Idén több, mint 300 ezer forinttal nőtt a Haladás Sportkomplexum ügyvezetőjének fizetése

Farkas Bazsi 2022-06-11 07:25:00
995 ezer forintért igazgatja a létesítményt Gál Sándor, a Fidesz szombathelyi elnökségének tagja.

A szombathelyi áprilisi közgyűlésen volt téma az önkormányzati cégek és intézmények vezetőinek fizetésemelése. A fizetések egyrészt nem voltak egységesek, másrészt pedig sok esetben az intézményvezetők bére határozta meg, hogy mennyi fizetést kapnak a dolgozók. A városvezetés úgy határozott, hogy egy cég, a Szomhull kivételével bruttó 850 ezer forintot kapnak az ügyvezetők. A kukás cég vezetője pedig havi bruttó 700 ezer forintban meghatározott intézményre lesz jogosult.

A Fidesz-KDNP frakció tagjai ellenezték a javaslatot. 

Melega Miklós, a frakció tagja például így fogalmazott a jegyzőkönyv szerint

(...) ne felejtsük el, hogy év elején a kulturális intézmények vezetői kaptak egy 20 %-os, elég tisztességes mértékű béremelést és 600.000.- Ft-ról, 720.000.- Ft-ra emelkedett a bérük, ami azt gondolom, hogy nem egy rossz arányú béremelés. És most ezt megfejelve az ő esetükben még egy pár hónappal később további 130.000.- Ft-tal akarják megtoldani. Én úgy gondolom, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben és nem látván azt, hogy ez a  háborús helyzet vajon milyen gazdasági folyamatokat indukál és vajon ez hogy csapódik le esetleg az ipari termelés visszaesésében és egyáltalán a város bevételei hogyan alakulnak. Egy ilyen sok milliós plusz többletet vállalni, hogy a jelenlegi 600.000.- Ft-ról a cégvezetőknek rögtön 850.000.- Ft-ra, illetve mindenkinek 850.000.- Ft-ra emelnék, talán egy kivételével a fizetését, ezt úgy érzem, hogy egyrészt túlzásnak érzem, tehát indokolatlanul nagy emelésnek tartom, illetve kérdésesnek látom, hogy a jelenlegi helyzetben ez mennyire felelős döntés és ennek hogyan lesz megteremtve a fedezete? (...)

Illés Károly a Fidesz-KDNP frakció vezetője rövid így foglalta össze a dolgot:

Csatlakozva frakciótársamhoz, mi sem tudjuk támogatni, tehát frakciónk nem tudja támogatni az ilyen jellegű béremelést. 

Érdekes, hogy míg a Fidesz-KDNP önkormányzati képviselők sokallták a szombathelyi intézményvezetők béremelését, addig párttársuk, Gál Sándor, a Haladás Sportkomplexum ügyvezetőjének fizetése a tavalyihoz képest sokkal magasabbra emelkedett, mint az önkormányzati cégvezetőké.

Gál ügyvezetősége mellett a szombathelyi Fidesz elnökségi tagja, továbbá Bucsu független színekben választást nyert polgármestere.

A Sportkomplexumot működtető céget 2021 június 28-án vette át az állam. 

Tavaly még átlagosan 683 ezer 333 forintos bruttó havi jövedelme volt Gálnak, és emellett 41 ezer 667 forint béren kívüli juttatásra is jogosult volt.

Idén már bruttó 995 ezer forintos havi fizetést visz haza az ügyvezető és 66 ezer 666 forintos egyéb béren kívüli juttatás is megilleti.

Telefonon elértük Melega Miklóst, akitől azt szerettük volna megtudni, hogy mi a véleménye arról, hogy az állami cégnél jóval magasabb fizetést kap egy ügyvezető, mint a szombathelyi önkormányzati vállalatoknál.

Melega azt mondta, hogy ebben a témában nem szeretne nyilatkozni lapunknak. 

Szólj hozzá!

Tizenkét gyanúsítottja van már annak az ügynek, amiben letartóztatták a volt győri rendőrkapitányt

A volt kapitányon kívül egy másik gyanúsítottat is fogva tartanak, aki szintén fontos és magas rangú, nyugalmazott rendőr.

Szúnyogok: Győrben kiterjedt biológiai gyérítés egyelőre nem szükséges

A Győr-Szol Zrt. már megtette az előkészületeket a szúnyoggyérítési munkálatok megkezdéséhez.

Legyen egy szuper okosóra a legújabb kiegészítőd

Gondoltál már arra, hogy beszerezz egy páratlan okosórát? Ha eddig halogattad a döntést, akkor ezt most tekintsd egy jelnek és üdvözölj a gyűjteményedben egy efféle újdonságot. Nemcsak dekoratív kiegészítő, hanem számtalan előnnyel is bír.

Quentin Tarantino mégsem filmkritikusról forgatja utolsó filmjét

A rendező várhatóan tizedik filmje elkészítése után is folytatja a kreatív munkát. Korábban többször célzott rá, hogy minisorozatok és színdarabok rendezése is érdekli.

A performance marketing jelentősége a vállalkozások életében

Minden vállalkozás számára alapvető fontosságú, hogy folyamatosan, méghozzá profitábilisan termeljen új ügyfeleket, vásárlókat. A performance marketing elengedhetetlen a sikerhez, egy laikus számára azonban rengeteg nehézséget okozhat a fizetett hirdetések nyereséges menedzselése, éppen ezért sok esetben a legjobb döntés szakértőket segítségül hívni.

Ütötte, rúgta ismerősét egy körmendi férfi

Még a mobilját is földhöz vágta.

Milyen tényezőket vegyünk figyelembe, ha bútorkárpitot választunk?

A különféle anyagokkal bevont, párnázott bútorok esetében a kárpit színe, textúrája meghatározó jelentőségű az enteriőr stílusa, valamint a tartósság és a tisztíthatóság szempontjából, ezért a választásnál körültekintőnek kell lenni.

Azonnali hatállyal rúgta ki a Vas Népe az újságíróját, miután bejelentette, hogy civilként elindul képviselőnek

Tóth Judit Körmenden szerezne mandátumot. Frissítve a Vas Népe közleményével!

Sulyok Tamás jáki látogatása miatt komoly biztonsági intézkedésekre lehet számítani

A vasárnapi avatón ingyen lehet megtekinteni a templomot és templomkertet is.

Egy győzelemre az elődöntőtől a Falco

Lemosták a Honvédet a pályáról

Már a bíróságon is kamuzik Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere

Nem csak adatokat nem adna ki, hanem tényleg nem ad ki.

Pedofil fotós is dolgozott a Little Miss Hungary gyermekszépségversenyen

A gyerekszépségverseny szervezője csalás miatt áll bíróság elé.

A szakember szerint nem indokolt a szúnyoggyérítés Győrben

Hiába jelentek meg a szúnyogok, az élő vizeinkben még nem kezdtek el növekedni a lárvák

Kalapáccsal verte fejbe kutyáját az ittas sárvári férfi

Az állatnak különös szenvedést okozott, és alkalmas volt arra is, hogy a pusztulását okozza.

Megérkezett a balkonszezon

Itt a tavasz, a jó idő, a melegedő időjárás, ideje feldíszíteni az erkélyt. A cikkel ehhez a feladathoz szeretnénk hasznos tippeket adni. Összeszedtük a legfontosabb teendőket, valamint minden hasznos tudnivalót, és eláruljuk, hogy melyek a nélkülözhetetlen szerszámok.