A hétvégén egy pillanatra előbújik a nap, aztán a nyakunkba zúdúl az eső

Fehér Buda 2019-03-16 07:58:00
Jókora lehűlést hoz az eső.

Szombaton kezdetben erősen felhős időre számíthatunk, de északkeleten szakadozottabb lesz a felhőzet, délután pedig délnyugat felől szakadozik fel a felhőzet, és arrafelé egyre több helyen kisüt a nap. Napközben főként a Sopron-Siófok-Szeged vonal széles sávjában valószínű eső, zápor, amely estére mindenütt megszűnik. Északnyugatira fordul a szél, és többfelé megerősödik, néhol viharossá fokozódik, de napközben a szél nyugatira, délnyugatira fordul, és ezzel együtt mérséklődik is. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 9 és 15 fok között várható, de délnyugaton ennél pár fokkal melegebb is lehet. Késő estére 5 és 10 fok közé csökken a hőmérséklet.

Vasárnap általában gyengén felhős, napos idő várható, csapadék nem lesz. A délnyugati, déli szelet nagy területen erős lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 22 fok között várható.

Hétfőn északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, de az Alföldön még több órára kisüt a nap. Napközben nyugaton több helyen, az Északi-középhegység területén helyenként alakulhat ki eső, záporeső, majd késő estére a délkeleti tájakat is eléri a csapadékzóna. Az északnyugatira forduló szél többfelé megerősödik, néhol viharossá fokozódik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 11, a legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 18 fok között valószínű, északnyugaton lesz napközben a hűvösebb, délkeleten a melegebb.

Kedden többnyire erősen felhős idő várható, szórványosan valószínű eső, záporeső. Az északnyugati, északi szél élénk, helyenként erős lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 14 fok között valószínű.

Szerdán eleinte többnyire erősen felhős lesz az ég, majd északnyugat felől felszakadozik, csökken a felhőzet. A nap első felében helyenként zápor előfordulhat. Az északi, északkeleti szelet többfelé élénk, helyenként erős lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 14 fok között valószínű.

 Forrás: met.hu

Szólj hozzá!

Az idén sem fizet osztalékot a Rába

Győri ingatlanok érétkesítéséről is döntött a cég.

Azzal fenyegette a sárvári gyámügyest a nő, hogy megöli

„Na te büdös k***a, ha te ezt megtetted, akkor nem fogok veled szépen beszélni!”

Tizenkét gyanúsítottja van már annak az ügynek, amiben letartóztatták a volt győri rendőrkapitányt

A volt kapitányon kívül egy másik gyanúsítottat is fogva tartanak, aki szintén fontos és magas rangú, nyugalmazott rendőr.

Szúnyogok: Győrben kiterjedt biológiai gyérítés egyelőre nem szükséges

A Győr-Szol Zrt. már megtette az előkészületeket a szúnyoggyérítési munkálatok megkezdéséhez.

Legyen egy szuper okosóra a legújabb kiegészítőd

Gondoltál már arra, hogy beszerezz egy páratlan okosórát? Ha eddig halogattad a döntést, akkor ezt most tekintsd egy jelnek és üdvözölj a gyűjteményedben egy efféle újdonságot. Nemcsak dekoratív kiegészítő, hanem számtalan előnnyel is bír.

Quentin Tarantino mégsem filmkritikusról forgatja utolsó filmjét

A rendező várhatóan tizedik filmje elkészítése után is folytatja a kreatív munkát. Korábban többször célzott rá, hogy minisorozatok és színdarabok rendezése is érdekli.

A performance marketing jelentősége a vállalkozások életében

Minden vállalkozás számára alapvető fontosságú, hogy folyamatosan, méghozzá profitábilisan termeljen új ügyfeleket, vásárlókat. A performance marketing elengedhetetlen a sikerhez, egy laikus számára azonban rengeteg nehézséget okozhat a fizetett hirdetések nyereséges menedzselése, éppen ezért sok esetben a legjobb döntés szakértőket segítségül hívni.

Ütötte, rúgta ismerősét egy körmendi férfi

Még a mobilját is földhöz vágta.

Milyen tényezőket vegyünk figyelembe, ha bútorkárpitot választunk?

A különféle anyagokkal bevont, párnázott bútorok esetében a kárpit színe, textúrája meghatározó jelentőségű az enteriőr stílusa, valamint a tartósság és a tisztíthatóság szempontjából, ezért a választásnál körültekintőnek kell lenni.

Azonnali hatállyal rúgta ki a Vas Népe az újságíróját, miután bejelentette, hogy civilként elindul képviselőnek

Tóth Judit Körmenden szerezne mandátumot. Frissítve a Vas Népe közleményével!

Sulyok Tamás jáki látogatása miatt komoly biztonsági intézkedésekre lehet számítani

A vasárnapi avatón ingyen lehet megtekinteni a templomot és templomkertet is.

Egy győzelemre az elődöntőtől a Falco

Lemosták a Honvédet a pályáról

Már a bíróságon is kamuzik Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere

Nem csak adatokat nem adna ki, hanem tényleg nem ad ki.