Nem szavazta meg a helyi Fidesz-frakció Szombathely békepárti határozatát

Farkas Bazsi 2023-05-25 18:05:59
A kormánypárti képviselők nem értettek egyet a nyilatkozatba bekerült ENSZ határozattal.

A ma ülésező szombathelyi közgyűlés tárgyalta Szita Károly, a Megyei Jogú Városok Szövetsége elnöke levelet küldött a szombathelyi önkormányzatnak, hogy fogadja el az általa megfogalmazott békepárti határozati javaslatát.

A képviselő testület városvezető, Éljen Szombathely frakciója több módosítást is javasolt az eredeti szöveghez. Többek között az ENSZ nemrég elfogadott határozatát is javasolta belefogalmazni.

A határozati javaslat így szól:

Szombathely Megyei Jogú Város Közgyűlése határozottan kifejezi elkötelezettségét a béke mellett, figyelemmel az Országgyűlés orosz-ukrán háború egyéves évfordulójáról szóló 5/2023. (III.31.) OGY határozatára. A Közgyűlés határozott nemet mond a háborúra és szorgalmazza a szuverén Ukrajna területi integritásának tiszteletben tartását, a mielőbbi békét, hiszen ez minden magyar település érdeke. A falvainkban és városainkban élő emberek legfőbb vágya, hogy biztonságban élhessenek, és a biztonságot csak a béke garantálhatja.

Szombathely Megyei Jogú Város Közgyűlése kinyilvánítja továbbá egyetértését az ENSZ Közgyűlésének 2023. február 23-i, new york-i rendkívüli ülésén, 141 ország, köztük Magyarország által is elfogadott békepárti határozatban foglaltakkal.
 
A határozatot a Fidesz frakció jelenlévő 5 tagja nem fogadta el, azonban így is többséget kapott a javaslat. 

Szólj hozzá!

A szakember szerint nem indokolt a szúnyoggyérítés Győrben

Hiába jelentek meg a szúnyogok, az élő vizeinkben még nem kezdtek el növekedni a lárvák

Kalapáccsal verte fejbe kutyáját az ittas sárvári férfi

Az állatnak különös szenvedést okozott, és alkalmas volt arra is, hogy a pusztulását okozza.

Megérkezett a balkonszezon

Itt a tavasz, a jó idő, a melegedő időjárás, ideje feldíszíteni az erkélyt. A cikkel ehhez a feladathoz szeretnénk hasznos tippeket adni. Összeszedtük a legfontosabb teendőket, valamint minden hasznos tudnivalót, és eláruljuk, hogy melyek a nélkülözhetetlen szerszámok. 

Havazott az Írott-kőn

Nyárból a télbe.

Megállapodtak a bérekről az Audiban

650 ezer forintos egyszeri kifizetésben is megegyeztek a gyár és a szakszervezet képviselői.

Nagy mennyiségű csapadék várható kedden

A északnyugatira forduló szelet a front mentén erős, viharos széllökések kísérik.

Újabb induló jelentkezett be a szombathelyi polgármesteri székért

Mind a 12 városi körzetben lesz indulója a Konzervatívok Egy Jobb Városért Egyesületnek. Balassa Péter a polgármesterjelöltjük.

Győr-Moson-Sopron és Vas megyében is heves zivatarokra figyelmeztet a meteorológiai szolgálat

Az előrejelzés szerint hétfőn késő délutántól előbb az északnyugati, majd az esti, késő esti órákban az északi megyékben is kialakulhatnak helyenként zivatarok.

Tévében a Falco Honvéd elleni rájátszás meccse

A keddi összecsapást az M4 Sport sugározza.

LMP: ne védje tovább a kormány a szennyező akkugyárakat

Nemrég újabb baleset történt a komáromi akkumulátorgyárban, nyolc ember került mérgezéssel kórházba.

Szombathelyen folytatja turnéját az Elefánt

A jelenleg is új lemezén dolgozó, szombathelyi kötődésű Elefánt zenekar megnyitotta a szezont, április 20-án a Végállomás Klubban folytatják újabb vidéki körútjukat.

Dézsi Csaba András felesége: „El a kezekkel a családunktól, Borkai!”

„Nem élek bántalmazó kapcsolatban!” – írta a polgármester felesége.

Fokozott ellenőrzést tart csütörtökön a Szombathelyi Rendőrkapitányság

A jogsértő cselekmények elkövetését szeretnék megakadályozni.

Ezért érdemes biciklis nadrágot húzni a tekeréshez

Míg ha csak a közeli boltba szeretnénk elkerekezni, azt kis túlzással szinte bármilyen hétköznapi ruházatban megtehetjük, addig hosszabb bringatúrákra érdemes már egy kicsit nagyobb figyelmet szentelni a felkészülésnek. Ebbe beletartozik az is, hogy célszerű a megfelelő öltözékben felpattanni a drótszamárra.

Hidegfront vet véget az áprilisi nyárnak

A hidegre hajlamos helyeken visszatérhet a gyenge hajnali fagy.

Vitézy: A Déli Körvasút építésének meghiúsítása Budapest európai lemaradását hozza magával

A főpolgármester-jelölt szerint Karácsony megint a párt politikának akar megfelelni, nem pedig a budapestieknek.