A Flex építhet külföldi munkaerő befogadására szolgáló munkásszállót Sárváron

Fehér Buda 2022-06-28 11:00:00
A képviselő-testület fideszes tagjai zöldutat adtak a beruházásnak, egyedül a független Klimits István fejezte ki az aggodalmát. Indonéz és filippínó munkások érkezhetnek.

Rendkívüli képviselőtestületi-ülést tartottak kedden délelőtt Sárváron. Az ülésen a megjelent képviselők mindössze egy határozati javaslatot tárgyaltak, amely a város településrendezési eszközeinek módosításáról szólt.

Kondora István (Fidesz-KNDP) polgármester elmondta, hogy az ülés előtt mind a 10 képviselővel egyeztetett, mivel a módosításra azért van szükség, mert

a Flex egy munkásszálló építését tervezi.

A cég a Lenovotól északra építené fel a munkásszállót, a polgármester szerint már a látványtervek is elkészültek. Ez viszont ipari területnek minősül, ahhoz, hogy a lakások megépülhessenek, változtatni kell a város településrendezésén. A polgármester szerint a jelenlegi módosítás egy négy lépésből álló folyamat első része lesz, egyfajta egységesítésként szolgál majd a határozat. Benne például konkretizálják azt is, hogy az 1500 négyzetméternél nagyobb területek már alkalmasak az ipari tevékenységre.

A polgármester felidézte azt is, hogy nemrég a Sága ügye miatt kellett hasonló módosításokat végrehajtani. Kondora egyébként az ülésen elmondta azt is, hogy nemrég ellátogatott a Sága bontási területére, és arra a telekre, ahol hamarosan felhúzzák majd a cég új gyáregységét. A polgármester beszámolója szerint mindkét területen grandiózus tervei vannak a Ságának, hamarosan látványterveket is kap majd arról, hogy a bontási területen milyen épületeket húznak majd fel. 

A határozatról szóló szavazás előtt azonban még Klimits István, független képviselő szólalt fel, aki az aggodalmát fejezte ki a munkásszálló miatt. Klimits rákérdezett arra, hogy vannak-e már információk arról, hogy milyen nemzetiségű vendégmunkások érkeznének a szállóba. Kondora erre azt válaszolta, hogy eddig az ukrán ügyet nagyon ekézték az ellenzékiek, most viszont Kelet-Magyarországról azt hallotta, hogy indonéz és filippínó munkaerő érkezik, a polgármester szerint fegyelmezett munkaerő érkezhet majd Sárvárra a jövőben.

Fotó: Fehér Buda

Klimits arra is rákérdezett, hogy Kondora szerint mi lehet a sárváriak véleménye a tervezett munkásszállóról. A polgármester azt válaszolta, hogy a választásokon egyre több fideszes képviselő jut be a testületbe, így támogatást éreznek. Emellett viszont van egy kisebb réteg, akik a Facebookon sarkított véleményeket jelentetnek meg. Kondora emlékeztetett, hogy azután, hogy egy ukrán vendégmunkás felgyújtott két kocsit a városban, olyan közhangulat alakult ki a közösségi oldalakon, mintha minden napra jutott volna egy ilyen gyújtogatás. Kondora szerint viszont

a vendégmunkásokkal együtt kell élni, mert kevés a magyar munkaerő. Sőt, a magyar dolgozók kezdik átvenni azt a nyugat-európai felfogást, miszerint egy szint alatti munkát már nem hajlandóak elvégezni, helyette inkább külföldön dolgoznak. 

Kondora szerint egyébként törekednek arra, hogy a nyugalom megmaradjon a városban, már többször volt szó a rendőrökkel, a polgárőrökkel, a halőrökkel, és egy helyi biztonsági céggel való együttműködésről, ezeknek köszönhetően a polgármester azt mondja, megpróbálják kordában tartani azokat, akik bűnös szándékkal érkeznek Sárvárra.

Klimits aztán végül afelől érdeklődött, hogy van-e lehetőség arra, hogy a Flex a város egy más pontján építse fel a munkásszállót. Kondora elmondta, hogy korábban volt szó arról, hogy az Alkotmány úti lakótelep mellé kerüljön egy szálló, ám a polgármester nem állt mellé ennek az ügynek. Klimits aztán felelevenítette, hogy Kondora mégis támogatta azt, hogy a kertvárosba, az Ungvár utcába kerüljön egy több száz fő befogadására képes szálló. Kondora ezt úgy pontosította, hogy az Ungvár utcában nem tömegek befogadására képes munkásszállás létesült volna, hanem egy igényesebb, családcentrikusabb épület. A polgármester szerint egyébként a Flex most szintén hasonló épületen dolgozik, ahol nem nyolc munkásnak kell osztoznia egy-egy lakáson, hanem privát szférája is lenne a dolgozóknak. Az összes lehetőség közül egyébként a polgármester szerint a Flex megoldása tűnik a legjobbnak. 

A fideszes képviselők végül megszavazták a határozatjavaslatot, így a Flex által tervezett munkásszálló zöld utat kapott a várostól. A határozatot a megjelent képviselők közül csak Klimits nem szavazta meg, ő tartózkodással jelezte az aggályait. 

Szólj hozzá!

Azzal fenyegette a sárvári gyámügyest a nő, hogy megöli

„Na te büdös k***a, ha te ezt megtetted, akkor nem fogok veled szépen beszélni!”

Tizenkét gyanúsítottja van már annak az ügynek, amiben letartóztatták a volt győri rendőrkapitányt

A volt kapitányon kívül egy másik gyanúsítottat is fogva tartanak, aki szintén fontos és magas rangú, nyugalmazott rendőr.

Szúnyogok: Győrben kiterjedt biológiai gyérítés egyelőre nem szükséges

A Győr-Szol Zrt. már megtette az előkészületeket a szúnyoggyérítési munkálatok megkezdéséhez.

Legyen egy szuper okosóra a legújabb kiegészítőd

Gondoltál már arra, hogy beszerezz egy páratlan okosórát? Ha eddig halogattad a döntést, akkor ezt most tekintsd egy jelnek és üdvözölj a gyűjteményedben egy efféle újdonságot. Nemcsak dekoratív kiegészítő, hanem számtalan előnnyel is bír.

Quentin Tarantino mégsem filmkritikusról forgatja utolsó filmjét

A rendező várhatóan tizedik filmje elkészítése után is folytatja a kreatív munkát. Korábban többször célzott rá, hogy minisorozatok és színdarabok rendezése is érdekli.

A performance marketing jelentősége a vállalkozások életében

Minden vállalkozás számára alapvető fontosságú, hogy folyamatosan, méghozzá profitábilisan termeljen új ügyfeleket, vásárlókat. A performance marketing elengedhetetlen a sikerhez, egy laikus számára azonban rengeteg nehézséget okozhat a fizetett hirdetések nyereséges menedzselése, éppen ezért sok esetben a legjobb döntés szakértőket segítségül hívni.

Ütötte, rúgta ismerősét egy körmendi férfi

Még a mobilját is földhöz vágta.

Milyen tényezőket vegyünk figyelembe, ha bútorkárpitot választunk?

A különféle anyagokkal bevont, párnázott bútorok esetében a kárpit színe, textúrája meghatározó jelentőségű az enteriőr stílusa, valamint a tartósság és a tisztíthatóság szempontjából, ezért a választásnál körültekintőnek kell lenni.

Azonnali hatállyal rúgta ki a Vas Népe az újságíróját, miután bejelentette, hogy civilként elindul képviselőnek

Tóth Judit Körmenden szerezne mandátumot. Frissítve a Vas Népe közleményével!

Sulyok Tamás jáki látogatása miatt komoly biztonsági intézkedésekre lehet számítani

A vasárnapi avatón ingyen lehet megtekinteni a templomot és templomkertet is.

Egy győzelemre az elődöntőtől a Falco

Lemosták a Honvédet a pályáról

Már a bíróságon is kamuzik Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere

Nem csak adatokat nem adna ki, hanem tényleg nem ad ki.

Pedofil fotós is dolgozott a Little Miss Hungary gyermekszépségversenyen

A gyerekszépségverseny szervezője csalás miatt áll bíróság elé.

A szakember szerint nem indokolt a szúnyoggyérítés Győrben

Hiába jelentek meg a szúnyogok, az élő vizeinkben még nem kezdtek el növekedni a lárvák

Kalapáccsal verte fejbe kutyáját az ittas sárvári férfi

Az állatnak különös szenvedést okozott, és alkalmas volt arra is, hogy a pusztulását okozza.