A koronavírus miatt még a vatikáni kápolnákban is megüresedtek a szenteltvíztartók

Vágvölgyi Bálint 2020-02-28 10:36:00
Lombardia és Veneto tartományban a templomok többsége bezárt.

A koronavírus-fertőzés terjedése elleni óvintézkedésként még a vatikáni kápolnákban is megüresedtek a szenteltvíztartók. A fertőzésben jelenleg érintett észak-olaszországi térségekben mindazonáltal a papok a templomok vasárnapi újranyitásában reménykednek - írja az MTI a pénteki sajtójelentésekből.

A fertőzés miatt hét napja bevezetett óvintézkedések a templomokra is vonatkoztak. A legtöbb fertőzöttet számláló Lombardia és Veneto tartományban a templomok többsége bezárt, vagy ha nyitva is maradtak, felfüggesztették a misézést. Lezárta kapuit az észak-olaszországi egyházmegyék két jelképes helyszíne, a milánói dóm és a velencei Szent Márk-bazilika, melyek a jelenlegi tervek szerint hétfőtől nyithatnak újra, de csak "adagolva" engedik be a látogatókat.

Angelo Scola nyugalmazott milánói érsek nyílt levélben fejtette ki, hogy a koronavírus nem "isteni büntetés", hanem ugyanolyan fertőző betegség mint akármelyik más volt az emberiség történetében. Elmaradtak a hamvazószerdai körmenetek is, több északolasz plébános közösségi oldalán jelentette be a hívőknek, hogy ezeket hosszabb harangzúgással helyettesítik.

A majdnem száz beteget és egy halottat számláló Emilia Romagnában már a következő hetekben esedékes húsvét előtti házi áldást is felfüggesztették, a katekizmusórákat viszont az iskolák újbóli megnyitásával egy időben újraindítják.

Vatikánvárosban is követik az olasz hatóságok diktálta óvintézkedéseket: a pápai állam egyik kapuja melletti Szent Anna-templomban is eltűnt a víz a szenteltvíztartóból. Az ostyát a hívők kezébe helyezik, és a mise végén a béke jeleként egymásnak adott kézfogást "elhalasztják". A vatikáni hivatalokban kötelező a kézfertőtlenítő gél használata. A szentszéki sajtóközpont megerősítette, hogy Ferenc pápa gyengélkedés miatt nem vett részt egy csütörtöki szertartáson. Vatikáni információk szerint a pápának enyhe influenzája van, de eddig semmilyen más programját nem halasztotta el.

A vesztegzáron kívüli, genovai Szent Antal-templom kapui eddig sem zártak be, de ez lesz a második vasárnap, hogy a papok üres padsorokat várnak. Megoldásként az utóbbi napokban is követett internetes misézést választották az erre kialakított közösségi videómegosztó-oldalon. Máshol a templomi temetési gyászszertartást is interneten mutatják be a részt venni kívánóknak, mivel a templomba csak szűk számban engednek be embereket. A katekizmusórákat is ugyanígy tartják meg, például az elsőáldozásra készülőknek.

A koronavírus decemberben Kínában ütötte fel a fejét, és továbbra is ott regisztrálják a megbetegedések és a halálesetek túlnyomó részét. A fertőzés már több mint 50 további országban megjelent. Olaszországban 655 megbetegedést jelentettek, 17-en belehaltak a fertőzésbe.

Szólj hozzá!

Legyen egy szuper okosóra a legújabb kiegészítőd

Gondoltál már arra, hogy beszerezz egy páratlan okosórát? Ha eddig halogattad a döntést, akkor ezt most tekintsd egy jelnek és üdvözölj a gyűjteményedben egy efféle újdonságot. Nemcsak dekoratív kiegészítő, hanem számtalan előnnyel is bír.

Quentin Tarantino mégsem filmkritikusról forgatja utolsó filmjét

A rendező várhatóan tizedik filmje elkészítése után is folytatja a kreatív munkát. Korábban többször célzott rá, hogy minisorozatok és színdarabok rendezése is érdekli.

A performance marketing jelentősége a vállalkozások életében

Minden vállalkozás számára alapvető fontosságú, hogy folyamatosan, méghozzá profitábilisan termeljen új ügyfeleket, vásárlókat. A performance marketing elengedhetetlen a sikerhez, egy laikus számára azonban rengeteg nehézséget okozhat a fizetett hirdetések nyereséges menedzselése, éppen ezért sok esetben a legjobb döntés szakértőket segítségül hívni.

Ütötte, rúgta ismerősét egy körmendi férfi

Még a mobilját is földhöz vágta.

Milyen tényezőket vegyünk figyelembe, ha bútorkárpitot választunk?

A különféle anyagokkal bevont, párnázott bútorok esetében a kárpit színe, textúrája meghatározó jelentőségű az enteriőr stílusa, valamint a tartósság és a tisztíthatóság szempontjából, ezért a választásnál körültekintőnek kell lenni.

Azonnali hatállyal rúgta ki a Vas Népe az újságíróját, miután bejelentette, hogy civilként elindul képviselőnek

Tóth Judit Körmenden szerezne mandátumot. Frissítve a Vas Népe közleményével!

Sulyok Tamás jáki látogatása miatt komoly biztonsági intézkedésekre lehet számítani

A vasárnapi avatón ingyen lehet megtekinteni a templomot és templomkertet is.

Egy győzelemre az elődöntőtől a Falco

Lemosták a Honvédet a pályáról

Már a bíróságon is kamuzik Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere

Nem csak adatokat nem adna ki, hanem tényleg nem ad ki.

Pedofil fotós is dolgozott a Little Miss Hungary gyermekszépségversenyen

A gyerekszépségverseny szervezője csalás miatt áll bíróság elé.

A szakember szerint nem indokolt a szúnyoggyérítés Győrben

Hiába jelentek meg a szúnyogok, az élő vizeinkben még nem kezdtek el növekedni a lárvák

Kalapáccsal verte fejbe kutyáját az ittas sárvári férfi

Az állatnak különös szenvedést okozott, és alkalmas volt arra is, hogy a pusztulását okozza.

Megérkezett a balkonszezon

Itt a tavasz, a jó idő, a melegedő időjárás, ideje feldíszíteni az erkélyt. A cikkel ehhez a feladathoz szeretnénk hasznos tippeket adni. Összeszedtük a legfontosabb teendőket, valamint minden hasznos tudnivalót, és eláruljuk, hogy melyek a nélkülözhetetlen szerszámok. 

Havazott az Írott-kőn

Nyárból a télbe.

Megállapodtak a bérekről az Audiban

650 ezer forintos egyszeri kifizetésben is megegyeztek a gyár és a szakszervezet képviselői.