Csak a Posta vezérigazgatója és három helyettese összesen közel 20 millió forintot visz haza fizetésként

Farkas Bazsi 2023-03-22 17:29:47
A többi 27 vezető összesen havi közel 600 millió forintjába kerül a cégnek.

A Magyar Posta elbocsátja 1200 munkavállalóját - írtuk még február végén a cég közleménye alapján.

Akkor azt is ismertették, hogy a vállalat tavaly novemberben kinevezett új vezetésének kiemelt feladata a szervezet hatékonyságának növelése, a modern és 21. század követelményeinek megfelelő üzletmenet és szolgáltatási színvonal kialakítása. 

Kíváncsiak voltunk, hogy a Magyar Posta - amely állami cég - mekkora létszámú vezetéssel is dolgozik, a vezetői fizetések pedig mekkora összeget jelentenek havonta.

A közérdekű adatokat elsőként a cég weboldalán kerestük, ám mivel itt nem találtuk, közérdekű adatigényléssel fordultunk a Postához.

A határidőt betartva kaptuk vissza a választ és azt a linket, ahol mindenki számára hozzáférhető az információ.

A Magyar Postának 1 vezérigazgatója és 3 helyettese van. 

Balczó Barnabás vezérigazgató havi 5 millió forintos fizetése mellett, 650 ezer forintos igazgatósági tiszteletdíjat, 240 ezer forint egyéb juttatást és 20%-os prémiumot kap.

Kohuth Viktor üzleti vezérigazgató-helyettes havi 4 millió forint fizetése mellett 450 ezer forintos igazgatósági tiszteletdíjat, 240 ezer forint egyéb juttatást és 20%-os prémiumot kap.

Horváth Tamás szervezetirányítási vezérigazgató-helyettes szintén havi 4 millió forintos fizetést kap, ő nem tagja az igazgatóságnak, így csupán 240 ezer forint egyéb juttatást és 20%-os prémiumot kap.

Szíj Tibor István pénzügyi vezérigazgató-helyettes szintén havi 4 millió forintos fizetést kap, ő sem tagja az igazgatóságnak, így ő is csupán 240 ezer forint egyéb juttatást és 20%-os prémiumot kap.

A Magyar Postának további 27 fő vezető beosztású dolgozója van, úgy mint:

  • biztonsági főigazgató,
  • humánerőforrás főigazgató,
  • jogi és koordinációs főigazgató,
  • informatikai főigazgató,
  • társaságvédelmi igazgató,
  • digitalizációs fejlesztési igazgató,
  • postai termékfejlesztési igazgató,
  • pénzforgalmi és közvetített szolgáltatások igazgató,
  • retail értékesítési igazgató,
  • ügyfélszolgálati igazgató,
  • logisztikai üzemeltetési igazgató,
  • logisztikai fejlesztési igazgató,
  • logisztikai termékfejlesztési igazgató,
  • infrastruktúra igazgató,
  • hálózat fejlesztési igazgató,
  • hálózati igazgató,
  • központi területi igazgató,
  • nyugat-magyarországi területi igazgató,
  • kelet-magyarországi területi igazgató,
  • treasury igazgató,
  • kontrolling igazgató,
  • vagyongazdálkodási igazgató,
  • IT üzemeltetési igazgató,
  • IT megoldások igazgató,
  • IT irányítási igazgató,
  • marketingkommunikációs igazgató,
  • ellenőrzési igazgató, koordinációs igazgató.

Számításunk szerint ők összesen havi közel 600 millió forintjába kerül a cégnek.

Alapfizetésükön túl ugyanis minden egyes igazgató - akár csak a vezérigazgató és helyettesei - jogosult 240 ezer forint cafeteria juttatásra, valamint fizetésük 20%-os jutalmára.

Cégjegyzésre jogosult munkavállalók összesen 37-es vannak, bár itt 4 állás betöltetlen jelenleg. Az ő alap bérük 400 millió forint körül mozog, ám itt is jogosultak 240 ezer forintos cafetériára, és esetenként a 35-25-20%-os prémiumra. 

Összesen - nagyságrendben - 1 milliárd forint minden egyes hónapban a Magyar Posta bérköltsége, amit a vezető beosztású dolgozóknak kell kifizetnie. 

Szólj hozzá!

Közös listát állít Budapesten és az EP-választáson a DK, az MSZP és a Párbeszéd

A közös EP-lista vezetője Dobrev Klára lesz, a lista első négy helyét a DK kapta.

Az önkormányzat bevonásával fog bármi is történni a szombathelyi Nagyszállóval

A parkoló kérdésben is minden segítséget meg fog adni a városvezetés.

Nyakkitekeréssel fenyegette a kalauzt a szombathelyi vonaton egy férfi

Annak ellenére szállított kerékpárt, hogy azon a járaton a kerékpár szállítása tilos volt.

2027-től új villanyvonatok járnak Szombathely és Budapest között

Az óránkénti 160 kilométeres sebességre képes ötrészes járművek hossza 106,2 méter, az ülőhelyek száma a nyári és téli üléselrendezéstől függően rugalmasan változtatható.

Zöld Bajnok díjat nyert Szombathely

Szombathely minden várakozást felülmúlt.

Győrszentivánon két rákkeltő anyag tekintetében veszélyeztetettség áll fenn

Elkészült a civil légszennyezettség-mérés szakmai értékelése.

Homlok ne hazudj! Erzsi takarodj!

Felirat jelent meg a Haladás Sportkomplexum oldalán.

Magyar Péter: Nem úszhatja meg a maffiaállam feje, Orbán Viktor

Több ezer fő vett részt Magyar Péter budapesti tüntetésén.

Átépítik a szombathelyi Sportliget rendre víz alá kerülő sétányát

A tervezésnél a dozmati víztározó kapacitásában bíztak.

Dézsi: Borkai egy tátongó seb Győr lelkén és testén

Mesterséges intelligenciával szerkesztett videók léteznek csak Dézsi szerint, olyan nem, amivel zsarolni lehetne.

A szombathelyi börtönbe akart drogot csempészni a győri férfi

Mobiltelefonok és adathordozók is voltak a csomagban.

„Magukat kihuzatták” – közzétette a hangfelvételt Magyar Péter

Varga Judit volt igazságügyi miniszter beszél a felvételen arról, hogy fideszes politikusok kihúzatták a nevüket a Völner-Schadl-ügy irataiból.

Zebrán gázolt a szentgotthárdi nő

A balesetben a sértett nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.