40 millió forintért alakítja át Szombathely a “Lordok házát”, hogy októbertől itt működjön majd az orvosi ügyelet

Farkas Bazsi 2020-02-20 17:53:00
A mentőszolgálat alig több, mint egy hete még tagadta, hogy felmondja az ügyeleti szolgáltatást.

A múlt héten jelentette be a szombathelyi városvezetés, hogy elkészültek az idei költségvetés főbb számai, egyúttal László Győző (Éljen Szombathely!) alpolgármester azt is jelezte, hogy felmondta az orvosi ügyelet szolgáltatását az azt eddig végző Országos Mentőszolgálat, így október elsejével az önkormányzatnak kell arról gondoskodnia.

A szombathelyi orvosi ügyelet körüli hercehurca már tavaly nyáron megkezdődött. Az OMSZ ugyanis egyszer csak levélben jelezte, hogy a szokásos 32 millió forint mellé, újabb 32 millió forint kellene a várostól. Az akkor már ellenzéki többségű városvezetés levelet íratott a polgármesterrel, hogy megtudják, mire kell az újabb tétel. A mentők válasz helyett felmondták a szerződést, a város így kénytelen volt fizetni, hiszen ügyelet nélkül nem maradhatott Szombathely.

A mentők most ismét felbontották, az amúgy a szakma szerint hátrányos szerződést. A városvezetők ugyanis közvélemény-kutatással mérték fel az orvosok igényeit. Ez ezt hozta, hogy a megkérdezett orvosok szerint  a jelenlegi formában működtetett ügyeleti ellátás nem megfelelő, a felmérésben résztvevő orvosok több mint fele az ügyelet működtetését külső egészségügyi vállalkozással tartja elképzelhetőnek. 

Megoldódott az orvosi ügyelet körüli hercehurca Szombathelyen

Véget ért a 32 milliós izmozás. Néhány hete Puskás Tivadar polgármester egy sajtótájékoztatón jelentette be, hogy baj lehet a szombathelyi ügyeleti ellátással, ha nem történik gyorsan valami. A szombathelyi orvosi ügyeleti rendszert ellátó Országos Mentőszolgálat ugyanis közölte, ha nem kapnak a meglévő 32 millió mellé még 32 milliós városi támogatást, akkor felmondják a szerződést, így három hónap alatt új megoldást kellett volna találni az orvosi ügyelet biztosítása érdekében.

Még február elején kaptunk olyan információkat, hogy a mentők felmondják a szombathelyi orvosi ügyeletet. Rá is rá is kérdeztünk az OMSZ-nál. A szervezet egymondatos választ küldött február 10-én:

A hír téves, az Országos Mentőszolgálat szolgáltató szerződése érvényes, a tevékenység, a betegellátás zavartalan.

Ehhez képest február 14-én a szombathelyi polgármester és az alpolgármester arról beszélnek, hogy szeptember 30-val, közös megegyezéssel bontanak szerződést a mentőkkel, így októbertől a város maga gondoskodik majd az orvosi ügyeletről. 

Ennek egyébként már az új helye is megvan. A 11-es Huszár út, 6-os számú épülete, vagyis a “Lordok háza” földszintjén lévő volt Gödör Étterem helyiségét alakítják át rendelőkké. A közgyűlési anyag szerint ehhez 40 millió forint kell, ami szerepel is a költségvetésben.

Az orvoshiány kezelésére pedig egy hárompilléres életpályamodellt dolgozott ki a szombathelyi városvezetés. Ami praxisszervezési, megtartási és átadási támogatásokat is jelent a doktoroknak. 

Szólj hozzá!

Szúnyogok: Győrben kiterjedt biológiai gyérítés egyelőre nem szükséges

A Győr-Szol Zrt. már megtette az előkészületeket a szúnyoggyérítési munkálatok megkezdéséhez.

Legyen egy szuper okosóra a legújabb kiegészítőd

Gondoltál már arra, hogy beszerezz egy páratlan okosórát? Ha eddig halogattad a döntést, akkor ezt most tekintsd egy jelnek és üdvözölj a gyűjteményedben egy efféle újdonságot. Nemcsak dekoratív kiegészítő, hanem számtalan előnnyel is bír.

Quentin Tarantino mégsem filmkritikusról forgatja utolsó filmjét

A rendező várhatóan tizedik filmje elkészítése után is folytatja a kreatív munkát. Korábban többször célzott rá, hogy minisorozatok és színdarabok rendezése is érdekli.

A performance marketing jelentősége a vállalkozások életében

Minden vállalkozás számára alapvető fontosságú, hogy folyamatosan, méghozzá profitábilisan termeljen új ügyfeleket, vásárlókat. A performance marketing elengedhetetlen a sikerhez, egy laikus számára azonban rengeteg nehézséget okozhat a fizetett hirdetések nyereséges menedzselése, éppen ezért sok esetben a legjobb döntés szakértőket segítségül hívni.

Ütötte, rúgta ismerősét egy körmendi férfi

Még a mobilját is földhöz vágta.

Milyen tényezőket vegyünk figyelembe, ha bútorkárpitot választunk?

A különféle anyagokkal bevont, párnázott bútorok esetében a kárpit színe, textúrája meghatározó jelentőségű az enteriőr stílusa, valamint a tartósság és a tisztíthatóság szempontjából, ezért a választásnál körültekintőnek kell lenni.

Azonnali hatállyal rúgta ki a Vas Népe az újságíróját, miután bejelentette, hogy civilként elindul képviselőnek

Tóth Judit Körmenden szerezne mandátumot. Frissítve a Vas Népe közleményével!

Sulyok Tamás jáki látogatása miatt komoly biztonsági intézkedésekre lehet számítani

A vasárnapi avatón ingyen lehet megtekinteni a templomot és templomkertet is.

Egy győzelemre az elődöntőtől a Falco

Lemosták a Honvédet a pályáról

Már a bíróságon is kamuzik Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere

Nem csak adatokat nem adna ki, hanem tényleg nem ad ki.

Pedofil fotós is dolgozott a Little Miss Hungary gyermekszépségversenyen

A gyerekszépségverseny szervezője csalás miatt áll bíróság elé.

A szakember szerint nem indokolt a szúnyoggyérítés Győrben

Hiába jelentek meg a szúnyogok, az élő vizeinkben még nem kezdtek el növekedni a lárvák

Kalapáccsal verte fejbe kutyáját az ittas sárvári férfi

Az állatnak különös szenvedést okozott, és alkalmas volt arra is, hogy a pusztulását okozza.

Megérkezett a balkonszezon

Itt a tavasz, a jó idő, a melegedő időjárás, ideje feldíszíteni az erkélyt. A cikkel ehhez a feladathoz szeretnénk hasznos tippeket adni. Összeszedtük a legfontosabb teendőket, valamint minden hasznos tudnivalót, és eláruljuk, hogy melyek a nélkülözhetetlen szerszámok. 

Havazott az Írott-kőn

Nyárból a télbe.