A nap számadata: 45-ször mondták el a fideszesek a februári közgyűlésen, hogy bevándorláspárti

Farkas Bazsi 2019-03-19 08:45:00
A szivárványkoalíciót csak nyolcszor, árulót pedig hétszer.

Február 28-án történelmi közgyűlést hívott össze Szombathelyen Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP) polgármester. Az addig többségben lévő Fidesz ugyanis eltakitkázta magát és magára haragította az addig a többségüket biztosító Molnár Miklós (Pro Savaria) alpolgármestert, aki így az Éljen Szombathellyel és a Jobbikkal átvette a többséget. Sok olyan napirendet is felvettek, amiket eddig a fideszes többség addig nem akart tárgyalni, így lett újra városi hetilap, átlátható vették a polgármester és alpolgármesterek programját, és rendezték a Médiacentrum helyzetét is.

De a nap egyik legfontosabb napirendje a költségvetés volt, amit 13. napirendi pontként tárgyaltak volna a képviselők, erre azonban nem került sor, mivel a fideszes képviselők addig húzták az időt, hogy kicsúsztak a működési szabályzatban limitált 12 órás keretből. Az ülést így be kellett rekeszteni. 

A Fidesznek még egy csodafegyver sült a kezében, ez pedig a retorika volt. Elveszített többségüket úgy próbálták ellensúlyozni, hogy a Nemény András (Éljen Szombathely-MSZP-DK-Együtt) frakcióvezetőt és aztán a baloldali frakciót is bevándorláspártinak bélyegezték, Molnár Miklóst folyamatosan árulózták, az együttműködő ellenzéket pedig szivárvány koalícióként emlegették.

 Nézzük, mindezt hányszor tették meg a szombathely.hu-ra felkerült jegyzőkönyv szerint:

45 bevándorláspárti
8 szivárványkoalíció
7 áruló.

Szólj hozzá!

Legyen egy szuper okosóra a legújabb kiegészítőd

Gondoltál már arra, hogy beszerezz egy páratlan okosórát? Ha eddig halogattad a döntést, akkor ezt most tekintsd egy jelnek és üdvözölj a gyűjteményedben egy efféle újdonságot. Nemcsak dekoratív kiegészítő, hanem számtalan előnnyel is bír.

Quentin Tarantino mégsem filmkritikusról forgatja utolsó filmjét

A rendező várhatóan tizedik filmje elkészítése után is folytatja a kreatív munkát. Korábban többször célzott rá, hogy minisorozatok és színdarabok rendezése is érdekli.

A performance marketing jelentősége a vállalkozások életében

Minden vállalkozás számára alapvető fontosságú, hogy folyamatosan, méghozzá profitábilisan termeljen új ügyfeleket, vásárlókat. A performance marketing elengedhetetlen a sikerhez, egy laikus számára azonban rengeteg nehézséget okozhat a fizetett hirdetések nyereséges menedzselése, éppen ezért sok esetben a legjobb döntés szakértőket segítségül hívni.

Ütötte, rúgta ismerősét egy körmendi férfi

Még a mobilját is földhöz vágta.

Milyen tényezőket vegyünk figyelembe, ha bútorkárpitot választunk?

A különféle anyagokkal bevont, párnázott bútorok esetében a kárpit színe, textúrája meghatározó jelentőségű az enteriőr stílusa, valamint a tartósság és a tisztíthatóság szempontjából, ezért a választásnál körültekintőnek kell lenni.

Azonnali hatállyal rúgta ki a Vas Népe az újságíróját, miután bejelentette, hogy civilként elindul képviselőnek

Tóth Judit Körmenden szerezne mandátumot. Frissítve a Vas Népe közleményével!

Sulyok Tamás jáki látogatása miatt komoly biztonsági intézkedésekre lehet számítani

A vasárnapi avatón ingyen lehet megtekinteni a templomot és templomkertet is.

Egy győzelemre az elődöntőtől a Falco

Lemosták a Honvédet a pályáról

Már a bíróságon is kamuzik Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere

Nem csak adatokat nem adna ki, hanem tényleg nem ad ki.

Pedofil fotós is dolgozott a Little Miss Hungary gyermekszépségversenyen

A gyerekszépségverseny szervezője csalás miatt áll bíróság elé.

A szakember szerint nem indokolt a szúnyoggyérítés Győrben

Hiába jelentek meg a szúnyogok, az élő vizeinkben még nem kezdtek el növekedni a lárvák

Kalapáccsal verte fejbe kutyáját az ittas sárvári férfi

Az állatnak különös szenvedést okozott, és alkalmas volt arra is, hogy a pusztulását okozza.

Megérkezett a balkonszezon

Itt a tavasz, a jó idő, a melegedő időjárás, ideje feldíszíteni az erkélyt. A cikkel ehhez a feladathoz szeretnénk hasznos tippeket adni. Összeszedtük a legfontosabb teendőket, valamint minden hasznos tudnivalót, és eláruljuk, hogy melyek a nélkülözhetetlen szerszámok. 

Havazott az Írott-kőn

Nyárból a télbe.

Megállapodtak a bérekről az Audiban

650 ezer forintos egyszeri kifizetésben is megegyeztek a gyár és a szakszervezet képviselői.