A nap számadata: 11 millió 790 ezer forint nyereséggel zárt tavaly a Haladás Sportkomplexum

Farkas Bazsi 2019-04-18 20:17:00
Az megvan, hogy az ügyvezető megtagadta az üzleti terv kiadását, közben pedig most minden kiolvasható a közgyűlési meghívóban?

A héten számoltunk be róla, hogy a Transparency International kontra Szombathelyi Haladás Sportkomplexum Fejlesztő Nonprofit Kft. ügy második tárgyalásáról kizártak bennünket. Az történt ugyanis, hogy a Transparency közérdekű adatigényléssel próbálta meg kikérni a Sportkomplexum üzleti tervét, a fenntartó cég ügyvezetője, Gál Sándor azonban megtagadta ezt, mondván üzleti titokról van szó.

A Transparency így a bíróságon próbálja meg kiperelni a tervet. Ennek az eljárásnak a második tárgyalására ültem be, ám a Szombathelyi Járásbíróság a Haladás ügyvédjének kérésére zárttá tette a tárgyalást. 

Érdekes, hogy az üzleti tervért megy a pereskedés, közben pedig ma felkerült az április 30-i közgyűlés meghívója a szombathely.hu-ra. Itt a 9.l. ponthoz csatolt mellékletben pedig mindenki elolvashatja a Haladás Sportkomplexum 2018-as beszámolóját és a 2019-es ÜZLETI TERVÉT is. 

Vagyis pont azok az adatok - egészen pontosan egy részük - aminek kiadását üzleti titokra hivatkozva Gál megtagadott. 

A bevételi oldal így néz ki:

Bevételek Szombathelyi Labdarúgó Kft: 75 millió
Bevételek HVSE és HVSE Sport Kft: 157 millió 480 ezer
Egyéb bevételek: 69 millió 186 ezer
Összesen: 301 milió 666 ezer forint

Egyéb bevételként kerül kimutatásra az állami támogatás 2019. évre kimutatott összege, amely a 2019. évi amortizáció összegét tartalmazza 611 millió 718 ezer forint.

A 2019. évi összes bevétel tervezett összege 913 millió 384 ezer forint. 


A közgyűlés elé tárt anyag szerint a költsék 2019-re 901 millió 594 ezer forintot mutatnak, az anyagban többek között ezek a számok olvashatóak:


Anyag jellegű ráfordítások összege 209 millió 525 ezer forint
ebből az energia költség 88 millió 777 ezer forint
jogász, könyvvizsgáló, informatikus, tűz- és munkavédelem, marketing,
kártevőirtás, GDPR 11 millió 129 ezer forint
őrzés, takarítás 56 millió 050 ezer forint
karbantartási költségek 45 millió 847 ezer forint
biztosítás, bankköltség 7 millió 722 ezer forint.

A beszámolóból az is kiderül, hogy a társaság adózás előtti eredménye 11 millió 790 ezer forint volt 2018-ban, melyből 9 millió forintot felújítási alapként különítettek el. 


2019-ben 2 millió 790 ezer forintnyi nyereséggel kalkulálnak.

Szólj hozzá!

Az idén sem fizet osztalékot a Rába

Győri ingatlanok érétkesítéséről is döntött a cég.

Azzal fenyegette a sárvári gyámügyest a nő, hogy megöli

„Na te büdös k***a, ha te ezt megtetted, akkor nem fogok veled szépen beszélni!”

Tizenkét gyanúsítottja van már annak az ügynek, amiben letartóztatták a volt győri rendőrkapitányt

A volt kapitányon kívül egy másik gyanúsítottat is fogva tartanak, aki szintén fontos és magas rangú, nyugalmazott rendőr.

Szúnyogok: Győrben kiterjedt biológiai gyérítés egyelőre nem szükséges

A Győr-Szol Zrt. már megtette az előkészületeket a szúnyoggyérítési munkálatok megkezdéséhez.

Legyen egy szuper okosóra a legújabb kiegészítőd

Gondoltál már arra, hogy beszerezz egy páratlan okosórát? Ha eddig halogattad a döntést, akkor ezt most tekintsd egy jelnek és üdvözölj a gyűjteményedben egy efféle újdonságot. Nemcsak dekoratív kiegészítő, hanem számtalan előnnyel is bír.

Quentin Tarantino mégsem filmkritikusról forgatja utolsó filmjét

A rendező várhatóan tizedik filmje elkészítése után is folytatja a kreatív munkát. Korábban többször célzott rá, hogy minisorozatok és színdarabok rendezése is érdekli.

A performance marketing jelentősége a vállalkozások életében

Minden vállalkozás számára alapvető fontosságú, hogy folyamatosan, méghozzá profitábilisan termeljen új ügyfeleket, vásárlókat. A performance marketing elengedhetetlen a sikerhez, egy laikus számára azonban rengeteg nehézséget okozhat a fizetett hirdetések nyereséges menedzselése, éppen ezért sok esetben a legjobb döntés szakértőket segítségül hívni.

Ütötte, rúgta ismerősét egy körmendi férfi

Még a mobilját is földhöz vágta.

Milyen tényezőket vegyünk figyelembe, ha bútorkárpitot választunk?

A különféle anyagokkal bevont, párnázott bútorok esetében a kárpit színe, textúrája meghatározó jelentőségű az enteriőr stílusa, valamint a tartósság és a tisztíthatóság szempontjából, ezért a választásnál körültekintőnek kell lenni.

Azonnali hatállyal rúgta ki a Vas Népe az újságíróját, miután bejelentette, hogy civilként elindul képviselőnek

Tóth Judit Körmenden szerezne mandátumot. Frissítve a Vas Népe közleményével!

Sulyok Tamás jáki látogatása miatt komoly biztonsági intézkedésekre lehet számítani

A vasárnapi avatón ingyen lehet megtekinteni a templomot és templomkertet is.

Egy győzelemre az elődöntőtől a Falco

Lemosták a Honvédet a pályáról

Már a bíróságon is kamuzik Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere

Nem csak adatokat nem adna ki, hanem tényleg nem ad ki.