A szombathelyi Fidesznek eddig mindössze két előre benyújtott határozati javaslata volt ebben a ciklusban, egyik sem a város ügyeivel foglalkozott

Farkas Bazsi 2023-05-05 06:59:00
Az egyik a háborús szankciókat akarta megszüntetni, a másik egy szombathelyi polgár magánlevelezését hozta nyilvánosságra.

Több mint három órás vitát hozott magával az áprilisi szombathelyi közgyűlésben az a határozati javaslat, amit a Fidesz-KDNP frakció terjesztett be. Bár a javaslatot hétfőn írásban is megküldték a hivatalnak, kicsúsztak az előírt 72 órás határidőből, így a polgármester ezt kötelezően nem vette  napirendre, Illés Károly (Fidesz-KDNP) frakcióvezetőnek szóban kellett előterjeszetnie az ügyet.

A téma pedig, amit a Fidesz-KDNP frakció szerint a közgyűlésnek meg kellett tárgyalnia nem volt más, mint Horváth Gábor (Fidesz-KDNP) képviselőnek privátban küldött üzenet egyetlen mondata. 

Erre ment el a városi testületi ülés több mint 3 órája.

Kíváncsiak voltunk, hogy a Fidesz-KDNP frakció ebben a ciklusban eddig milyen írásban megfogalmazott határozati javaslatokat küldött meg a jegyzői hivatalnak a közgyűlések előtt. Vagyis mennyi munkát és energiát tettek abba, hogy Szombathelyt előremozdítsák, mennyit dolgoztak az itt lakókért, a választóikért.

A jegyzői hivatal válaszából az derült ki (A teljes válasz ide kattintva tölhető le.), hogy a kormánypárti frakció összen kétszer nyújtott be előre megszövegezett határozati javaslatot.

Fotó: Vágvölgyi Bálint

Az egyik az áprilisi magánlevelezés ügye volt.

A másik pedig tavaly októberben került beküldésre. Ebben azt kérték, hogy a közgyűlés szavazzon arról, hogy csatlakozzanak a kaposvári polgármester, Szita Károly (Fidesz-KDNP) Ursula von der Leyen, eu-s bizottsági elnöknek írt leveléhez, amelyben a háborús szankciók megszüntetését kérik.

A szombathelyi Fidesz-KDNP frakció eddig csak akkor tudott konkrét írásbeli javaslatot megfogalmazni, ha politikai érdekek kiszolgálása, vagy egy magánember lejáratása volt a céljuk. 

Szombathely közügyei nem érték el annyira az ingerküszöbüket, hogy a témában legalább egy előre begépelt javaslatot elküldjenek a hivatalnak.

A jegyzői válasz kitér arra, hogy a 2021-es városi költségvetéshez ugyan érkezett írásban észrevétel a fideszes képviselőktől, ám határozati javaslatot, vagyis olyan érdemi megfogalmazást, amit tudott volna kezelni a hivatal ez nem tartalmazott.

A költségvetés megalkotásánál csakis akkor tud érdemben foglalkozni a városvezetés a javaslatokkal, ha pénzek konkrét átcsoportosítására tesz javaslatot az előterjesztő.

Ezzel a “Hiába mutogat a szombathelyi Béke téri pocsolyákra, Horváth Gábor képviselőnek nem volt módosító javaslata a költségvetéshez, hogy miből is lehetne a csapadékvíz elvezetést és az aszfalt felújítást megvalósítani” című cikkünkben részletesen is foglalkoztunk.

A szombathelyi Fidesz-KDNP frakció 8 képviselőből áll, közülük Horváth Gábor, Takátsné Tenki Mária, Sátory Károly, Kecskés László és Ágh Ernő egyéni körzetes képviselők. Kérdés, hogy miként akarnak tenni annak a közösségnek a lakókörnyezetéért, amelyik megválasztotta őket, ha az elmúlt közel 4 évben egyetlen tárgyalható írásbeli előterjesztéssel sem éltek a közgyűlés felé. 

Legutóbb a múlt héten kérdeztük azt Illés Károly, frakcióvezetőtől, hogy a herényi körzet képviselője, Horváth Gábor által sokszor emlegetett béke téri hiányos csapadékvíz elvezetésére, valamint az aszfalt helyrehozatalára milyen konkrét javaslatot tett a Fidesz-KDNP frakció.

Illés azonban nem válaszolt. Ahogy arra a kérdésünkre sem kaptunk választ, mikor lett a kormánypárti frakció szombathelyi polgárok magán üzeneteivel foglalkozó - egyébként az érintettnek még csak felszólalási lehetőséget sem biztosító - gyáva nyulak gyülekezet?

Szólj hozzá!

Közös listát állít Budapesten és az EP-választáson a DK, az MSZP és a Párbeszéd

A közös EP-lista vezetője Dobrev Klára lesz, a lista első négy helyét a DK kapta.

Az önkormányzat bevonásával fog bármi is történni a szombathelyi Nagyszállóval

A parkoló kérdésben is minden segítséget meg fog adni a városvezetés.

Nyakkitekeréssel fenyegette a kalauzt a szombathelyi vonaton egy férfi

Annak ellenére szállított kerékpárt, hogy azon a járaton a kerékpár szállítása tilos volt.

2027-től új villanyvonatok járnak Szombathely és Budapest között

Az óránkénti 160 kilométeres sebességre képes ötrészes járművek hossza 106,2 méter, az ülőhelyek száma a nyári és téli üléselrendezéstől függően rugalmasan változtatható.

Zöld Bajnok díjat nyert Szombathely

Szombathely minden várakozást felülmúlt.

Győrszentivánon két rákkeltő anyag tekintetében veszélyeztetettség áll fenn

Elkészült a civil légszennyezettség-mérés szakmai értékelése.

Homlok ne hazudj! Erzsi takarodj!

Felirat jelent meg a Haladás Sportkomplexum oldalán.

Magyar Péter: Nem úszhatja meg a maffiaállam feje, Orbán Viktor

Több ezer fő vett részt Magyar Péter budapesti tüntetésén.

Átépítik a szombathelyi Sportliget rendre víz alá kerülő sétányát

A tervezésnél a dozmati víztározó kapacitásában bíztak.

Dézsi: Borkai egy tátongó seb Győr lelkén és testén

Mesterséges intelligenciával szerkesztett videók léteznek csak Dézsi szerint, olyan nem, amivel zsarolni lehetne.

A szombathelyi börtönbe akart drogot csempészni a győri férfi

Mobiltelefonok és adathordozók is voltak a csomagban.

„Magukat kihuzatták” – közzétette a hangfelvételt Magyar Péter

Varga Judit volt igazságügyi miniszter beszél a felvételen arról, hogy fideszes politikusok kihúzatták a nevüket a Völner-Schadl-ügy irataiból.

Zebrán gázolt a szentgotthárdi nő

A balesetben a sértett nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.