Egy hónap alatt sem tudta megválaszolni V. Naszályi Márta, hogy szerinte milyen közlekedési rend lenne ideális a Lánchídra

Farkas Bazsi 2023-02-17 17:47:35
Pedig a változások az általa vezetett I. kerületben csapódnak le leginkább.

Tavaly decemberben nyitották meg próbaüzemben a Lánchidat. A hídon jelenleg csakis a menetrend szerinti buszok, a taxik, a kerékpárral, a motorkerékpárral és a segédmotoros kerékpárral közlekedők haladhatnak át.

Nem kis társadalmi vita bontakozott ki az ügyből. Voltak akik szerint a hídról kizárni az autósokat egyenlő a budapesti közlekedés ellehetlenítésével, mások szerint pedig a híd ebben az állapotában a legideálisabb.

Fotó: Karácsony Gergely Facebook-oldal

Gál József, az LMP szóvivője egy nyilatkozatában arról beszélt, hogy  egy novemberi felmérés résztvevőinek 54 százaléka hagyná autómentesen a lánchidat, és mindössze 40 százalékuk engedné vissza az autókat. A politikus akkor elégedetlenségét fejezte ki az eredménnyel kapcsolatban, és azzal is, ahogyan a főváros e kérdésben kiállt, megítélése szerint ugyanis egy erőteljes kampánnyal az arányok könnyen megfordulhatnak.

Az ügyben eddig nem szólalt meg az I. kerület polgármestere V. Naszályi Márta (Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP), így január elején, egészen pontosan 6-án küldtünk kérdését a témában. A kerületi kabinet kérésére január 18-án ismét elküldtük írásbeli kérdésünket, ezúttal egy újabb emailcímre. 

Eddig nem érkezett válasz arra, hogy a híd közlekedési rendjében leginkább érintett kerület polgármestere mit gondol az ügyről. 

Szólj hozzá!

Legyen egy szuper okosóra a legújabb kiegészítőd

Gondoltál már arra, hogy beszerezz egy páratlan okosórát? Ha eddig halogattad a döntést, akkor ezt most tekintsd egy jelnek és üdvözölj a gyűjteményedben egy efféle újdonságot. Nemcsak dekoratív kiegészítő, hanem számtalan előnnyel is bír.

Quentin Tarantino mégsem filmkritikusról forgatja utolsó filmjét

A rendező várhatóan tizedik filmje elkészítése után is folytatja a kreatív munkát. Korábban többször célzott rá, hogy minisorozatok és színdarabok rendezése is érdekli.

A performance marketing jelentősége a vállalkozások életében

Minden vállalkozás számára alapvető fontosságú, hogy folyamatosan, méghozzá profitábilisan termeljen új ügyfeleket, vásárlókat. A performance marketing elengedhetetlen a sikerhez, egy laikus számára azonban rengeteg nehézséget okozhat a fizetett hirdetések nyereséges menedzselése, éppen ezért sok esetben a legjobb döntés szakértőket segítségül hívni.

Ütötte, rúgta ismerősét egy körmendi férfi

Még a mobilját is földhöz vágta.

Milyen tényezőket vegyünk figyelembe, ha bútorkárpitot választunk?

A különféle anyagokkal bevont, párnázott bútorok esetében a kárpit színe, textúrája meghatározó jelentőségű az enteriőr stílusa, valamint a tartósság és a tisztíthatóság szempontjából, ezért a választásnál körültekintőnek kell lenni.

Azonnali hatállyal rúgta ki a Vas Népe az újságíróját, miután bejelentette, hogy civilként elindul képviselőnek

Tóth Judit Körmenden szerezne mandátumot. Frissítve a Vas Népe közleményével!

Sulyok Tamás jáki látogatása miatt komoly biztonsági intézkedésekre lehet számítani

A vasárnapi avatón ingyen lehet megtekinteni a templomot és templomkertet is.

Egy győzelemre az elődöntőtől a Falco

Lemosták a Honvédet a pályáról

Már a bíróságon is kamuzik Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere

Nem csak adatokat nem adna ki, hanem tényleg nem ad ki.

Pedofil fotós is dolgozott a Little Miss Hungary gyermekszépségversenyen

A gyerekszépségverseny szervezője csalás miatt áll bíróság elé.

A szakember szerint nem indokolt a szúnyoggyérítés Győrben

Hiába jelentek meg a szúnyogok, az élő vizeinkben még nem kezdtek el növekedni a lárvák

Kalapáccsal verte fejbe kutyáját az ittas sárvári férfi

Az állatnak különös szenvedést okozott, és alkalmas volt arra is, hogy a pusztulását okozza.

Megérkezett a balkonszezon

Itt a tavasz, a jó idő, a melegedő időjárás, ideje feldíszíteni az erkélyt. A cikkel ehhez a feladathoz szeretnénk hasznos tippeket adni. Összeszedtük a legfontosabb teendőket, valamint minden hasznos tudnivalót, és eláruljuk, hogy melyek a nélkülözhetetlen szerszámok. 

Havazott az Írott-kőn

Nyárból a télbe.

Megállapodtak a bérekről az Audiban

650 ezer forintos egyszeri kifizetésben is megegyeztek a gyár és a szakszervezet képviselői.