Még az is előfordulhat, hogy eztán legálisan lehet majd végig tekerni a szombathelyi Fő téren

Farkas Bazsi 2022-05-25 07:17:00
Maga a városi rendőrkapitány vetette fel, hogy nem ördögtől való lenne. Az önkormányzat megvizsgálja a kérdést. Neked mi a véleményed? Szavazz!

A rendőrség 2021-es beszámolójával vette kezdetét hétfőn a Gazdasági és Jogi Bizottság ülése. A statisztikát böngészve Takátsné Tenki Mária (Fidesz-KDNP) vetette fel, hogy szerinte baleseti gócpont és sürgős beavatkozást igényel a szombathelyi Fő tér helyzete, ahol nagyon sokan hosszában közlekedve kerékpároznak és rollereznek.

A teremben helyet foglaló Gulyás Ferenc, városi rendőrkapitány vetette fel erre azt az ötletet, hogy meg kellene vizsgálni azt a lehetőséget, hogy feloldják a mostani tiltást. 

Vagyis, hogy lehessen kerékpárral közlekedni a szombathelyi Fő téren.

A kapitány azzal érvelt, hogy csekély, szinte nulla a balesetveszély a téren, ennél sokkal balesetveszélyesebb helyek vannak a városban.

Tóth Kálmán (Éljen Szombathely!) képviselő erre azt mondta el, hogy nemrég Brunoban járt egy konferencián, ahol egyébként mindenféle külön felfestést vagy jelzés nélkül közlekednek együtt a belvárosban a gyalogosok és a kerékpárosok és teljes harmóniában megvannak így egymással.

Bokányi Adrienn (Éljen Szombathely!) bizottsági elnök rákontrázott. Ő azt mesélte, hogy Rotterdamban és Amszterdamban járt egy küldöttséggel, ahol szintén hasonló jelenséggel találkozott.

Koczka Tibor (Pro Savaria) szintén támogatta az ötletet.

A bizottság megegyezett abban, hogy ugyan ez nem az ő hatáskörük, de a kérdést delegálják a megfelelő bizottságnak azzal, hogy jövő hónapra készítsenek elő egy javaslatot majd tárgyalják azt meg.

Ha rajtad múlna, akkor te elleneznéd vagy támogatnád az ötletet? Szavazz!

Szerintem úgy jó, ahogy most van. A Fő tér így is nagyon zsúfolt, nem engedném rá a bicikliseket.

Eddig is sokan használták a Fő teret biciklizése, miért ne tekerhetnének tiltás nélkül a bicajosok.

Támogatom a tiltás megszüntetését, de csakis úgy, hogy kijelölt sávot kapnak a téren a bicajosok. 

Szavazás

Ha rajtad múlna, akkor te elleneznéd vagy támogatnád az ötletet? Szavazz!

Szólj hozzá!

Tizenkét gyanúsítottja van már annak az ügynek, amiben letartóztatták a volt győri rendőrkapitányt

A volt kapitányon kívül egy másik gyanúsítottat is fogva tartanak, aki szintén fontos és magas rangú, nyugalmazott rendőr.

Szúnyogok: Győrben kiterjedt biológiai gyérítés egyelőre nem szükséges

A Győr-Szol Zrt. már megtette az előkészületeket a szúnyoggyérítési munkálatok megkezdéséhez.

Legyen egy szuper okosóra a legújabb kiegészítőd

Gondoltál már arra, hogy beszerezz egy páratlan okosórát? Ha eddig halogattad a döntést, akkor ezt most tekintsd egy jelnek és üdvözölj a gyűjteményedben egy efféle újdonságot. Nemcsak dekoratív kiegészítő, hanem számtalan előnnyel is bír.

Quentin Tarantino mégsem filmkritikusról forgatja utolsó filmjét

A rendező várhatóan tizedik filmje elkészítése után is folytatja a kreatív munkát. Korábban többször célzott rá, hogy minisorozatok és színdarabok rendezése is érdekli.

A performance marketing jelentősége a vállalkozások életében

Minden vállalkozás számára alapvető fontosságú, hogy folyamatosan, méghozzá profitábilisan termeljen új ügyfeleket, vásárlókat. A performance marketing elengedhetetlen a sikerhez, egy laikus számára azonban rengeteg nehézséget okozhat a fizetett hirdetések nyereséges menedzselése, éppen ezért sok esetben a legjobb döntés szakértőket segítségül hívni.

Ütötte, rúgta ismerősét egy körmendi férfi

Még a mobilját is földhöz vágta.

Milyen tényezőket vegyünk figyelembe, ha bútorkárpitot választunk?

A különféle anyagokkal bevont, párnázott bútorok esetében a kárpit színe, textúrája meghatározó jelentőségű az enteriőr stílusa, valamint a tartósság és a tisztíthatóság szempontjából, ezért a választásnál körültekintőnek kell lenni.

Azonnali hatállyal rúgta ki a Vas Népe az újságíróját, miután bejelentette, hogy civilként elindul képviselőnek

Tóth Judit Körmenden szerezne mandátumot. Frissítve a Vas Népe közleményével!

Sulyok Tamás jáki látogatása miatt komoly biztonsági intézkedésekre lehet számítani

A vasárnapi avatón ingyen lehet megtekinteni a templomot és templomkertet is.

Egy győzelemre az elődöntőtől a Falco

Lemosták a Honvédet a pályáról

Már a bíróságon is kamuzik Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere

Nem csak adatokat nem adna ki, hanem tényleg nem ad ki.

Pedofil fotós is dolgozott a Little Miss Hungary gyermekszépségversenyen

A gyerekszépségverseny szervezője csalás miatt áll bíróság elé.

A szakember szerint nem indokolt a szúnyoggyérítés Győrben

Hiába jelentek meg a szúnyogok, az élő vizeinkben még nem kezdtek el növekedni a lárvák

Kalapáccsal verte fejbe kutyáját az ittas sárvári férfi

Az állatnak különös szenvedést okozott, és alkalmas volt arra is, hogy a pusztulását okozza.

Megérkezett a balkonszezon

Itt a tavasz, a jó idő, a melegedő időjárás, ideje feldíszíteni az erkélyt. A cikkel ehhez a feladathoz szeretnénk hasznos tippeket adni. Összeszedtük a legfontosabb teendőket, valamint minden hasznos tudnivalót, és eláruljuk, hogy melyek a nélkülözhetetlen szerszámok.