A Haladás ügyvezetőjének cége is rakott pénzt a Szombathelyi Hírlapba

Farkas Bazsi 2019-04-26 09:25:00
Homlok Zsolt egy másik cégével éppen most újítja fel 1,2 milliárdért a szombathelyi Sportligetet.

Március végén indult el Szombathely új polgári értékrendű, konzervatív hetilapja, a Szombathelyi Hírlap. A lap annyira lett konzervatív és keresztény, hogy már a második lapszám kiverte a biztosítékot a közgyűlésnél, így változtatva az eddigi gyakorlaton, hamarosan közgyűlési jogkörbe vonják a város névhasználati engedélyét. 

Hogy a lap miből működik, egyelőre rejtély. Egy 35 ezer példányszámban kinyomott ingyenes hetilap költsége ugyanis több százezer forint, ami közelít a fél millióhoz. A Szombathelyi Hírlapban pedig egyelőre hirdetést sem látni. Nemrég pedig maguk a szerkesztők hangsúlyozták, hogy „lapunk nem tartalmaz állami és önkormányzati hirdetéseket, így azzal sem vádolhatnak minket, hogy közpénzből működünk”.

Az április 18-ai számban viszont már két negyedoldalas hirdetés mutatja, hogy kezd beindulni az üzlet. Nem is akárhonnan jött a bevétel: a Vasútvillamosító Kft-től, amely – a reklámja szerint – „hetven éve áll a vasút-villamosítás szolgálatában.” Ez fontos érv lehet azoknál a szombathelyi lakosoknál, akik éppen vasút-villamosítási terveket forgatnak a fejükben - írja cikkében a Magyar Narancs.

Homlok Zsolt (bal oldalon) a városvezetők társaságában a Haladás 100. születésnapját ünnepelve (Fotó: szombathely.hu/Ohr Tibor)


A Vasútvillamosító Kft. nem is magyar tulajdonú gazdasági társaság, a cégbejegyzés szerint a brnói székhelyű Rafinanz Promotion CZ s.r.o a többségi tulajdonosa, amelynek viszont magyar többségi tulajdonosa van. Nem más, mint Homlok Zsolt, aki a leggazdagabb magyar, Orbán Viktor jó barátjának és strómanjának, Mészáros Lőrincnek a veje. Nem mellesleg, felcsúti lakos.

Azt már mi tesszük hozzá, hogy Homlok Zsolt Szombathelyen is komoly karriert futott be. Ő az elnöke a Haladás VSE-nek, továbbá egy másik cége, a Homlok Építő Zártkörűen Működő Részvénytársaság nemrég két közbeszerzést is elnyert a városban. Ők építhetik újjá 1,2 milliárd forintból a Sportligetet, és a 300 millió forintosra zsugorodott Víztorony állagmegóvást szintén ők végezhetik el.

A másik negyedoldalas hirdető a Marcus Security, amely a szombathelyieknek a tavalyelőtti és tavalyi karnevál, Szent Márton év egyes eseményei, az Ákos-koncert biztosítása révén lehet ismerős. A Marcus Security néven jelenleg nincsen cég bejegyezve, az idei év elején törölték. A cégkereső a névre a PB Human Consulting Kft-t dobja ki.


A PB Human egyik tulajdonosa és ügyvezetője Pongrátz Balázs, aki a Marcus Soldier Team Kft-ben 2016-ig volt tulajdonos. A Marcus Soldier franchise partnere – honlapjuk szerint – Őze Balázs, a Szombathelyen jól ismert Haladás-drukker, a B-közép tagja, aki a Nyugat.hu egy korábbi cikke szerint a Ligetvédők ellen védte a Ligetet még 2016-ban.

Horváth Vilmos a lap főszerkesztője 

Egyébként neki is volt vállalkozása, de a cégvezetéstől eltiltották. Ez az eltiltás még most is hatályos - írja a Narancs

Az pedig, hogy mostanság a Marcusnak mennyire jól megy a szekér a győrújbaráti telepük fejlesztése is jól mutatja


 

Szólj hozzá!

Az idén sem fizet osztalékot a Rába

Győri ingatlanok érétkesítéséről is döntött a cég.

Azzal fenyegette a sárvári gyámügyest a nő, hogy megöli

„Na te büdös k***a, ha te ezt megtetted, akkor nem fogok veled szépen beszélni!”

Tizenkét gyanúsítottja van már annak az ügynek, amiben letartóztatták a volt győri rendőrkapitányt

A volt kapitányon kívül egy másik gyanúsítottat is fogva tartanak, aki szintén fontos és magas rangú, nyugalmazott rendőr.

Szúnyogok: Győrben kiterjedt biológiai gyérítés egyelőre nem szükséges

A Győr-Szol Zrt. már megtette az előkészületeket a szúnyoggyérítési munkálatok megkezdéséhez.

Legyen egy szuper okosóra a legújabb kiegészítőd

Gondoltál már arra, hogy beszerezz egy páratlan okosórát? Ha eddig halogattad a döntést, akkor ezt most tekintsd egy jelnek és üdvözölj a gyűjteményedben egy efféle újdonságot. Nemcsak dekoratív kiegészítő, hanem számtalan előnnyel is bír.

Quentin Tarantino mégsem filmkritikusról forgatja utolsó filmjét

A rendező várhatóan tizedik filmje elkészítése után is folytatja a kreatív munkát. Korábban többször célzott rá, hogy minisorozatok és színdarabok rendezése is érdekli.

A performance marketing jelentősége a vállalkozások életében

Minden vállalkozás számára alapvető fontosságú, hogy folyamatosan, méghozzá profitábilisan termeljen új ügyfeleket, vásárlókat. A performance marketing elengedhetetlen a sikerhez, egy laikus számára azonban rengeteg nehézséget okozhat a fizetett hirdetések nyereséges menedzselése, éppen ezért sok esetben a legjobb döntés szakértőket segítségül hívni.

Ütötte, rúgta ismerősét egy körmendi férfi

Még a mobilját is földhöz vágta.

Milyen tényezőket vegyünk figyelembe, ha bútorkárpitot választunk?

A különféle anyagokkal bevont, párnázott bútorok esetében a kárpit színe, textúrája meghatározó jelentőségű az enteriőr stílusa, valamint a tartósság és a tisztíthatóság szempontjából, ezért a választásnál körültekintőnek kell lenni.

Azonnali hatállyal rúgta ki a Vas Népe az újságíróját, miután bejelentette, hogy civilként elindul képviselőnek

Tóth Judit Körmenden szerezne mandátumot. Frissítve a Vas Népe közleményével!

Sulyok Tamás jáki látogatása miatt komoly biztonsági intézkedésekre lehet számítani

A vasárnapi avatón ingyen lehet megtekinteni a templomot és templomkertet is.

Egy győzelemre az elődöntőtől a Falco

Lemosták a Honvédet a pályáról

Már a bíróságon is kamuzik Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere

Nem csak adatokat nem adna ki, hanem tényleg nem ad ki.