A Falcónak nem okozott gondot a három légióssal felálló Jászberény

ugytudjuk.hu 2019-03-23 19:44:00
20 pontos különbséggel nyertek.

Pantelics, Rakics és Lazics is nagy tapsot kapott a bemutatásnál, mindannyian megfordultak korábban Szombathelyen. A sérült Alekszandrov helyett Cseh kezdett, Coleman kiesésével így mindössze három külföldivel állt fel a JKSE, írja a BB1.hu.

Centergólokkal indult a meccs, Reddic kétszer, Pantelics egyszer volt eredményes. Egyik csapat sem vitte túlzásba a védekezést az elején. A hajrára aztán meglépett kilenccel a Falco. Hiába dobott 50 %-kal a JKSE, Pitts kosarával így is 22-15-ös állással ért véget az első negyed. Érdekesség, hogy a sárgák több támadó lepattanót szereztek, mint védőt (5-7). A csapatok néma csendben játszották le a nyitó negyedet, vélhetően a hazai drukkerek ezzel tüntettek az elveszített megyei derbi miatt.

Cseh „pöcizte” vissza Pitts kimaradt ziccerét. Előbb feljött háromra a JKSE, majd újra elment kilenccel a Falco. A folytatásban már megjött a szurkolók hangja is. A névnapját tegnapelőtt ünneplő Váradi elemében volt, harmadik tripláját jegyezte, amivel először lett kétszámjegyű a különbség (33-23). Tizenhárom pontnál járt a hazaiak kapitánya, amikor Lazics a 18. percben időt kért. Hiába, Perl is villant párat, a különbség csak még tovább nőtt, tizenöt is volt közte. Pitts kosara zárta a második felvonást is, amely után 40-27 volt az állás.

Rakics egy triplával iratkozott fel a pontszerzők közé, megfelezte a különbséget a Berény. 44-37-nél Okorn kért időt. Hamar fordult a kocka, elég volt néhány vendég hiba, és a 28. percben, 51-40-nél már Lazicsnak kellett lépnie az asztal felé. Ez a timeout sem használt, kialakult a legnagyobb különbség, tizenhat (58-42). Pantelics bevágott még egy trojkát, így 58-45-ről indult a záró felvonás.

Bruinsma hármasával, majd ziccerével folytatódott a játék. Govens is beköszönt kintről, a különbség egy 10-0-s periódust követően átlépte a húszat. Lazics 68-45-nél kért időt. Nem állt le a Falco, Curry is betalált kintről. Öt percet kellett várni, mire betalált a JKSE is, Pantelics második hármasát jegyezte. A 37. percben kipontozódott a szerb center, vastaps közepette hagyta el a pályát, miközben a szombathelyi közönség a nevét skandálta. A meccsben már nem volt fordulat, megérdemelten nyert a Falco, az extra szezont futó Jászberény pedig három légióssal is helytállt.

 

Falco-Vulcano Energia KC Szombathely - JP Auto-Jászberényi KSE 78-58 (22-15, 18-12, 18-18, 20-13)

Bajnokság, 24. forduló
Szombathely, Aréna Savaria, 2450 néző
V.: Benczur T., Ádám J., Balog Gy. (Dernei G.)

Falco: Govens 13/9, Perl 12, Balmazovics -, Bruinsma 19/9, Reddic 6. Csere: Váradi 15/9, Curry 13/3, Tóth -, Bíró -, Hódi -.

JKSE: Pitts 15/3, Rakics 5/3, Brbaklics 9/3, Cseh 6, Pantelics 13/6. Csere: Kerpel-Fronius 4, Czirbus 6, Ruják -.

Szólj hozzá!

Az idén sem fizet osztalékot a Rába

Győri ingatlanok érétkesítéséről is döntött a cég.

Azzal fenyegette a sárvári gyámügyest a nő, hogy megöli

„Na te büdös k***a, ha te ezt megtetted, akkor nem fogok veled szépen beszélni!”

Tizenkét gyanúsítottja van már annak az ügynek, amiben letartóztatták a volt győri rendőrkapitányt

A volt kapitányon kívül egy másik gyanúsítottat is fogva tartanak, aki szintén fontos és magas rangú, nyugalmazott rendőr.

Szúnyogok: Győrben kiterjedt biológiai gyérítés egyelőre nem szükséges

A Győr-Szol Zrt. már megtette az előkészületeket a szúnyoggyérítési munkálatok megkezdéséhez.

Legyen egy szuper okosóra a legújabb kiegészítőd

Gondoltál már arra, hogy beszerezz egy páratlan okosórát? Ha eddig halogattad a döntést, akkor ezt most tekintsd egy jelnek és üdvözölj a gyűjteményedben egy efféle újdonságot. Nemcsak dekoratív kiegészítő, hanem számtalan előnnyel is bír.

Quentin Tarantino mégsem filmkritikusról forgatja utolsó filmjét

A rendező várhatóan tizedik filmje elkészítése után is folytatja a kreatív munkát. Korábban többször célzott rá, hogy minisorozatok és színdarabok rendezése is érdekli.

A performance marketing jelentősége a vállalkozások életében

Minden vállalkozás számára alapvető fontosságú, hogy folyamatosan, méghozzá profitábilisan termeljen új ügyfeleket, vásárlókat. A performance marketing elengedhetetlen a sikerhez, egy laikus számára azonban rengeteg nehézséget okozhat a fizetett hirdetések nyereséges menedzselése, éppen ezért sok esetben a legjobb döntés szakértőket segítségül hívni.

Ütötte, rúgta ismerősét egy körmendi férfi

Még a mobilját is földhöz vágta.

Milyen tényezőket vegyünk figyelembe, ha bútorkárpitot választunk?

A különféle anyagokkal bevont, párnázott bútorok esetében a kárpit színe, textúrája meghatározó jelentőségű az enteriőr stílusa, valamint a tartósság és a tisztíthatóság szempontjából, ezért a választásnál körültekintőnek kell lenni.

Azonnali hatállyal rúgta ki a Vas Népe az újságíróját, miután bejelentette, hogy civilként elindul képviselőnek

Tóth Judit Körmenden szerezne mandátumot. Frissítve a Vas Népe közleményével!

Sulyok Tamás jáki látogatása miatt komoly biztonsági intézkedésekre lehet számítani

A vasárnapi avatón ingyen lehet megtekinteni a templomot és templomkertet is.

Egy győzelemre az elődöntőtől a Falco

Lemosták a Honvédet a pályáról

Már a bíróságon is kamuzik Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere

Nem csak adatokat nem adna ki, hanem tényleg nem ad ki.