Úúúúúúúristen: a ValMar és Szikora Róbert közös szerzeménye uralta tavaly a rádiókat

Farkas Bazsi 2023-06-07 11:22:10
Több mint 12 ezerszer játszották le.

Több mint 12 ezerszer játszották le 2022-ben a hazai rádiók a Szikora Róbert közreműködésével készült ValMar szerzeményt, az Úristent. A legnépszerűbb dalok közül viszont csak hat íródott ebben az évtizedben - derült ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legfrissebb kutatásából, ami a magyar rádiók zenei repertoárját és a zenei toplistákat vizsgálta a médiaszolgáltatók adatai alapján.

Az NMHH kommunikációs igazgatósága azt közölte szerdán az MTI-vel, hogy az elemzésük 152 rádió önbevalláson alapuló műsortükrét dolgozta fel különböző változók alapján.

Az elsődleges adattisztítást követően néhány rádió lemorzsolódott az összesítésből, 152 adó esetében azonban sikeres volt az adatgyűjtés, így egy 22,7 millió soros adattábla állt elő - tették hozzá.

Az elemzés szerint a teljes kínálatban a legtöbbet játszott zenekarnak a Wellhello számított, amelynek dalai átlagosan hatévesek voltak. Majdnem négyszer annyiszor hallhattuk a zenekart, mint a huszadik helyezett Soulwave-et.

A népszerű művészek között feltűntek olyanok, akik csak néhány éve adták ki a számaikat, de megjelentek főként az előző évezredben tevékenykedők, így a Republic zenekar és a Mária Rádió által sokat játszott Szentpéteri Csilla is. A külföldi művészek közül egy albán származású amerikai énekesnő volt a legnépszerűbb: Ava Max. Friss, átlagosan egyéves dalokat hallhatott tőle a közönség.

A második helyezett Ed Sheeran, a háromszoros Grammy-díjas angol énekes volt - írták.

A vizsgált rádiók több mint 12 ezerszer játszották le a Szikora Róbert közreműködésével készült ValMar szerzeményt, az Úristent, amely 2022-ben jelent meg. A top20 külföldi zeneszám között csupán négy 2020-as található, a többi mind frissebb. A legnépszerűbb számot - a dal címe ABCDEFU - Gayle énekelte és 11 ezernél is többször volt hallható a magyar kereskedelmi, közösségi, de még a közszolgálati rádiókban is.

Jellemzőnek nevezték, hogy a hálózatos szolgáltatók ugyanazt a zenészt részesítik előnyben, így a Karc FM az Edda Műveket és az LGT-t, a Magyar Katolikus Rádió Kövi Szabolcsot és a The Crossoverst, a Mária Rádió a Gáspár Károly Triót, Győrfi Albertet és Szentpéteri Csillát, a Best FM a Kowalsky meg a Vegát, a Szent István Rádiók a Magyar Állami Operaház Kórusát, a Rádió 1 pedig a Wellhellot. Rúzsa Magdi, a harmadik legtöbbször játszott magyar művész számos, egymástól független rádió kínálatában is előszeretettel szerepelt 2022-ben - tették hozzá.

A rádiók összesen 103 évnyi adást sugároztak 2022. január 1-jétől december 31-ig (nem minden csatorna sugároz 24 órában).

Egy nap hanganyaga körülbelül 900 Megabyte-nak felel meg rádiós műsorok esetén.

A 103 év adata 33 Terabyte-ot emészt fel (egy átlagos notebook kapacitása 1 TB). Manapság a modern technológiának köszönhetően ez a teljes anyag elférne egy farzsebben. A jegyzőkönyvek által használt műsorkategóriák közül a két legjelentősebb a zene és a műsorszám. A zene kategória 48 évet tenne ki, míg a műsorszám 49 évet. Ezen kívül még hallható volt két év ajánló és egy év reklám. Ha az összes szignált egymás mellé vágnánk, több mint egy éven és két hónapon keresztül hallgathatnánk őket - áll az elemzésben.

Közölték azt is, hogy összesen 7 058 658 alkalommal szerkesztettek adásba 2022-ben zenei tételt a vizsgált 152 rádióban.

A zenék hosszát tekintve nem mutatkoztak nagy eltérések a külföldi és a magyar zeneszámok között: átlagosan 3 perc 30 másodpercesek voltak.

A 2022-ben hallható szerzemények negyede (23,3 százaléka) két évnél, fele (52, százalék) pedig hét évnél fiatalabb volt. A legnépszerűbb kereskedelmi rádiók (például Retro Rádió, Sláger FM, Best FM) mégis inkább oldies kínálattal szóltak a közönségükhöz.

2022-ben elsősorban 2021-ben "piacra került" zenéket (13,4 százalék) játszottak a rádiók, melyek több mint fele (54,9 százalék) külföldi volt.

Az NMHH adattisztításának eredményeként az adatbázisban található "legidősebb" zene 72 éves, 1949-es kiadású, a "legifjabb" pedig 2022-es. A 152 rádiónál 10,46 év volt az átlagos életkor (külföldi: 11,56, magyar: 9,44).

A legrégibb zenéket a Rock FM biztosította (29,2 év), rajta kívül a Dankó Rádión (23,3), nevéhez híven a Retro Rádión (23), a Rádió Antritton (21,2) és a budapesti Karc FM-en (21,1) szóltak átlagosan húsz évnél idősebb slágerek - közölte az NMHH.

Szólj hozzá!

Közös listát állít Budapesten és az EP-választáson a DK, az MSZP és a Párbeszéd

A közös EP-lista vezetője Dobrev Klára lesz, a lista első négy helyét a DK kapta.

Az önkormányzat bevonásával fog bármi is történni a szombathelyi Nagyszállóval

A parkoló kérdésben is minden segítséget meg fog adni a városvezetés.

Nyakkitekeréssel fenyegette a kalauzt a szombathelyi vonaton egy férfi

Annak ellenére szállított kerékpárt, hogy azon a járaton a kerékpár szállítása tilos volt.

2027-től új villanyvonatok járnak Szombathely és Budapest között

Az óránkénti 160 kilométeres sebességre képes ötrészes járművek hossza 106,2 méter, az ülőhelyek száma a nyári és téli üléselrendezéstől függően rugalmasan változtatható.

Zöld Bajnok díjat nyert Szombathely

Szombathely minden várakozást felülmúlt.

Győrszentivánon két rákkeltő anyag tekintetében veszélyeztetettség áll fenn

Elkészült a civil légszennyezettség-mérés szakmai értékelése.

Homlok ne hazudj! Erzsi takarodj!

Felirat jelent meg a Haladás Sportkomplexum oldalán.

Magyar Péter: Nem úszhatja meg a maffiaállam feje, Orbán Viktor

Több ezer fő vett részt Magyar Péter budapesti tüntetésén.

Átépítik a szombathelyi Sportliget rendre víz alá kerülő sétányát

A tervezésnél a dozmati víztározó kapacitásában bíztak.

Dézsi: Borkai egy tátongó seb Győr lelkén és testén

Mesterséges intelligenciával szerkesztett videók léteznek csak Dézsi szerint, olyan nem, amivel zsarolni lehetne.

A szombathelyi börtönbe akart drogot csempészni a győri férfi

Mobiltelefonok és adathordozók is voltak a csomagban.

„Magukat kihuzatták” – közzétette a hangfelvételt Magyar Péter

Varga Judit volt igazságügyi miniszter beszél a felvételen arról, hogy fideszes politikusok kihúzatták a nevüket a Völner-Schadl-ügy irataiból.

Zebrán gázolt a szentgotthárdi nő

A balesetben a sértett nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.