LMP: a Lánchídnak autómentesnek kell maradnia

Farkas Bazsi 2023-01-16 14:19:02
Az LMP azt követeli a kormánytól, hogy adja oda a fővárosiaknak a Lánchíd felújítására beígért 6 milliárd forintot.

Az LMP azt követeli a kormánytól, hogy adja oda a fővárosiaknak a Lánchíd felújítására beígért 6 milliárd forintot, a budapesti városvezetéstől pedig azt, hogy határozottabban álljon ki az átkelő autómentessé tétele érdekében.

Gál József, az LMP szóvivője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján kijelentette: csökkenteni kell Budapest légszennyezettségét, elsősorban a közösségi közlekedés fejlesztésével és az autósforgalom visszaszorításával.

Szerinte ennek egyik eszköze a Lánchíd autómentessé tétele is, ami megítélése szerint nem okoz gondot a közlekedésben, hiszen a hídon már a lezárása előtt is az átkelések elenyésző százaléka valósult meg

A politikus bírálta mind a kormányt, mint a fővárosi városvezetést. Előbbi szerinte nem érti a XXI. század kihívásait és rossz válaszokat ad arra, míg utóbbi szerinte nem eléggé zöld és nem elég karakán a kérdésben.

Gál József elmondta, hogy egy novemberi felmérés résztvevőinek 54 százaléka hagyná autómentesen a lánchidat, és mindössze 40 százalékuk engedné vissza az autókat. A politikus elégedetlen ezzel az eredménnyel, és azzal is, ahogyan a főváros e kérdésben kiállt, megítélése szerint ugyanis egy erőteljes kampánnyal az arányok könnyen megfordulhatnak.

Szólj hozzá!

Közös listát állít Budapesten és az EP-választáson a DK, az MSZP és a Párbeszéd

A közös EP-lista vezetője Dobrev Klára lesz, a lista első négy helyét a DK kapta.

Az önkormányzat bevonásával fog bármi is történni a szombathelyi Nagyszállóval

A parkoló kérdésben is minden segítséget meg fog adni a városvezetés.

Nyakkitekeréssel fenyegette a kalauzt a szombathelyi vonaton egy férfi

Annak ellenére szállított kerékpárt, hogy azon a járaton a kerékpár szállítása tilos volt.

2027-től új villanyvonatok járnak Szombathely és Budapest között

Az óránkénti 160 kilométeres sebességre képes ötrészes járművek hossza 106,2 méter, az ülőhelyek száma a nyári és téli üléselrendezéstől függően rugalmasan változtatható.

Zöld Bajnok díjat nyert Szombathely

Szombathely minden várakozást felülmúlt.

Győrszentivánon két rákkeltő anyag tekintetében veszélyeztetettség áll fenn

Elkészült a civil légszennyezettség-mérés szakmai értékelése.

Homlok ne hazudj! Erzsi takarodj!

Felirat jelent meg a Haladás Sportkomplexum oldalán.

Magyar Péter: Nem úszhatja meg a maffiaállam feje, Orbán Viktor

Több ezer fő vett részt Magyar Péter budapesti tüntetésén.

Átépítik a szombathelyi Sportliget rendre víz alá kerülő sétányát

A tervezésnél a dozmati víztározó kapacitásában bíztak.

Dézsi: Borkai egy tátongó seb Győr lelkén és testén

Mesterséges intelligenciával szerkesztett videók léteznek csak Dézsi szerint, olyan nem, amivel zsarolni lehetne.

A szombathelyi börtönbe akart drogot csempészni a győri férfi

Mobiltelefonok és adathordozók is voltak a csomagban.

„Magukat kihuzatták” – közzétette a hangfelvételt Magyar Péter

Varga Judit volt igazságügyi miniszter beszél a felvételen arról, hogy fideszes politikusok kihúzatták a nevüket a Völner-Schadl-ügy irataiból.

Zebrán gázolt a szentgotthárdi nő

A balesetben a sértett nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.