A májusi EP-választáson a populisták és a konstruktívak közül választunk

Fehér Buda 2019-04-19 12:02:00
Legalábbis erről beszélgettek csütörtökön kora este Sárváron.

Csütörtökön kora este vette kezdetét a Májusi választás tétje című beszélgetőest, ami a Mindenki Sárvárért Mozgalom és a Híd a Jövőnkért Egyesület közös programja volt. A beszélgetésben részt vett Strompová Viktória és Farkas János, a Mindenki Sárvárért Mozgalom két alapító tagja, Németh Zsolt, a Híd a Jövőnkért Egyesület tagja, Ónody-Molnár Dóra, a 168 Óra újságírója, Szabó Lajos és Varga Zsolt, sárvári képviselők, és Markó Péter, a Vas megyei közgyűlés egykori elnöke. Az esten szép számmal megjelentek még a nemrég alapított sárvári Kossuth kör tagjai is.

Az estet Ónody-Molnár Dóra kezdte, ő elmondta, hogy sok feszültség előzi meg az idei EP-választást, többek között a Brexit. Az újságíró azt is megosztotta a hallgatósággal, hogy elég faramuci helyzet állt elő, ugyanis a briteknek képviselőket kell választani, hiszen a jelenlegi állapot szerint október 31-ig kell eldönteniük, hogy milyen formában hagynák el az Uniót. Ónody-Molnár szerint a választásnak az a tétje, hogy mennyire fognak előtérbe kerülni a populista pártok. Ő egyébként úgy gondolja, hogy a Fidesz eléggé erősen vezet az ellenzéki indulókkal szemben, aminek az az oka, hogy az egész EU-t érintő problémát hoznak elő újra és újra.

Németh Zsolt egyetértett Ónody-Molnárra, elmondta, hogy szerinte az ellenzéknek erősítenie kell a választások előtt.

Úgy gondolja, hogy a magyarokat nem csak a migráció kérdése foglalkoztatja, hanem többek között az egészségügy, az egészségügyi dolgozók helyzete, vagy a nyugdíjak alakulása.

Németh szerint nem jó, ha Sárváron valaki csak a migráció ellen kampányol, miközben több száz ukrán dolgozó érkezett a városba, miattuk ugyanis csökkenhet a magyar dolgozók bére, és emelkedhetnek a lakásárak.

Arról is beszélt, hogy a kormány mostani kommunikációja olyan, mintha a magyarokat felkészítenék a Huxitra, ezt ő mindenképp elkerülné.

Varga Zsolt vette át a szót, aki arról beszélt, hogy Sárváron rengeteg fejlesztést csak Uniós pénzből lehetett véghez vinni, ám erről keveset beszélnek az emberek. Elmondta, hogy az ellenzékiek hamarosan nyilvánosságra hozzák ezeknek a fejlesztéseknek a listáját, mert szerintük nem elég, ha csak egy-egy tábla jelzi ezeket. Varga után Szabó Lajos szólalt fel, aki arról beszélt, hogy az elmúlt években a kormánypárti sajtó teljesen átformálta a magyarok egy jó részének a gondolkodásmódját. Azt is elmondta, hogy Sárvár számára fontos, hogy elegendő munkaerő legyen a városban, hiszen az iparűzési adóhoz termelőüzemek kellenek. Szerinte nem feltétlenül az ukrán munkavállalók ellen kell fellépni, hanem Orbán Viktor politikája ellen, ami sokszor saját magának mond ellent.

Markó Péter már arról beszélt, hogy Orbán Viktor nagyot fog csattani, ha a populisták kerülnek többségbe.

Markó szerint ugyanis a szélsőjobboldaliak csak a saját érdekeiket képviselik, ha a néppárt kirakja a Fideszt, akkor Orbán a két szék között a padlóra esik.

Markó végül azt is megemlítette, hogy nemsokára egy új újságot indít Sárváron, amiben többek között arról fognak írni, hogy miként gondolnak a magyarokra külföldön. A Vas megyei közgyűlés egykori elnöke elmondta, hogy Angliában élő ismerősei például azt mondták erre a kérdésre, hogy Orbán Viktor egy hülye, de attól még szeretik a magyar embereket.

A beszélgetés végén Németh Zsolt még elmesélte, hogy azért nem hallani sokat az ellenzéki politikusokról, mert a magyar média nagy része már a kormánypártiak kezébe került. Ezt megerősítette Ónody-Molnár Dóra is, aki elmondta, hogy a magyar média igazán kis szegmense az, amit igazi újságírásnak lehetne nevezni. Az ilyen lapoknál viszont kevés hirdetést látunk, a sajtó függetlenségéért előfizetőkre van szükség. Németh Zsolt végül azzal zárta az estet, hogy májusban a populizmus és a konstruktivizmus között lehet majd választani. Ők a demokraták oldalán állnak, és azokat támogatják, akik előre mutatnak és a magyarság érdekeit szolgálnak.
 

Szólj hozzá!

Tizenkét gyanúsítottja van már annak az ügynek, amiben letartóztatták a volt győri rendőrkapitányt

A volt kapitányon kívül egy másik gyanúsítottat is fogva tartanak, aki szintén fontos és magas rangú, nyugalmazott rendőr.

Szúnyogok: Győrben kiterjedt biológiai gyérítés egyelőre nem szükséges

A Győr-Szol Zrt. már megtette az előkészületeket a szúnyoggyérítési munkálatok megkezdéséhez.

Legyen egy szuper okosóra a legújabb kiegészítőd

Gondoltál már arra, hogy beszerezz egy páratlan okosórát? Ha eddig halogattad a döntést, akkor ezt most tekintsd egy jelnek és üdvözölj a gyűjteményedben egy efféle újdonságot. Nemcsak dekoratív kiegészítő, hanem számtalan előnnyel is bír.

Quentin Tarantino mégsem filmkritikusról forgatja utolsó filmjét

A rendező várhatóan tizedik filmje elkészítése után is folytatja a kreatív munkát. Korábban többször célzott rá, hogy minisorozatok és színdarabok rendezése is érdekli.

A performance marketing jelentősége a vállalkozások életében

Minden vállalkozás számára alapvető fontosságú, hogy folyamatosan, méghozzá profitábilisan termeljen új ügyfeleket, vásárlókat. A performance marketing elengedhetetlen a sikerhez, egy laikus számára azonban rengeteg nehézséget okozhat a fizetett hirdetések nyereséges menedzselése, éppen ezért sok esetben a legjobb döntés szakértőket segítségül hívni.

Ütötte, rúgta ismerősét egy körmendi férfi

Még a mobilját is földhöz vágta.

Milyen tényezőket vegyünk figyelembe, ha bútorkárpitot választunk?

A különféle anyagokkal bevont, párnázott bútorok esetében a kárpit színe, textúrája meghatározó jelentőségű az enteriőr stílusa, valamint a tartósság és a tisztíthatóság szempontjából, ezért a választásnál körültekintőnek kell lenni.

Azonnali hatállyal rúgta ki a Vas Népe az újságíróját, miután bejelentette, hogy civilként elindul képviselőnek

Tóth Judit Körmenden szerezne mandátumot. Frissítve a Vas Népe közleményével!

Sulyok Tamás jáki látogatása miatt komoly biztonsági intézkedésekre lehet számítani

A vasárnapi avatón ingyen lehet megtekinteni a templomot és templomkertet is.

Egy győzelemre az elődöntőtől a Falco

Lemosták a Honvédet a pályáról

Már a bíróságon is kamuzik Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere

Nem csak adatokat nem adna ki, hanem tényleg nem ad ki.

Pedofil fotós is dolgozott a Little Miss Hungary gyermekszépségversenyen

A gyerekszépségverseny szervezője csalás miatt áll bíróság elé.

A szakember szerint nem indokolt a szúnyoggyérítés Győrben

Hiába jelentek meg a szúnyogok, az élő vizeinkben még nem kezdtek el növekedni a lárvák

Kalapáccsal verte fejbe kutyáját az ittas sárvári férfi

Az állatnak különös szenvedést okozott, és alkalmas volt arra is, hogy a pusztulását okozza.

Megérkezett a balkonszezon

Itt a tavasz, a jó idő, a melegedő időjárás, ideje feldíszíteni az erkélyt. A cikkel ehhez a feladathoz szeretnénk hasznos tippeket adni. Összeszedtük a legfontosabb teendőket, valamint minden hasznos tudnivalót, és eláruljuk, hogy melyek a nélkülözhetetlen szerszámok.