Lemondtak az egyetemi alapítványi tagságukról a miniszterek

Pintér Bence 2023-02-09 10:35:00
Ezt várják minden kormányzati tisztivselőtől, de az nem derült ki, hogy a polgármesterekre is vonatkozik-e ez.

Lemondtak tagságukról az egyetemi vagyonkezelő alapítványokban betöltött pozícióikról a miniszterek, és ezt várják minden kormányzati tisztviselőtől – jelentette be Gulyás Gergely a Kormányinfón. Az egyelőre nem világos, hogy a polgármestereknek, így pl. Dézsi Csaba András győri polgármesternek le kell-e mondani az alapítványi kuratóriumi tagságáról. De a miniszterek közül Varga Judit, Lantos Csaba, Lázár János, Varga Mihály, Nagy István, Szijjártó Péter és Navracsics Tibor már így tett.

A polgármesterek kapcsán a miniszter azt mondta, hogy ezen a fronton még várják a brüsszeli igényeket.

A sajtótájékoztató elején a kancelláriaminiszter elmondta: három napig ülésezett a kormány, stratégiai kérdésekben hoztak döntéseket, majd a törökországi földrengésről beszélt, amiről tárgyalt a kormány a héten. A mentésben résztvevő magyarok eddig 27 túlélőt mentettek ki. 156 ember és 26 kutya van Törökországban, magyar állampolgárságú érintett, sérült a kormány tudomása szerint nincs.

A kormány a gazdasági helyzetről is tárgyalt, szerintük Magyarország az Európát sújtó válság közepén is igyekszik teljesíteni azt, amit ígért: a 13. havi nyugdíjat a nyugdíjasoknak, és a dolgozóknak tett ígéretet is, szerintük az átlagos béremelkedés ugyanis magasabb volt, mint az infláció. Az idei év feladata, hogy letörjék az inflációt, és ne engedjék recesszióba süllyedni a gazdaságot; sőt Gulyás szerint nem kincstári optimizmus a másfél százalékos növekedés.

A kormány az ország energiastraégiájával is foglalkozott: a 2030-ig felvázolt tervben fontos szerepet kap az atomenergia és a megújulók is. Ha sikerül megszerezni az EU-s pénzeket, annak jelentős részét energetikára, hálózatfejlesztésre fordítanák. Az Ipari Parkok ellátását biztosító víziközmű-cégek energetikai fejlesztése elsődleges fontosságú – mondta Gulyás. Az energiaszuverenitást szeretné növelni a kormány.

A háború kapcsán Gulyás Gergely semmi újat nem mondott: a magyar kormány békepárti, azonnali tűzszünet és béketárgyalások kellenek, de a kancelláriaminiszter végig orosz agresszióról és az azt elszenvedő Ukrajnáról beszél, mely utóbbinak humanitárius, anyagi támogatást nyújtott Magyarország, illetve menekülteket is befogadott. Fegyvereket azonban továbbra nem küld az ország, és a szankciókat sem támogatja.

Az akkumulátorygyár-építések is szóba kerültek, ennek kapcsán Gulyás arról beszélt, hogy

nem tartja életszerűnek társadalmi ellenállás miatt egy adott beruházás lefújását.

Az Új Szó Nálunk cikke szerint a miniszter azt mondta: „Az összes felvetésre világos, egyértelmű választ kell adni, s akkor nem lesz társadalmi ellenállás.”

Szólj hozzá!

Közös listát állít Budapesten és az EP-választáson a DK, az MSZP és a Párbeszéd

A közös EP-lista vezetője Dobrev Klára lesz, a lista első négy helyét a DK kapta.

Az önkormányzat bevonásával fog bármi is történni a szombathelyi Nagyszállóval

A parkoló kérdésben is minden segítséget meg fog adni a városvezetés.

Nyakkitekeréssel fenyegette a kalauzt a szombathelyi vonaton egy férfi

Annak ellenére szállított kerékpárt, hogy azon a járaton a kerékpár szállítása tilos volt.

2027-től új villanyvonatok járnak Szombathely és Budapest között

Az óránkénti 160 kilométeres sebességre képes ötrészes járművek hossza 106,2 méter, az ülőhelyek száma a nyári és téli üléselrendezéstől függően rugalmasan változtatható.

Zöld Bajnok díjat nyert Szombathely

Szombathely minden várakozást felülmúlt.

Győrszentivánon két rákkeltő anyag tekintetében veszélyeztetettség áll fenn

Elkészült a civil légszennyezettség-mérés szakmai értékelése.

Homlok ne hazudj! Erzsi takarodj!

Felirat jelent meg a Haladás Sportkomplexum oldalán.

Magyar Péter: Nem úszhatja meg a maffiaállam feje, Orbán Viktor

Több ezer fő vett részt Magyar Péter budapesti tüntetésén.

Átépítik a szombathelyi Sportliget rendre víz alá kerülő sétányát

A tervezésnél a dozmati víztározó kapacitásában bíztak.

Dézsi: Borkai egy tátongó seb Győr lelkén és testén

Mesterséges intelligenciával szerkesztett videók léteznek csak Dézsi szerint, olyan nem, amivel zsarolni lehetne.

A szombathelyi börtönbe akart drogot csempészni a győri férfi

Mobiltelefonok és adathordozók is voltak a csomagban.

„Magukat kihuzatták” – közzétette a hangfelvételt Magyar Péter

Varga Judit volt igazságügyi miniszter beszél a felvételen arról, hogy fideszes politikusok kihúzatták a nevüket a Völner-Schadl-ügy irataiból.

Zebrán gázolt a szentgotthárdi nő

A balesetben a sértett nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.