A nagy tesó már a Parkerdőben is figyel

Farkas Bazsi 2019-05-29 12:52:00
Már használható a játszótér, miközben a területet térfigyelő kamerák pásztázzák.

A hétvégén gyereknapra adta át a szombathelyi erdészet a felújított játszóteret a Parkerdőben, szerda délelőtt a szombathelyi polgármester és az erdészet vezetői is megnézték játékokat. A fotósok legnagyobb bánatára azonban ki nem próbálták azokat. :(

A rövid tájékoztatásból megtudtuk, hogy a játszóteret 2007-ben építették, legutóbb pedig 2013-ban újították fel. Most 2,5 millió forintot fordítottak rá.

De szó esett arról is, hogy a hulladék kezelés megoldására most 18 millió forintból a szombathelyivel együtt 5 helyen alakítottak ki földbe mélyesztett szeletív szigeteket. Az erdészet azonban továbbra is azt szeretné, hogy a kirándulók vigyék haza a szemetüket az erdőből.

Még mindig csordultig van szeméttel a szombathelyi Parkerdő

Fehér Buda Az önkéntesek már feljelentéssel is próbálkoztak, semmi haszna. Már mi is többször beszámoltunk a szombathelyi Parkerdőről, ahova a szél rendszeresen hordja a szemetet a közeli szeméttelepről. Az erdőben az önkéntesek már megpróbáltak rendet tenni, de szélmalomharcot vívnak az időjárással, egy-egy nagyobb széllökés ugyanis újból szeméttel teríti be a környéket.

Kérdésünkre, hogy mit terveznek azzal a szeméttel, amit nem a kirándulók pakolnak ki, hanem akár teherautó szám is kihordják az illegális szemetelők az erdészet azt mondta, hogy folyamatosan szállítják el ezt a hulladékot, ám ez egy szélmalomharc és nem tudják felszámolni teljesen, bárhogy is szeretnék.

Az is elhangzott, hogy tavaly több, mint 10 millió forintot költött el az Erdészet az illegálisan lerakott szemét elszállítására.

Végezetül rámutattak azokra a térfigyelő kamerákra, amiket a Parkerdőhöz helyeztek ki és már a közterület-felügyelet rendszerébe is be vannak kötve. Elhangzott, hogy a kameráknak köszönhetően már szándékos rongálás és illegális szemetelés is meg lett akadályozva. 

Szólj hozzá!

Legyen egy szuper okosóra a legújabb kiegészítőd

Gondoltál már arra, hogy beszerezz egy páratlan okosórát? Ha eddig halogattad a döntést, akkor ezt most tekintsd egy jelnek és üdvözölj a gyűjteményedben egy efféle újdonságot. Nemcsak dekoratív kiegészítő, hanem számtalan előnnyel is bír.

Quentin Tarantino mégsem filmkritikusról forgatja utolsó filmjét

A rendező várhatóan tizedik filmje elkészítése után is folytatja a kreatív munkát. Korábban többször célzott rá, hogy minisorozatok és színdarabok rendezése is érdekli.

A performance marketing jelentősége a vállalkozások életében

Minden vállalkozás számára alapvető fontosságú, hogy folyamatosan, méghozzá profitábilisan termeljen új ügyfeleket, vásárlókat. A performance marketing elengedhetetlen a sikerhez, egy laikus számára azonban rengeteg nehézséget okozhat a fizetett hirdetések nyereséges menedzselése, éppen ezért sok esetben a legjobb döntés szakértőket segítségül hívni.

Ütötte, rúgta ismerősét egy körmendi férfi

Még a mobilját is földhöz vágta.

Milyen tényezőket vegyünk figyelembe, ha bútorkárpitot választunk?

A különféle anyagokkal bevont, párnázott bútorok esetében a kárpit színe, textúrája meghatározó jelentőségű az enteriőr stílusa, valamint a tartósság és a tisztíthatóság szempontjából, ezért a választásnál körültekintőnek kell lenni.

Azonnali hatállyal rúgta ki a Vas Népe az újságíróját, miután bejelentette, hogy civilként elindul képviselőnek

Tóth Judit Körmenden szerezne mandátumot. Frissítve a Vas Népe közleményével!

Sulyok Tamás jáki látogatása miatt komoly biztonsági intézkedésekre lehet számítani

A vasárnapi avatón ingyen lehet megtekinteni a templomot és templomkertet is.

Egy győzelemre az elődöntőtől a Falco

Lemosták a Honvédet a pályáról

Már a bíróságon is kamuzik Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere

Nem csak adatokat nem adna ki, hanem tényleg nem ad ki.

Pedofil fotós is dolgozott a Little Miss Hungary gyermekszépségversenyen

A gyerekszépségverseny szervezője csalás miatt áll bíróság elé.

A szakember szerint nem indokolt a szúnyoggyérítés Győrben

Hiába jelentek meg a szúnyogok, az élő vizeinkben még nem kezdtek el növekedni a lárvák

Kalapáccsal verte fejbe kutyáját az ittas sárvári férfi

Az állatnak különös szenvedést okozott, és alkalmas volt arra is, hogy a pusztulását okozza.

Megérkezett a balkonszezon

Itt a tavasz, a jó idő, a melegedő időjárás, ideje feldíszíteni az erkélyt. A cikkel ehhez a feladathoz szeretnénk hasznos tippeket adni. Összeszedtük a legfontosabb teendőket, valamint minden hasznos tudnivalót, és eláruljuk, hogy melyek a nélkülözhetetlen szerszámok. 

Havazott az Írott-kőn

Nyárból a télbe.

Megállapodtak a bérekről az Audiban

650 ezer forintos egyszeri kifizetésben is megegyeztek a gyár és a szakszervezet képviselői.