyszer a helyi sajtóban egyedüliként -, és ha nem is mindig interjúval kiegészített összeállításban, de legalább narratív tudósításban beszámoltunk az ellenzékhez kötődő eseményekről.

Egyedüli önkormányzati médiumként tisztában vagyunk a felelősségünkkel, és kötelességünknek tekintjük az önkormányzati hírek közvetítését, az önkormányzatnak pedig kormánypárti és ellenzéki tagjai is vannak.

Lovass Tibor kiváló szakember, ezt nemrégiben a Helyi Televíziók Országos Egyesületének közleménye is hosszan részletezte, ettől most eltekintenénk.  Úgy véljük, nem véletlen, hogy menesztését széles körű szakmai, valamint közéleti felháborodás és értetlenség kísérte, az országos médiában is megjelent, erről szóló hírek a város megítélésének sem tettek jót.

Úgy gondoljuk, döntésüknek hosszú távon beláthatatlan következményei lesznek: félő, hogy ellehetetlenül a televízió működése. Talán nem véletlen, hogy a közgyűlési döntést követő napokban több hirdetőnk is jelezte, hogy visszalép az éves reklám-keretszerződés megkötésétől, vagy kivár. Tartunk attól, hogy ez csupán a kezdete egy kedvezőtlen folyamatnak, amely egyebek mellett a pályázatokon való sikeres szereplésünket is érintheti. Mindezek negatívan befolyásolják a televízió fenntarthatóságát, hiszen költségvetésünk tetemes részét piaci és pályázati bevételeink alkotják.

Kérjük, hogy döntésüket gondolják újra, és helyezzék vissza ügyvezetői állásába Lovass Tibort, hogy továbbra is felelősen, nagy szakmai hozzáértéssel végezhesse munkáját. Lovass Tibor kiterjedt kapcsolatrendszerrel rendelkező, menedzserszemléletű vezető, aki televíziós szakmai, gazdasági és marketing területen is otthonosan mozog. Több éves munkával megteremtette a médiaközpont gazdasági átláthatóságát, rendezte pénzügyeit, biztosította a stabil gazdálkodás és a törvényes működés feltételeit. Munkájára továbbra is ügyvezetőként van szükség.

Egyúttal javasoljuk egy a médiatörvénnyel összhangban álló, konszenzuson alapuló médiaetikai kódex megalkotását, amely meghatározza a működés kereteit, különös tekintettel a közelgő választásokat megelőző kampányidőszakra.

Mi, a Szombathelyi Médiaközpont dolgozói kinyilvánítjuk, hogy kiállunk Lovass Tibor mellett.

A Szombathelyi Médiaközpont dolgozói

 

Szombathely, 2019.03.06.

Szólj hozzá!

Legyen egy szuper okosóra a legújabb kiegészítőd

Gondoltál már arra, hogy beszerezz egy páratlan okosórát? Ha eddig halogattad a döntést, akkor ezt most tekintsd egy jelnek és üdvözölj a gyűjteményedben egy efféle újdonságot. Nemcsak dekoratív kiegészítő, hanem számtalan előnnyel is bír.

Quentin Tarantino mégsem filmkritikusról forgatja utolsó filmjét

A rendező várhatóan tizedik filmje elkészítése után is folytatja a kreatív munkát. Korábban többször célzott rá, hogy minisorozatok és színdarabok rendezése is érdekli.

A performance marketing jelentősége a vállalkozások életében

Minden vállalkozás számára alapvető fontosságú, hogy folyamatosan, méghozzá profitábilisan termeljen új ügyfeleket, vásárlókat. A performance marketing elengedhetetlen a sikerhez, egy laikus számára azonban rengeteg nehézséget okozhat a fizetett hirdetések nyereséges menedzselése, éppen ezért sok esetben a legjobb döntés szakértőket segítségül hívni.

Ütötte, rúgta ismerősét egy körmendi férfi

Még a mobilját is földhöz vágta.

Milyen tényezőket vegyünk figyelembe, ha bútorkárpitot választunk?

A különféle anyagokkal bevont, párnázott bútorok esetében a kárpit színe, textúrája meghatározó jelentőségű az enteriőr stílusa, valamint a tartósság és a tisztíthatóság szempontjából, ezért a választásnál körültekintőnek kell lenni.

Azonnali hatállyal rúgta ki a Vas Népe az újságíróját, miután bejelentette, hogy civilként elindul képviselőnek

Tóth Judit Körmenden szerezne mandátumot. Frissítve a Vas Népe közleményével!

Sulyok Tamás jáki látogatása miatt komoly biztonsági intézkedésekre lehet számítani

A vasárnapi avatón ingyen lehet megtekinteni a templomot és templomkertet is.

Egy győzelemre az elődöntőtől a Falco

Lemosták a Honvédet a pályáról

Már a bíróságon is kamuzik Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere

Nem csak adatokat nem adna ki, hanem tényleg nem ad ki.

Pedofil fotós is dolgozott a Little Miss Hungary gyermekszépségversenyen

A gyerekszépségverseny szervezője csalás miatt áll bíróság elé.

A szakember szerint nem indokolt a szúnyoggyérítés Győrben

Hiába jelentek meg a szúnyogok, az élő vizeinkben még nem kezdtek el növekedni a lárvák

Kalapáccsal verte fejbe kutyáját az ittas sárvári férfi

Az állatnak különös szenvedést okozott, és alkalmas volt arra is, hogy a pusztulását okozza.

Megérkezett a balkonszezon

Itt a tavasz, a jó idő, a melegedő időjárás, ideje feldíszíteni az erkélyt. A cikkel ehhez a feladathoz szeretnénk hasznos tippeket adni. Összeszedtük a legfontosabb teendőket, valamint minden hasznos tudnivalót, és eláruljuk, hogy melyek a nélkülözhetetlen szerszámok. 

Havazott az Írott-kőn

Nyárból a télbe.

Megállapodtak a bérekről az Audiban

650 ezer forintos egyszeri kifizetésben is megegyeztek a gyár és a szakszervezet képviselői.