Éljen Szombathely: 2024-ben is együtt indulnak a pártok Szombathelyen

Pintér Bence 2023-04-27 14:45:00
A polgármesterjelölt pedig Nemény András lesz.

Ismét együtt indulnak az országos értelemben ellenzéki pártok, illetve civil szervezetek Szombathelyen a 2024-es önkormányzati választáson – derült ki a 2019-ben már megismert, pártokat és civil szervezeteket összefogó ernyőszervezet, az Éljen Szombathely! csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Bejelentették, hogy Nemény András mostani polgármester lesz az Éljen Szombathely! polgármesterjelöltje a jövő évi választáson.

Nemény megköszönte a szövetségeseknek, hogy ismét bizalmat szavaznak neki. Elmondta: nehéz három és fél éven vannak túl, folyamatos válságkezelésben voltak. Mégis azt tapasztalja, hogy gyakran fideszes, illetve jobboldali szombathelyiek is folytatásra bíztatják – olyanok, akik nem rá szavaztak az előző választáson.

Nemény kiemelte: semmire nem jutott volna, ha nincsen mögötte az az erős csapat, amely most újra jelöli polgármesternek.

„Tisztább, zöldebb, rendezettebb, élhetőbb város képzeltünk el, ami szerintem meg is valósult” – mondta a polgármester. Kiemelte a minőségi változást a parkfenntartásban, szerinte érezhetően tisztább a város; emellett az útfelújításokat, a közösségi bérlakásrendszert, a háziorvosi és óvónői életpályamodellt, a közösségi közlekedés átalakítását említette. Sok más ügyet felsorolva kiemelte az iparfejlesztés sikerességét is. A polgármester dicsérte emellett az önkormányzat bizottsági elnökeinekmunkáját is.

Nemény végül azt mondta: a legfontosabb, hogy megvan köztük a bizalom, és mindannyian megfogadták, hogy az összes Szombathelyiért dolgoznak.

Mi azt kérdeztük még a városvezetőtől, hogy okozhat-e feszültséget a csapaton belül, hogy változhat az egyéni körzetek és listás képviselői helyek száma a demográfia tükrében. A polgármester azt válaszolta, hogy ez nem fog feszültséget okozni. A Nyugat.hu kérdésére válaszolva Nemény elmondta, hogy a képviselőjelölteket később jelentik be, mert a kormány még módosíthatja az önkormányzati törvényt. Ezen felül a lap kérdésére még arról is beszélt, hogy Czeglédy Csaba 2019-hez hasonlóan most is az egyesület támogatásával, de függetlenként fog indulni. 

Szólj hozzá!

Közös listát állít Budapesten és az EP-választáson a DK, az MSZP és a Párbeszéd

A közös EP-lista vezetője Dobrev Klára lesz, a lista első négy helyét a DK kapta.

Az önkormányzat bevonásával fog bármi is történni a szombathelyi Nagyszállóval

A parkoló kérdésben is minden segítséget meg fog adni a városvezetés.

Nyakkitekeréssel fenyegette a kalauzt a szombathelyi vonaton egy férfi

Annak ellenére szállított kerékpárt, hogy azon a járaton a kerékpár szállítása tilos volt.

2027-től új villanyvonatok járnak Szombathely és Budapest között

Az óránkénti 160 kilométeres sebességre képes ötrészes járművek hossza 106,2 méter, az ülőhelyek száma a nyári és téli üléselrendezéstől függően rugalmasan változtatható.

Zöld Bajnok díjat nyert Szombathely

Szombathely minden várakozást felülmúlt.

Győrszentivánon két rákkeltő anyag tekintetében veszélyeztetettség áll fenn

Elkészült a civil légszennyezettség-mérés szakmai értékelése.

Homlok ne hazudj! Erzsi takarodj!

Felirat jelent meg a Haladás Sportkomplexum oldalán.

Magyar Péter: Nem úszhatja meg a maffiaállam feje, Orbán Viktor

Több ezer fő vett részt Magyar Péter budapesti tüntetésén.

Átépítik a szombathelyi Sportliget rendre víz alá kerülő sétányát

A tervezésnél a dozmati víztározó kapacitásában bíztak.

Dézsi: Borkai egy tátongó seb Győr lelkén és testén

Mesterséges intelligenciával szerkesztett videók léteznek csak Dézsi szerint, olyan nem, amivel zsarolni lehetne.

A szombathelyi börtönbe akart drogot csempészni a győri férfi

Mobiltelefonok és adathordozók is voltak a csomagban.

„Magukat kihuzatták” – közzétette a hangfelvételt Magyar Péter

Varga Judit volt igazságügyi miniszter beszél a felvételen arról, hogy fideszes politikusok kihúzatták a nevüket a Völner-Schadl-ügy irataiból.

Zebrán gázolt a szentgotthárdi nő

A balesetben a sértett nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.