Dézsi a gyerekeknek: Szerezzetek pénzt, mert elfogyott!

Pintér Bence 2022-07-05 10:56:00
A Győrkőcfesztivál megnyitóján adta a szívderítő feladatot a város kulcsaival együtt a polgármester.

Bolondos műsorral nyílt meg múlt pénteken a Győrkőcfesztivál: miután a civilben kardiológus Dézsi Csaba András polgármester segítségével játékosan újraélesztették a covid miatt két évig szünetelő Győrkőcfesztivál szívét, a polgármester átadta a város kulcsait a gyerekeknek. Beszédében a polgármester elmondta, hogy a fesztivál lelkét pedig majd a gyerekek adják.

A városvezető megtapsoltatta Kocsis Rozit, a szervező Vaskakas Bábszínház vezetőjét, majd megjegyezte: „Persze nem lenne ez ilyen szuper, ha nem lenne ilyen jófej a polgármester.” Ezután felvillantotta védjegyévé váló V-jelét, és hozzátette, hogy a legfontosabb, hogy béke és szeretet legyen a hétvégén.

Aztán kiderült, hogy ennél is van talán fontosabb:

„A gyerekektől azt szeretném kérni, hogy ebben a három napban a várost úgy vezessék, hogy egy kis pénzt szerezzetek a városnak légyszíves, mert annak fogytán vagyunk”

– mondta a polgármester (a videón kb. nyolc perc körül).

Mint arról korábban beszámoltunk: már az év eleje is spórolással indult a győri önkormányzatnál, de azóta az emelkedő rezsiárak miatt újabb költséglefaragásba kezdett a városvezetés, mivel üres a kassza. Hogy hogy jutottunk el a tízmilliárdos tartaléktól oda, hogy már a gyerekeket is a pénzügyi gondokkal nyomasztjuk, itt írtunk cikket.

Nyitókép: Dézsi Csaba András / Facebook

Szólj hozzá!

Quentin Tarantino mégsem filmkritikusról forgatja utolsó filmjét

A rendező várhatóan tizedik filmje elkészítése után is folytatja a kreatív munkát. Korábban többször célzott rá, hogy minisorozatok és színdarabok rendezése is érdekli.

A performance marketing jelentősége a vállalkozások életében

Minden vállalkozás számára alapvető fontosságú, hogy folyamatosan, méghozzá profitábilisan termeljen új ügyfeleket, vásárlókat. A performance marketing elengedhetetlen a sikerhez, egy laikus számára azonban rengeteg nehézséget okozhat a fizetett hirdetések nyereséges menedzselése, éppen ezért sok esetben a legjobb döntés szakértőket segítségül hívni.

Ütötte, rúgta ismerősét egy körmendi férfi

Még a mobilját is földhöz vágta.

Milyen tényezőket vegyünk figyelembe, ha bútorkárpitot választunk?

A különféle anyagokkal bevont, párnázott bútorok esetében a kárpit színe, textúrája meghatározó jelentőségű az enteriőr stílusa, valamint a tartósság és a tisztíthatóság szempontjából, ezért a választásnál körültekintőnek kell lenni.

Azonnali hatállyal rúgta ki a Vas Népe az újságíróját, miután bejelentette, hogy civilként elindul képviselőnek

Tóth Judit Körmenden szerezne mandátumot. Frissítve a Vas Népe közleményével!

Sulyok Tamás jáki látogatása miatt komoly biztonsági intézkedésekre lehet számítani

A vasárnapi avatón ingyen lehet megtekinteni a templomot és templomkertet is.

Egy győzelemre az elődöntőtől a Falco

Lemosták a Honvédet a pályáról

Már a bíróságon is kamuzik Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere

Nem csak adatokat nem adna ki, hanem tényleg nem ad ki.

Pedofil fotós is dolgozott a Little Miss Hungary gyermekszépségversenyen

A gyerekszépségverseny szervezője csalás miatt áll bíróság elé.

A szakember szerint nem indokolt a szúnyoggyérítés Győrben

Hiába jelentek meg a szúnyogok, az élő vizeinkben még nem kezdtek el növekedni a lárvák

Kalapáccsal verte fejbe kutyáját az ittas sárvári férfi

Az állatnak különös szenvedést okozott, és alkalmas volt arra is, hogy a pusztulását okozza.

Megérkezett a balkonszezon

Itt a tavasz, a jó idő, a melegedő időjárás, ideje feldíszíteni az erkélyt. A cikkel ehhez a feladathoz szeretnénk hasznos tippeket adni. Összeszedtük a legfontosabb teendőket, valamint minden hasznos tudnivalót, és eláruljuk, hogy melyek a nélkülözhetetlen szerszámok. 

Havazott az Írott-kőn

Nyárból a télbe.

Megállapodtak a bérekről az Audiban

650 ezer forintos egyszeri kifizetésben is megegyeztek a gyár és a szakszervezet képviselői.

Nagy mennyiségű csapadék várható kedden

A északnyugatira forduló szelet a front mentén erős, viharos széllökések kísérik.