Megkapta a győri egyetem alapítványa a ZalaZONE tesztpályát

Pintér Bence 2022-12-12 15:22:54
Hozományt is hozott magával a győri egyetem alapítványának élére kerülő Palkovics László exminiszter.

A ZalaZONE Járműipari Tesztpálya és a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. alapítói és fenntartói jogai az Országgyűlés döntése értelmében a győri Széchenyi István Egyetemet fenntartó Széchenyi István Egyetemért Alapítványhoz kerültek – derült ki a Villanyautósok.hu cikkéből.

A lap idézi a HUMDA bejelentését, ami szerint az összefogás célja a komplexebb kapcsolatteremtés az állami és a piaci szeplők között a mobilitás, a járműipar, a közlekedésbiztonság, a zöld mobilitás, illetve a kutatás-fejlesztés területén. A HUMDA azt tervezi, hogy a ZalaZONE után a Hungaroringet is bevonja az együttműködésbe, ahol később egy saját kutatóközpontot, és technológiai parkot kíván létrehozni.

Egy hete írtuk meg, hogy a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány élére új vezető érkezett Palkovics László exminiszter személyében.

Szólj hozzá!

Közös listát állít Budapesten és az EP-választáson a DK, az MSZP és a Párbeszéd

A közös EP-lista vezetője Dobrev Klára lesz, a lista első négy helyét a DK kapta.

Az önkormányzat bevonásával fog bármi is történni a szombathelyi Nagyszállóval

A parkoló kérdésben is minden segítséget meg fog adni a városvezetés.

Nyakkitekeréssel fenyegette a kalauzt a szombathelyi vonaton egy férfi

Annak ellenére szállított kerékpárt, hogy azon a járaton a kerékpár szállítása tilos volt.

2027-től új villanyvonatok járnak Szombathely és Budapest között

Az óránkénti 160 kilométeres sebességre képes ötrészes járművek hossza 106,2 méter, az ülőhelyek száma a nyári és téli üléselrendezéstől függően rugalmasan változtatható.

Zöld Bajnok díjat nyert Szombathely

Szombathely minden várakozást felülmúlt.

Győrszentivánon két rákkeltő anyag tekintetében veszélyeztetettség áll fenn

Elkészült a civil légszennyezettség-mérés szakmai értékelése.

Homlok ne hazudj! Erzsi takarodj!

Felirat jelent meg a Haladás Sportkomplexum oldalán.

Magyar Péter: Nem úszhatja meg a maffiaállam feje, Orbán Viktor

Több ezer fő vett részt Magyar Péter budapesti tüntetésén.

Átépítik a szombathelyi Sportliget rendre víz alá kerülő sétányát

A tervezésnél a dozmati víztározó kapacitásában bíztak.

Dézsi: Borkai egy tátongó seb Győr lelkén és testén

Mesterséges intelligenciával szerkesztett videók léteznek csak Dézsi szerint, olyan nem, amivel zsarolni lehetne.

A szombathelyi börtönbe akart drogot csempészni a győri férfi

Mobiltelefonok és adathordozók is voltak a csomagban.

„Magukat kihuzatták” – közzétette a hangfelvételt Magyar Péter

Varga Judit volt igazságügyi miniszter beszél a felvételen arról, hogy fideszes politikusok kihúzatták a nevüket a Völner-Schadl-ügy irataiból.

Zebrán gázolt a szentgotthárdi nő

A balesetben a sértett nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.