Csaló szombathelyi jósnőnek kell bíróság elé állnia

Farkas Bazsi 2023-02-20 08:39:14
Közel egymillió forintot fizettetett ki egyik áldozatával, aki azt remélte, hogy szerelmi kötéssel ismét exével lehet.

A Szombathelyi Járási Ügyészség üzletszerűen elkövetett csalás miatt emelt vádat azzal a nővel szemben, aki a vád szerint egy közösségi oldalon álnéven jóslási tevékenységet hirdetett meg, és a hirdetés alapján hozzá forduló, nehéz élethelyzetben lévő sértetteket pénzszerzés reményében valótlanul azzal hitegette, hogy különleges képességei révén segítségükre lehet sorsuk jobbra fordításában,
vagy egészségügyi problémákkal küzdő hozzátartozóik meggyógyításában.

Az egyik sértett több részletben 980 ezer forintot utalt el a vádlottnak azért, hogy szerelmi kötést végezzen közte és volt párja között. A másik sértett 40 ezer forintot utalt a vádlottnak édesapja távgyógyításáért, majd – mivel rokona állapotában javulás nem következett be – a vádlott által kért további 30 ezer forintot már nem utalta el.

A korábban hasonló bűncselekmények miatt már elmarasztalt vádlott büntetőjogi felelősségéről a Szombathelyi Járásbíróság fog dönteni. 

Szólj hozzá!

Nyakkitekeréssel fenyegette a kalauzt a szombathelyi vonaton egy férfi

Annak ellenére szállított kerékpárt, hogy azon a járaton a kerékpár szállítása tilos volt.

2027-től új villanyvonatok járnak Szombathely és Budapest között

Az óránkénti 160 kilométeres sebességre képes ötrészes járművek hossza 106,2 méter, az ülőhelyek száma a nyári és téli üléselrendezéstől függően rugalmasan változtatható.

Zöld Bajnok díjat nyert Szombathely

Szombathely minden várakozást felülmúlt.

Győrszentivánon két rákkeltő anyag tekintetében veszélyeztetettség áll fenn

Elkészült a civil légszennyezettség-mérés szakmai értékelése.

Homlok ne hazudj! Erzsi takarodj!

Felirat jelent meg a Haladás Sportkomplexum oldalán.

Magyar Péter: Nem úszhatja meg a maffiaállam feje, Orbán Viktor

Több ezer fő vett részt Magyar Péter budapesti tüntetésén.

Átépítik a szombathelyi Sportliget rendre víz alá kerülő sétányát

A tervezésnél a dozmati víztározó kapacitásában bíztak.

Dézsi: Borkai egy tátongó seb Győr lelkén és testén

Mesterséges intelligenciával szerkesztett videók léteznek csak Dézsi szerint, olyan nem, amivel zsarolni lehetne.

A szombathelyi börtönbe akart drogot csempészni a győri férfi

Mobiltelefonok és adathordozók is voltak a csomagban.

„Magukat kihuzatták” – közzétette a hangfelvételt Magyar Péter

Varga Judit volt igazságügyi miniszter beszél a felvételen arról, hogy fideszes politikusok kihúzatták a nevüket a Völner-Schadl-ügy irataiból.

Zebrán gázolt a szentgotthárdi nő

A balesetben a sértett nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.

Kuznyecov: minden győri álma a feljutás

A második helyen álló győriek hátránya hét pont a listavezető Nyíregyháza mögött, utánuk azonban nagyon szoros a mezőny.

LMP: nem halogatható a béremelés a felsőoktatásban!

Kanász-Nagy Máté értékelése szerint a kormány "magára hagyta" a felsőoktatásban dolgozó oktatókat és kutatókat.

56-57 négyzetméteres ingatlanra futja 30 millió forintból most Szombathelyen

A vármegyeszékhelyek közül, az első két hónap tranzakciói alapján Békéscsabán kapható 30 millió forintból a legnagyobb alapterületű, 103 négyzetméteres használt lakás.