A Szombathelyi Haladás korábbi edzője szerint a játékosok sokszor edzeni sem akartak a bizonytalan helyzet miatt

Vágvölgyi Bálint 2020-04-03 07:51:00
Supka Attila megbánta, hogy tavaly nyáron Szombathelyre szerződött.

Supka Attilát tavaly nyáron nevezték ki a Szombathelyi Haladás élére, ám irányításával nem szerepelt jól a csapat. Az edzőt október végén küldték el, az akkor kiesőhelyen álló együttestől.

Supka Attila most a Csakfocinak adott interjút, amiben a Honvéd mellett beszélt a Szombathelyi Haladásról is. Ma már azt mondja, hiba volt elfogadni a Hali ajánlatát, mert nagyon rossz volt a helyzet a csapatnál.

Így utólag már azt mondom, hogy nem lett volna szabad Szombathelyre szerződnöm. A tárgyalások során azonban garanciát kaptam rá, hogy minden rendben lesz, rendezik a tartozásokat, mindenki megkapja a bérét. Sajnos ez nem valósult meg, így a játékosok nem tudtak csak a futballra összpontosítani. Előfordult, hogy alig lehetett kivinni őket edzésre, Tóth Miklós ügyvezetőnek kellett szólnom, hogy beszéljen a játékosokkal. Örülök, hogy azóta rendeződött a helyzet a Haladásnál, hiszen a magyar futballnak szüksége van az ilyen nagy hagyományokkal rendelkező vidéki egyesületekre

– nyilatkozta.

Közös listát állít Budapesten és az EP-választáson a DK, az MSZP és a Párbeszéd

A közös EP-lista vezetője Dobrev Klára lesz, a lista első négy helyét a DK kapta.

Az önkormányzat bevonásával fog bármi is történni a szombathelyi Nagyszállóval

A parkoló kérdésben is minden segítséget meg fog adni a városvezetés.

Nyakkitekeréssel fenyegette a kalauzt a szombathelyi vonaton egy férfi

Annak ellenére szállított kerékpárt, hogy azon a járaton a kerékpár szállítása tilos volt.

2027-től új villanyvonatok járnak Szombathely és Budapest között

Az óránkénti 160 kilométeres sebességre képes ötrészes járművek hossza 106,2 méter, az ülőhelyek száma a nyári és téli üléselrendezéstől függően rugalmasan változtatható.

Zöld Bajnok díjat nyert Szombathely

Szombathely minden várakozást felülmúlt.

Győrszentivánon két rákkeltő anyag tekintetében veszélyeztetettség áll fenn

Elkészült a civil légszennyezettség-mérés szakmai értékelése.

Homlok ne hazudj! Erzsi takarodj!

Felirat jelent meg a Haladás Sportkomplexum oldalán.

Magyar Péter: Nem úszhatja meg a maffiaállam feje, Orbán Viktor

Több ezer fő vett részt Magyar Péter budapesti tüntetésén.

Átépítik a szombathelyi Sportliget rendre víz alá kerülő sétányát

A tervezésnél a dozmati víztározó kapacitásában bíztak.

Dézsi: Borkai egy tátongó seb Győr lelkén és testén

Mesterséges intelligenciával szerkesztett videók léteznek csak Dézsi szerint, olyan nem, amivel zsarolni lehetne.

A szombathelyi börtönbe akart drogot csempészni a győri férfi

Mobiltelefonok és adathordozók is voltak a csomagban.

„Magukat kihuzatták” – közzétette a hangfelvételt Magyar Péter

Varga Judit volt igazságügyi miniszter beszél a felvételen arról, hogy fideszes politikusok kihúzatták a nevüket a Völner-Schadl-ügy irataiból.

Zebrán gázolt a szentgotthárdi nő

A balesetben a sértett nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.