A Legfőbb Ügyészség visszautasította Czeglédy Csaba panaszát

ugytudjuk.hu 2018-11-02 18:35:00

Nemrég írtunk arról, hogy Czeglédy Csaba megvádolta az ellene folyó nyomozást bonyolító Szanka Ferencet. A szombathelyi politikus azt állította, hogy az ügyész fontos tényeket ferdített le, így befolyásolta azt a döntést, amit szeptember elején hozott a bíróság, és ami miatt Czeglédy még mindig börtönben van. 

Czeglédy felfüggesztett börtönbüntetést kér az ellene eljárást folytató ügyészre

Az előzetesben lévő politikus hivatali visszaéléssel vádolja Szanka Ferencet.

A Magyar Idők kérdésére most a Legfőbb Ügyészség elmondta, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség bűncselekmény hiánya miatt elutasította Czeglédy Csaba feljelentését. A Legfőbb Ügyészség ezután elutasította Czeglédy Csaba panaszát. 

A lap szerint Czeglédy és védője ezt követően újabb panaszt nyújtott be, ekkor már pótmagánvádlóként akartak fellépni, ám ezt a Legfőbb Ügyészség ezt is elutasította. Ebben az esetben már az volt az ok, hogy a hivatali visszaélésnek nincs sértettje, így nincs olyan személy, aki jogosult lenne pótmagánvádlóként fellépni.

A Magyar Idők egyébként úgy tudja, hogy Czeglédy ellen heteken belül vádat emelnek.

Szólj hozzá!

Közös listát állít Budapesten és az EP-választáson a DK, az MSZP és a Párbeszéd

A közös EP-lista vezetője Dobrev Klára lesz, a lista első négy helyét a DK kapta.

Az önkormányzat bevonásával fog bármi is történni a szombathelyi Nagyszállóval

A parkoló kérdésben is minden segítséget meg fog adni a városvezetés.

Nyakkitekeréssel fenyegette a kalauzt a szombathelyi vonaton egy férfi

Annak ellenére szállított kerékpárt, hogy azon a járaton a kerékpár szállítása tilos volt.

2027-től új villanyvonatok járnak Szombathely és Budapest között

Az óránkénti 160 kilométeres sebességre képes ötrészes járművek hossza 106,2 méter, az ülőhelyek száma a nyári és téli üléselrendezéstől függően rugalmasan változtatható.

Zöld Bajnok díjat nyert Szombathely

Szombathely minden várakozást felülmúlt.

Győrszentivánon két rákkeltő anyag tekintetében veszélyeztetettség áll fenn

Elkészült a civil légszennyezettség-mérés szakmai értékelése.

Homlok ne hazudj! Erzsi takarodj!

Felirat jelent meg a Haladás Sportkomplexum oldalán.

Magyar Péter: Nem úszhatja meg a maffiaállam feje, Orbán Viktor

Több ezer fő vett részt Magyar Péter budapesti tüntetésén.

Átépítik a szombathelyi Sportliget rendre víz alá kerülő sétányát

A tervezésnél a dozmati víztározó kapacitásában bíztak.

Dézsi: Borkai egy tátongó seb Győr lelkén és testén

Mesterséges intelligenciával szerkesztett videók léteznek csak Dézsi szerint, olyan nem, amivel zsarolni lehetne.

A szombathelyi börtönbe akart drogot csempészni a győri férfi

Mobiltelefonok és adathordozók is voltak a csomagban.

„Magukat kihuzatták” – közzétette a hangfelvételt Magyar Péter

Varga Judit volt igazságügyi miniszter beszél a felvételen arról, hogy fideszes politikusok kihúzatták a nevüket a Völner-Schadl-ügy irataiból.

Zebrán gázolt a szentgotthárdi nő

A balesetben a sértett nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.