EU elleni kémkedés miatt ítélték el Kovács Bélát

Pintér Bence 2022-09-27 12:52:30
Öt év fegyházbüntetést kapott a volt jobbikos politikus, aki egyébként Moszkvában él.

Jelentősen súlyosbította a Kovács Béla volt jobbikos európai parlamenti képviselőre másodfokon kiszabott büntetést ma meghozott, jogerős ítéletében a Kúria – írja a Mandiner. Míg korábban kémkedés előkészülete miatt ítélték el az egykori politikust, addig most már kémkedésért.

A lap szerint legfőbb bírói fórum bűnösnek mondta ki Kovács Bélát az Európai Unió Intézményei elleni kémkedés és költségvetési csalás bűntettében valamint magánokirat-hamisítás vétségében, ezért  öt év fegyházbüntetésre valamint tíz év közügyektől eltiltásra ítélte.

Az egykori politikus ellen az Alkotmányvédelmi Hivatal 2014-ben tett feljelentést, majd a Központi Nyomozó Főügyészség 2017-ben vádat is emelt ellene többek között az Európai Unió intézményei elleni kémkedés miatt. A főügyészség közlése szerint a polgári elhárítás figyelmét az keltette fel, hogy a képviselő rendszeresen találkozott konspiratív módon orosz diplomatákkal, és havonta Moszkvába látogatott. energetikai ögyekben adhatott át bizalmas információkat orosz ügynököknek.

A jelenleg Moszkvában élő politikus – hasonlóan a másodfokú eljáráshoz – nem volt jelen az ítélethirdetésen.

Szólj hozzá!

Az önkormányzat bevonásával fog bármi is történni a szombathelyi Nagyszállóval

A parkoló kérdésben is minden segítséget meg fog adni a városvezetés.

Nyakkitekeréssel fenyegette a kalauzt a szombathelyi vonaton egy férfi

Annak ellenére szállított kerékpárt, hogy azon a járaton a kerékpár szállítása tilos volt.

2027-től új villanyvonatok járnak Szombathely és Budapest között

Az óránkénti 160 kilométeres sebességre képes ötrészes járművek hossza 106,2 méter, az ülőhelyek száma a nyári és téli üléselrendezéstől függően rugalmasan változtatható.

Zöld Bajnok díjat nyert Szombathely

Szombathely minden várakozást felülmúlt.

Győrszentivánon két rákkeltő anyag tekintetében veszélyeztetettség áll fenn

Elkészült a civil légszennyezettség-mérés szakmai értékelése.

Homlok ne hazudj! Erzsi takarodj!

Felirat jelent meg a Haladás Sportkomplexum oldalán.

Magyar Péter: Nem úszhatja meg a maffiaállam feje, Orbán Viktor

Több ezer fő vett részt Magyar Péter budapesti tüntetésén.

Átépítik a szombathelyi Sportliget rendre víz alá kerülő sétányát

A tervezésnél a dozmati víztározó kapacitásában bíztak.

Dézsi: Borkai egy tátongó seb Győr lelkén és testén

Mesterséges intelligenciával szerkesztett videók léteznek csak Dézsi szerint, olyan nem, amivel zsarolni lehetne.

A szombathelyi börtönbe akart drogot csempészni a győri férfi

Mobiltelefonok és adathordozók is voltak a csomagban.

„Magukat kihuzatták” – közzétette a hangfelvételt Magyar Péter

Varga Judit volt igazságügyi miniszter beszél a felvételen arról, hogy fideszes politikusok kihúzatták a nevüket a Völner-Schadl-ügy irataiból.

Zebrán gázolt a szentgotthárdi nő

A balesetben a sértett nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.

Kuznyecov: minden győri álma a feljutás

A második helyen álló győriek hátránya hét pont a listavezető Nyíregyháza mögött, utánuk azonban nagyon szoros a mezőny.