A Magyar Nemzeti Bank nevével visszaélve küldtek leveleket ügyfeleknek az adathalászok

Vágvölgyi Bálint 2018-10-24 14:52:00
Banki azonosítókat és pénzt próbálnak kicsalni.

Az ügyfelek jelzései alapján több esetben tapasztalták, hogy ismeretlen csalók hamis elektronikus leveleket küldenek ki megtévesztően az MNB nevében, vagy annak "elvárásaira" hivatkoznak, és így próbálnak banki azonosítókat, pénzt kicsalni magyar magánszemélyektől.

Ehhez hasonló megtévesztő csalási kísérlet legutóbb 2016 decemberében történt - írják a közleményben.

A mostani levelek egy részénél a feladók nagy összegű pénz rövidesen várható érkezéséről - ebben az esetben jelentős "örökségről" - értesítik a címzetteket. Az átutalás feltételeként a feladók az MNB számára - például a várható átutalások eredetének igazolására, bizonyítására - az ügyfelek saját banki azonosítóit, illetve pénzt kérnek rövid határidővel. A levelek másik típusa szerint az MNB éppen azért kéri el az ügyféladatokat, hogy könnyebben felderíthesse a jövőben az ügyfelet érintő esetleges csalási kísérleteket - írták.

A közlemény szerint, ha az ügyfelek az üzenetekre esetleg gyanútlanul válaszolnak, annak a súlyos kockázatnak tehetik ki magukat, hogy a megszerzett azonosítók révén a csalók pénzt emelhetnek le bankszámlájukról.

Hangsúlyozzák, az MNB soha nem küld ilyen tartalmú leveleket, nem kér bankszámla, bankkártya adatokat, nem végez fogyasztói átutalással összefüggő ügyintézést, azzal kapcsolatos információt e-mailben nem igényel. Az MNB közölte, ilyen esetben ismeretlen tettes ellen, csalás gyanúja miatt, büntető feljelentést tesz az illetékes nyomozó hatóságnál.

(MTI)

 

Szólj hozzá!

Közös listát állít Budapesten és az EP-választáson a DK, az MSZP és a Párbeszéd

A közös EP-lista vezetője Dobrev Klára lesz, a lista első négy helyét a DK kapta.

Az önkormányzat bevonásával fog bármi is történni a szombathelyi Nagyszállóval

A parkoló kérdésben is minden segítséget meg fog adni a városvezetés.

Nyakkitekeréssel fenyegette a kalauzt a szombathelyi vonaton egy férfi

Annak ellenére szállított kerékpárt, hogy azon a járaton a kerékpár szállítása tilos volt.

2027-től új villanyvonatok járnak Szombathely és Budapest között

Az óránkénti 160 kilométeres sebességre képes ötrészes járművek hossza 106,2 méter, az ülőhelyek száma a nyári és téli üléselrendezéstől függően rugalmasan változtatható.

Zöld Bajnok díjat nyert Szombathely

Szombathely minden várakozást felülmúlt.

Győrszentivánon két rákkeltő anyag tekintetében veszélyeztetettség áll fenn

Elkészült a civil légszennyezettség-mérés szakmai értékelése.

Homlok ne hazudj! Erzsi takarodj!

Felirat jelent meg a Haladás Sportkomplexum oldalán.

Magyar Péter: Nem úszhatja meg a maffiaállam feje, Orbán Viktor

Több ezer fő vett részt Magyar Péter budapesti tüntetésén.

Átépítik a szombathelyi Sportliget rendre víz alá kerülő sétányát

A tervezésnél a dozmati víztározó kapacitásában bíztak.

Dézsi: Borkai egy tátongó seb Győr lelkén és testén

Mesterséges intelligenciával szerkesztett videók léteznek csak Dézsi szerint, olyan nem, amivel zsarolni lehetne.

A szombathelyi börtönbe akart drogot csempészni a győri férfi

Mobiltelefonok és adathordozók is voltak a csomagban.

„Magukat kihuzatták” – közzétette a hangfelvételt Magyar Péter

Varga Judit volt igazságügyi miniszter beszél a felvételen arról, hogy fideszes politikusok kihúzatták a nevüket a Völner-Schadl-ügy irataiból.

Zebrán gázolt a szentgotthárdi nő

A balesetben a sértett nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.