Dézsi Csaba András lemondta a december elsejére időzített interjúnkat

Pintér Bence 2022-11-23 16:32:00
A kameránk elől másfél éve menekülő győri polgármester azt mondta, kérjünk időpontot: kértünk, kaptunk, lemondta.

Iratkozz fel te is a Győr filter nélkül hírlevélre!

Mint arról két hete beszámoltunk, mikor idén ősszel már harmadik alkalommal vártuk Dézsi Csaba Andrást a GyőrPlusz épülete előtt: a győri polgármester a kérdéseinkre válaszolás helyett azt mondta, hogy kérjünk interjúidőpontot a titkárságán. Mivel ezt már korábban is megtettük az elmúlt másfél évben, amióta mindenféle indoklás nélkül megszakította a kapcsolatot lapunkkal, nem számítottunk sok jóra, de november 10-én ismét kértünk időpontot.

Meglepetésünkre már másnap, november 11-én kaptunk is egyet: december 1-re egy élő videós interjúban állapodtunk meg a városháza sajtóosztályával.

Erről be is számoltunk olvasóinknak, akiket meg is kértünk, hogy ha van kérdésük, azt küldjék el nekünk levélben; és természetesen el is kezdtünk készülni az interjúra, amit azért élőben szerettünk volna közvetíteni, mivel a polgármester korábban a Partizánnak adott interjújában azt állította, hogy azért nem áll szóba velünk, mert „bebizonyosodott”, hogy mi meghamisítjuk a válaszait – egy élő videós interjúnál ugye erre még akkor sem lenne lehetőségünk, ha igaz lenne a polgármesteri állítás.

Mint azt a sajtóosztálynak előre jeleztük, egyébként alapvetően nem a polgármester személyét érintő vitás ügyek kapcsán akartunk kérdéseket feltenni – mint ahogy a GyőrPlusz előtti interjúkísérleteink során sem ilyen témákkal érkeztünk –, hanem szakpolitikai témákról, jelesül:

  • Hogy áll most a költségvetés, milyen a város anyagi helyzete pontosan?
  • Hogy szerepel az energiaválság idején Győr, miért nem sikerült olyan állami támogatásokat megszerezni, amiket más városoknak igen?
  • Pontosan hogy alakult ki, hogy az Ipari Park fejlesztését a város arra a területre tervezte, amelyikre végül tervezte, és ki kérte rá pontosan a Gipz-besorolást?
  • Hogy haladnak a még futó beruházások, például a Radó-szigeti csónakház ügye?
  • Mi lesz a győri tömegközlekedéssel, amit a polgármester szavai szerint vissza kell majd vágni?

Mindezek ellenére azonban

hétfőn levelet kaptunk a városháza sajtóosztályáról, amelyben azt közölték, hogy lemondják az interjút.

Az indok eléggé mondvacsinált: a magán Facebook-oldalamon november 6-án megjelent poszt miatt mondják le az interjút, amelyben Dézsi Csaba András azon lépését, hogy megpróbálja levédetni a „Szívügyünk Szentiván” nevet, az Austin Powers-filmekből ismert főgonosz, Dr. Genya tevékenységéhez hasonlítottam. Ehhez képest az interjút november 10-én kértük, november 11-én beszéltük le, arról november 17-én adtunk hírt nyilvánosan, akkor még nem volt gond a november 6-i poszt szövege.

A levélben ez áll: Dézsi „felelős városvezetőként nem kíván olyan kommunikációs szintre lesüllyedni, ami az emberséges közbeszéd minimumát sem éri el”. Ennek kapcsán érdemes még megjegyezni, hogy különféle médiafelületeken – saját Facebook-oldalán, a rádióban, a közgyűlés élő közvetítésében, más médiumoknak adott interjúban – különböző újságíróinkat a többi között

  • „szerencsétlennek”;
  • „idegbetegnek”;
  • „tiszteletlen, füllentős, arrogáns, kiképzett provokátornak”;
  • „karaktergyilkosságban mesterkedő helyi ellenzéki propagandistának";
  • „gonosz kukkoló nyúlbélának”;
  • „hiénának”;
  • „megélhetési bértollnoknak”;
  • „ellenzéki pártprovokátornak”

titulálta az elmúlt másfél évben Dézsi Csaba András polgármester, aki még azért sem kért bocsánatot, hogy egy posztjában a családomat, gyerekeimet emlegetve gyalázott, amit aztán később ő maga is törölt a Facebook-oldalról.

Mi mindettől hajlandóak vagyunk eltekinteni, és a polgármester napi munkáját érintő, győrieket érdeklő szakpolitikai kérdésekre szorítkozni a tervezett interjú során, mivel még nyitva hagyjuk a kaput, hogy a polgármester meggondolja magát.

Ha mégsem teszi, akkor ismét azt a képet erősíti meg, ami tavaly augusztus óta kezd kirajzolódni, miszerint nem mer a kameránk előtt győri közügyeket érintő kérdésekre válaszolni. Hogy világos legyen, itt egy lista arról, hogy miről akartuk kérdezni a polgármestert az elmúlt másfél évben, amikor így vagy úgy, de elmenekült a kameránk elől:

Mindenki láthatja, hogy ezek nem provokatív, hanem teljesen szimpla újságírói kérdések aktuális helyi témák kapcsán, amelyekben a polgármester az illetékes, és amelyekre a polgármester sajtóosztálya levélben feltett kérdéseinkre nem reagált.

Ugyanitt a polgármester közérdekű adatigénylésekre sem válaszol, a helyi független sajtót nem hívja sajtótájékoztatóira, levélben feltett kérdésekre nem válaszol, interjút többnyire a saját kommunikációs tanácsadójának adkameránk elől rendszeresen elszalad, és ha valaki kritizálja, azt pedig rögtön ellenzéki pártok által fizetett provokátornak nevezi és/vagy letiltja a Facebook-oldaláról.

Ezzel párhuzamosan azt kommunikálja, hogy ő ahova elhívják, oda megy; ha kérdeznek tőle, válaszol; ha pedig vitázni hívják akkor kész vitázni, és általában véve szerinte „nyílt városházát” működtet. Ennek jele lehet az is, hogy ismét nem ül le velünk egy olyan interjúra, amilyet tavaly januárban egyébként csináltunk vele.

Kövesd a Befejezetlen Győrt a TikTokon!

Szólj hozzá!

Közös listát állít Budapesten és az EP-választáson a DK, az MSZP és a Párbeszéd

A közös EP-lista vezetője Dobrev Klára lesz, a lista első négy helyét a DK kapta.

Az önkormányzat bevonásával fog bármi is történni a szombathelyi Nagyszállóval

A parkoló kérdésben is minden segítséget meg fog adni a városvezetés.

Nyakkitekeréssel fenyegette a kalauzt a szombathelyi vonaton egy férfi

Annak ellenére szállított kerékpárt, hogy azon a járaton a kerékpár szállítása tilos volt.

2027-től új villanyvonatok járnak Szombathely és Budapest között

Az óránkénti 160 kilométeres sebességre képes ötrészes járművek hossza 106,2 méter, az ülőhelyek száma a nyári és téli üléselrendezéstől függően rugalmasan változtatható.

Zöld Bajnok díjat nyert Szombathely

Szombathely minden várakozást felülmúlt.

Győrszentivánon két rákkeltő anyag tekintetében veszélyeztetettség áll fenn

Elkészült a civil légszennyezettség-mérés szakmai értékelése.

Homlok ne hazudj! Erzsi takarodj!

Felirat jelent meg a Haladás Sportkomplexum oldalán.

Magyar Péter: Nem úszhatja meg a maffiaállam feje, Orbán Viktor

Több ezer fő vett részt Magyar Péter budapesti tüntetésén.

Átépítik a szombathelyi Sportliget rendre víz alá kerülő sétányát

A tervezésnél a dozmati víztározó kapacitásában bíztak.

Dézsi: Borkai egy tátongó seb Győr lelkén és testén

Mesterséges intelligenciával szerkesztett videók léteznek csak Dézsi szerint, olyan nem, amivel zsarolni lehetne.

A szombathelyi börtönbe akart drogot csempészni a győri férfi

Mobiltelefonok és adathordozók is voltak a csomagban.

„Magukat kihuzatták” – közzétette a hangfelvételt Magyar Péter

Varga Judit volt igazságügyi miniszter beszél a felvételen arról, hogy fideszes politikusok kihúzatták a nevüket a Völner-Schadl-ügy irataiból.

Zebrán gázolt a szentgotthárdi nő

A balesetben a sértett nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.