Eldőlt: Wagner András nevét fogja viselni Szombathelyen a Gyöngyösparti sétány

Farkas Bazsi 2022-05-24 18:50:00
A névváltoztatás miatt szükségessé váló dokumentumokat automatikusan kapják meg az ott lakók.

Kisebb fajta politikai vita keveredett Szombathelyen abból, hogy Czeglédy Csaba (független) önkormányzati képviselő felvetette: nevezzenek el közterületet Wagner Andrásról, a város rendszerváltás utáni első polgármesteréről, akinek idén volt születésének 70. évfordulója. 

A választás végül a Gyöngyösparti sétányra esett, mivel Wagner itt élt családjával polgármestersége alatt. 

A közgyűlés Czeglédyt bízta meg, hogy járja le a környéket és kopogtasson be az itt lakókhoz, és kérdezze végig, hogy állnak hozzá a kérdéshez a polgárok.

A Városstratégiai, Idegenforgalmi és Sport Bizottság keddi ülésén hangzott el, hogy a sétányon 57 lakás tulajdonos van, közülük 35 lakás tulajdonosa tett nyilatkozatot, 22 lakás tulajdonosa nem. 

A válaszadók közül 23-an támogatták, 12-en nem támogatták a sétány átnevezését.

Czeglédy azt is elmondta, hogy névváltoztatás miatt az itt lakóknak új okmányokra lesz szükségük. Az Okmányiroda automatikusan fogja kipostázni az új lakcímkártyákat. Az E-on szintén automatikusan írja majd át a sétány nevét a számlákon. A Földhivatalnál szintén nem kell egyesével eljárnia a lakosoknak. A cégeknél a székhely névváltoztatást pedig a bíróság ingyenesen végzi el.

Takátsné Tenki Mária (Fidesz-KDNP) a körzet képviselője elmondta, hogy a közterület 1983 óta létezik és viseli a Gyöngyösparti sétány nevet. A képviselőnő azt is hozzátette, hogy a városnak nincsen közterület elnevezésére rendelte, ami szerinte hiány, mert pont az ilyen helyzetekben adna némi mankót a döntéshozóknak. Elmondása szerint a lakások és üzletek összesen 63 egységet mutatnak ezek közül pedig 38-an nyilatkoztak arról, hogy nem szeretnék a névváltoztatását. 

A későbbi érveket és ellenérveket nem hallgatta meg a képviselő asszony, felszólalása után távozott a teremből.

A bizottsági tagok végül 7-1 arányban támogatták a javaslatot. A névváltoztatásról ugyan majd a csütörtöki közgyűlés mondja ki a végső szót, ám a bizottsági zöld út gyakorlatilag azt jelenti, hogy a sétány át fogják nevezni.

Az Ugytudjuk.hu netes szavazásán a voksolók 61,5%-a szavazott a névváltoztatás mellett, 38,5% pedig ellene. 

Szólj hozzá!

Már a bíróságon is kamuzik Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere

Nem csak adatokat nem adna ki, hanem tényleg nem ad ki.

Pedofil fotós is dolgozott a Little Miss Hungary gyermekszépségversenyen

A gyerekszépségverseny szervezője csalás miatt áll bíróság elé.

A szakember szerint nem indokolt a szúnyoggyérítés Győrben

Hiába jelentek meg a szúnyogok, az élő vizeinkben még nem kezdtek el növekedni a lárvák

Kalapáccsal verte fejbe kutyáját az ittas sárvári férfi

Az állatnak különös szenvedést okozott, és alkalmas volt arra is, hogy a pusztulását okozza.

Megérkezett a balkonszezon

Itt a tavasz, a jó idő, a melegedő időjárás, ideje feldíszíteni az erkélyt. A cikkel ehhez a feladathoz szeretnénk hasznos tippeket adni. Összeszedtük a legfontosabb teendőket, valamint minden hasznos tudnivalót, és eláruljuk, hogy melyek a nélkülözhetetlen szerszámok. 

Havazott az Írott-kőn

Nyárból a télbe.

Megállapodtak a bérekről az Audiban

650 ezer forintos egyszeri kifizetésben is megegyeztek a gyár és a szakszervezet képviselői.

Nagy mennyiségű csapadék várható kedden

A északnyugatira forduló szelet a front mentén erős, viharos széllökések kísérik.

Újabb induló jelentkezett be a szombathelyi polgármesteri székért

Mind a 12 városi körzetben lesz indulója a Konzervatívok Egy Jobb Városért Egyesületnek. Balassa Péter a polgármesterjelöltjük.

Győr-Moson-Sopron és Vas megyében is heves zivatarokra figyelmeztet a meteorológiai szolgálat

Az előrejelzés szerint hétfőn késő délutántól előbb az északnyugati, majd az esti, késő esti órákban az északi megyékben is kialakulhatnak helyenként zivatarok.

Tévében a Falco Honvéd elleni rájátszás meccse

A keddi összecsapást az M4 Sport sugározza.

LMP: ne védje tovább a kormány a szennyező akkugyárakat

Nemrég újabb baleset történt a komáromi akkumulátorgyárban, nyolc ember került mérgezéssel kórházba.

Szombathelyen folytatja turnéját az Elefánt

A jelenleg is új lemezén dolgozó, szombathelyi kötődésű Elefánt zenekar megnyitotta a szezont, április 20-án a Végállomás Klubban folytatják újabb vidéki körútjukat.

Dézsi Csaba András felesége: „El a kezekkel a családunktól, Borkai!”

„Nem élek bántalmazó kapcsolatban!” – írta a polgármester felesége.

Fokozott ellenőrzést tart csütörtökön a Szombathelyi Rendőrkapitányság

A jogsértő cselekmények elkövetését szeretnék megakadályozni.