Dézsi: Többnyire nem rászorultak élnek az önkormányzati lakásokban

Pintér Bence 2022-11-29 11:36:04
Pollreisz szerint a legszegényebbeket hozza rosszabb helyzetbe a város a bérleti díj emelésével, Balla levette volna a kérdést a napirendről, Dézsi szerint nincs semmi látnivaló, sőt!

Kedden tárgyalta a győri közgyűlés az önkormányzati tulajdonú bérlakások árának emelését, amelyről korábban mi is beszámoltunk.

Az önkormányzati lakbérek átlagosan 80 százalékkal emelkednek január elsejétől, párhuzamosan bővül valamennyire a legszegényebbek lakbértámogatása is – ezt kedden meg is szavazta a közgyűlés.

Pollreisz Balázs (MSZP) szólalt fel, aki egy erdélyi közmondással emlékeztetett: a falu gazdagságát nem a templomtorony szépsége árulja el, hanem hogy hogy élnek a legszegényebbek. Elmondta: idén már nőtt az önkormányzati bérlakásokban élők megélhetési költsége, mivel a Győr-Szol áthárította a közös költséget, amit eddig nem hárított át, most pedig ismét a legszegényebbek megélhetési költségeit emeli az önkormányzat, amit szerinte nem lehet támogatni. (Nem is támogatta.)

Hozzátette: ha bevételre van szüksége a városnak, akkor miért nem az itt lévő multicégek adókedvezményei kurtítja meg a város? Ezután Sánta Ferenc Sokan voltunk c. novelláját nyújtotta át a polgármesternek.

„Gratulálok a színházi előadáshoz, de még fejlődni kell” – mondta erre Dézsi Csaba András polgármester, aki kifejtette, hogy ezen a lakások többségében szerinte nem szociálisan rászorult emberek élnek, hanem olyanok, akik megörökölték ezeket a bérleti jogokat. Szerinte ha elvennék azokat a lakásokat azoktól, akik nem rászorultak valójában, akkor nagy baj lenne, ehelyett inkább emelik a lakbért a piaci díj egynegyedére.

Szerinte Pollreisz azt támogatja, hogy gazdag emberek éljenek a szociális bérlakásban, és az MSZP a milliárdosok pártja, ellenben a ő szociálisan érzékeny.

A szocialista képviselő válaszolt és elmondta: a javaslatnak számos olyan része van, ami negatívan fogja érinteni a legszegényebb bérlőket a lakbéremelés mellett is. Megkérdezte még: mennyi új szociális bérlakást fog ebből az összegből építeni a város?

Balla Jenő (független) elmondta, hogy valós probléma az, amiről a polgármester beszél. De miért alakulhat ki? – kérdezte. Azért, mert kiutal a város egy bérlakást, és utána nem foglalkozik a helyzettel a város, nem vizsgálja felül ezeket az ingatlanokat – nem érti, hogy ez miért nem történik meg. Balla szerint viszont az igazán rászorulóknak egyáltalán nem kéne megemelni a bérleti díját, példaként egy nyugdíjas ismerőse helyzetét említette.

Szeles Szabolcs alpolgármester (Fidesz) elmondta: nagyon nagy önkormányzati ingatlanvagyon van, ami jelen árak mellett fenntarthatatlan, szerinte nem kell újakat építeni egyébként. Elmondta azt is: szerinte nem sérül a szociális oldala a bérlakásrendeletnek. Radnóti Ákos (Fidesz) alpolgármester ezután elsorolta, hogy a nyugdíjasok milyen sok támogatást kaptak idén a nyugdíjasok, illetve elmondta azt is, hogy az árstopok is nagyon sokat segítenek.

Ezután Balla konkrét példát mondott: egy rászoruló családnak 20 ezer forintról 35 ezer forintra nő a bérleti díja, tehát a város 15 ezer forintot vesz el most a város. Dézsi elmondta: egyetért Ballával, de amit javasol, az a lakástörvény szerint törvénytelen, nem lehet ilyen szempontból a határozatlan idejű szerződéseket felülvizsgálni. Borsi Róbert (Fidesz) elmondta: a város tud segíteni, de csak addig, ameddig a takarója elér. Szerinte is komoly gondot okozhat sokaknak az emelés főleg a mostani inflációs helyzetben, de a város így is a piaci ár negyedéért biztosít lakást sokaknak, ami szerinte még így is segítség.

Dr. Bakonyi Bernadett aljegyző hangsúlyozta, amelyről már múlt heti cikkünkben is beszámoltunk, miszerint a ténylegesen szociálisan rászorulóknak bővítették a lakbértámogatást. Azt is elmondta, hogy levélben fogják tájékoztatni a bérlőket. Radnóti Ákos megjegyezte még: miből újítsák fel ezeket a lakásokat, ha nem emelik a bérleti díjat? Pollreisz később javasolta: abból az összegből, amihez hamarosan hozzájut majd a Győr-Szol – erről zárt ülésen tárgyal majd a közgyűlés.

Szólj hozzá!

Közös listát állít Budapesten és az EP-választáson a DK, az MSZP és a Párbeszéd

A közös EP-lista vezetője Dobrev Klára lesz, a lista első négy helyét a DK kapta.

Az önkormányzat bevonásával fog bármi is történni a szombathelyi Nagyszállóval

A parkoló kérdésben is minden segítséget meg fog adni a városvezetés.

Nyakkitekeréssel fenyegette a kalauzt a szombathelyi vonaton egy férfi

Annak ellenére szállított kerékpárt, hogy azon a járaton a kerékpár szállítása tilos volt.

2027-től új villanyvonatok járnak Szombathely és Budapest között

Az óránkénti 160 kilométeres sebességre képes ötrészes járművek hossza 106,2 méter, az ülőhelyek száma a nyári és téli üléselrendezéstől függően rugalmasan változtatható.

Zöld Bajnok díjat nyert Szombathely

Szombathely minden várakozást felülmúlt.

Győrszentivánon két rákkeltő anyag tekintetében veszélyeztetettség áll fenn

Elkészült a civil légszennyezettség-mérés szakmai értékelése.

Homlok ne hazudj! Erzsi takarodj!

Felirat jelent meg a Haladás Sportkomplexum oldalán.

Magyar Péter: Nem úszhatja meg a maffiaállam feje, Orbán Viktor

Több ezer fő vett részt Magyar Péter budapesti tüntetésén.

Átépítik a szombathelyi Sportliget rendre víz alá kerülő sétányát

A tervezésnél a dozmati víztározó kapacitásában bíztak.

Dézsi: Borkai egy tátongó seb Győr lelkén és testén

Mesterséges intelligenciával szerkesztett videók léteznek csak Dézsi szerint, olyan nem, amivel zsarolni lehetne.

A szombathelyi börtönbe akart drogot csempészni a győri férfi

Mobiltelefonok és adathordozók is voltak a csomagban.

„Magukat kihuzatták” – közzétette a hangfelvételt Magyar Péter

Varga Judit volt igazságügyi miniszter beszél a felvételen arról, hogy fideszes politikusok kihúzatták a nevüket a Völner-Schadl-ügy irataiból.

Zebrán gázolt a szentgotthárdi nő

A balesetben a sértett nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.