Nyugati szövetségeseinket tartja fő ellenfelének Orbán Viktor

Pintér Bence 2023-02-23 10:08:52
Na és persze Gyurcsány Ferencet.

Frakcióülést tart a Fidesz Balatonfüreden, amelynek kapcsán a Magyar Nemzet nevét viselő fideszes propagandalapban egy névtelen cikk jelent meg, amely beszámolt Orbán Viktor itt elmondott beszédéről. Ebbena a miniszterelnök három „ellenfelet” nevezett meg:

  • a „háborúpárti nemzetközi érdekcsoportokat”, amelyek alatt ő Joe Biden amerikai elnököt és kormányát, illetve az EU legtöbb országát és az EU vezetését, tehát szövetségeseinket érti;
  • a „Gyurcsány vezette dollárbaloldalt”
  • illetve „a nemzetközi spekulánsokat”, akik a háborús időkben haszonra akarnak szert tenni. 

Ez utóbbi alatt egyébként Soros Györgyöt értette. A Magyar Nemzet nevét viselő propagandalapban egyébként folyamatosan hergelnek a nyugati katonai szövetség, a NATO ellen, amelynek 1999 óta része Magyarország is. Jelent meg cikk itt „A NATO az USA erőszakszervezete” címmel, és nemrég az EU-t a „gonosz birodalmának” nevezték a lap hasábjain. Emellett a minap jelent meg írás „Utasítsuk el az antifasizmust! címmel.

Szólj hozzá!

Az idén sem fizet osztalékot a Rába

Győri ingatlanok érétkesítéséről is döntött a cég.

Azzal fenyegette a sárvári gyámügyest a nő, hogy megöli

„Na te büdös k***a, ha te ezt megtetted, akkor nem fogok veled szépen beszélni!”

Tizenkét gyanúsítottja van már annak az ügynek, amiben letartóztatták a volt győri rendőrkapitányt

A volt kapitányon kívül egy másik gyanúsítottat is fogva tartanak, aki szintén fontos és magas rangú, nyugalmazott rendőr.

Szúnyogok: Győrben kiterjedt biológiai gyérítés egyelőre nem szükséges

A Győr-Szol Zrt. már megtette az előkészületeket a szúnyoggyérítési munkálatok megkezdéséhez.

Legyen egy szuper okosóra a legújabb kiegészítőd

Gondoltál már arra, hogy beszerezz egy páratlan okosórát? Ha eddig halogattad a döntést, akkor ezt most tekintsd egy jelnek és üdvözölj a gyűjteményedben egy efféle újdonságot. Nemcsak dekoratív kiegészítő, hanem számtalan előnnyel is bír.

Quentin Tarantino mégsem filmkritikusról forgatja utolsó filmjét

A rendező várhatóan tizedik filmje elkészítése után is folytatja a kreatív munkát. Korábban többször célzott rá, hogy minisorozatok és színdarabok rendezése is érdekli.

A performance marketing jelentősége a vállalkozások életében

Minden vállalkozás számára alapvető fontosságú, hogy folyamatosan, méghozzá profitábilisan termeljen új ügyfeleket, vásárlókat. A performance marketing elengedhetetlen a sikerhez, egy laikus számára azonban rengeteg nehézséget okozhat a fizetett hirdetések nyereséges menedzselése, éppen ezért sok esetben a legjobb döntés szakértőket segítségül hívni.

Ütötte, rúgta ismerősét egy körmendi férfi

Még a mobilját is földhöz vágta.

Milyen tényezőket vegyünk figyelembe, ha bútorkárpitot választunk?

A különféle anyagokkal bevont, párnázott bútorok esetében a kárpit színe, textúrája meghatározó jelentőségű az enteriőr stílusa, valamint a tartósság és a tisztíthatóság szempontjából, ezért a választásnál körültekintőnek kell lenni.

Azonnali hatállyal rúgta ki a Vas Népe az újságíróját, miután bejelentette, hogy civilként elindul képviselőnek

Tóth Judit Körmenden szerezne mandátumot. Frissítve a Vas Népe közleményével!

Sulyok Tamás jáki látogatása miatt komoly biztonsági intézkedésekre lehet számítani

A vasárnapi avatón ingyen lehet megtekinteni a templomot és templomkertet is.

Egy győzelemre az elődöntőtől a Falco

Lemosták a Honvédet a pályáról

Már a bíróságon is kamuzik Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere

Nem csak adatokat nem adna ki, hanem tényleg nem ad ki.