LMP: elérhetővé kell tenni a rászorulóknak a női higiéniai termékeket

Farkas Bazsi 2023-03-08 19:07:38
A női higiéniai termékek elérhetővé tétele mellett érvelt nőnapon tartott, szerdai sajtótájékoztatóján Bakos Bernadett, az LMP országgyűlési lépviselője.

Az LMP - Magyarország Zöld Pártja szerint a nők napja többről szól, mint a virágok és a bonbon osztás, Bakos Bernadett a párt országgyűlési képviselője úgy fogalmazott, hogy ez a nap azért is fontos, hogy felismerjünk olyan problémákat, melyek a nőket érintik. Ilyen a menstruációs szegénység is, hiszen Magyarországon számos olyan nő van, aki nem tudja megvenni a higiéniai termékeket, ha pedig meg is tudják venni, akkor azon kell gondolkozniuk, hogy mi mást hagyjanak ott a boltba. Az LMP szerint akár egy millió embert is érinthet ez a probléma.

A zöldek szerint el kell törölni ezen termékek ÁFÁ-ját, ezen túl iskolákban, közintézményekben helyeznének ki ingyenes menstruációs termékeket. Bakos megemlítette, hogy például Kőbányán már működik ilyen program, mindez néhány millió forintból megvalósítható. Fontos lenne, hogy egyetlen magyar lánynak se keljen kimaradnia az iskolából csak azért, mert nem tud magának tampont vagy betétet vásárolni.

Az LMP ennek érdekében gyűjtést szervezett a nők számára, hogy ezzel is csökkenteni tudják a menstruációs szegénységet.

Címlapfotónk illusztráció.

Szólj hozzá!

Az idén sem fizet osztalékot a Rába

Győri ingatlanok érétkesítéséről is döntött a cég.

Azzal fenyegette a sárvári gyámügyest a nő, hogy megöli

„Na te büdös k***a, ha te ezt megtetted, akkor nem fogok veled szépen beszélni!”

Tizenkét gyanúsítottja van már annak az ügynek, amiben letartóztatták a volt győri rendőrkapitányt

A volt kapitányon kívül egy másik gyanúsítottat is fogva tartanak, aki szintén fontos és magas rangú, nyugalmazott rendőr.

Szúnyogok: Győrben kiterjedt biológiai gyérítés egyelőre nem szükséges

A Győr-Szol Zrt. már megtette az előkészületeket a szúnyoggyérítési munkálatok megkezdéséhez.

Legyen egy szuper okosóra a legújabb kiegészítőd

Gondoltál már arra, hogy beszerezz egy páratlan okosórát? Ha eddig halogattad a döntést, akkor ezt most tekintsd egy jelnek és üdvözölj a gyűjteményedben egy efféle újdonságot. Nemcsak dekoratív kiegészítő, hanem számtalan előnnyel is bír.

Quentin Tarantino mégsem filmkritikusról forgatja utolsó filmjét

A rendező várhatóan tizedik filmje elkészítése után is folytatja a kreatív munkát. Korábban többször célzott rá, hogy minisorozatok és színdarabok rendezése is érdekli.

A performance marketing jelentősége a vállalkozások életében

Minden vállalkozás számára alapvető fontosságú, hogy folyamatosan, méghozzá profitábilisan termeljen új ügyfeleket, vásárlókat. A performance marketing elengedhetetlen a sikerhez, egy laikus számára azonban rengeteg nehézséget okozhat a fizetett hirdetések nyereséges menedzselése, éppen ezért sok esetben a legjobb döntés szakértőket segítségül hívni.

Ütötte, rúgta ismerősét egy körmendi férfi

Még a mobilját is földhöz vágta.

Milyen tényezőket vegyünk figyelembe, ha bútorkárpitot választunk?

A különféle anyagokkal bevont, párnázott bútorok esetében a kárpit színe, textúrája meghatározó jelentőségű az enteriőr stílusa, valamint a tartósság és a tisztíthatóság szempontjából, ezért a választásnál körültekintőnek kell lenni.

Azonnali hatállyal rúgta ki a Vas Népe az újságíróját, miután bejelentette, hogy civilként elindul képviselőnek

Tóth Judit Körmenden szerezne mandátumot. Frissítve a Vas Népe közleményével!

Sulyok Tamás jáki látogatása miatt komoly biztonsági intézkedésekre lehet számítani

A vasárnapi avatón ingyen lehet megtekinteni a templomot és templomkertet is.

Egy győzelemre az elődöntőtől a Falco

Lemosták a Honvédet a pályáról

Már a bíróságon is kamuzik Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere

Nem csak adatokat nem adna ki, hanem tényleg nem ad ki.