Kilencgólos győzelemmel búcsúzik az NB I-től az SZKKA

ugytudjuk.hu 2022-05-22 17:26:00
Az MTK vendégei voltak a lányok.

Az élvonaltól búcsúzó Szombathely 35-26-ra győzött az MTK vendégeként a női kézilabda NB I mostani idényének utolsó mérkőzésén, vasárnap.

A találkozó elején kétgólos hazai vezetésről gyorsan egalizált az SZKKA, akik a hetedik percben már meg is szerezték az előnyt, de a hazaiak is pillanatok alatt fordítottak, 7-5-nél időt kért Pődör Zoltán vezetőedző. Tomasevics büntetőt hárított, majd emberhátrányban is betaláltak a szombathelyiek, Horváth Petra pedig távoli bombával egyenlített, 8-8-nál már az MTK trénere kért időt. A folytatásban felváltva estek a gólok, de aztán jó védekezések és újabb Tomasevics-védés után a 23. percben kettő góllal elhúzott a vendég csapat, 11-13-nál érkezett is az újabb MTK-időkérés. A félidő hajrájában is folytatta az SZKKA a kiváló védekezést, amiből a túloldalon gyors gólokat szereztek. Az utolsó percekben magabiztos játékkal hét gólra növelték a különbséget. 12-19.

A szombathelyi csapat a nagyobb előny ellenére sem dőlt hátra, a térfélcserét követően is remek hozzáállással és felszabadultan játszottak, a 43. percben átlépték a lélektanilag is nagyon fontos tízgólos különbséget, 18-28-nál újra időt kért az MTK. Az SZKKA fiataljai is jól szálltak be a meccsbe, a csapat pedig az utolsó negyedórába is uralta a mérkőzést és nem engedte közelebb zárkózni a hazai gárdát. A találkozón végig koncentrált játszott a Pődör Zoltán csapata és végül kilenc góllal, megérdemelten nyerték meg a szezon utolsó NB I-es bajnokiját - olvasható az SZKKA hivatalos honlapjának tudósításában.

MTK Budapest – Szombathelyi KKA 26-35 (12-19)

K&H Liga, 26. forduló, Sterbinszky Amália Sportcsarnok

SZKKA: Tomasevics – Csire 6, Stosics 4, Gorilszka 3, Pődör R. 8, Szekerczés 6, Cristina Csere: Balog, Christe (kapusok), Horváth P. 4, Virág, Horváth A. 3, Szmolek 1, Győri, Biró Vezetőedző: Pődör Zoltán

Címlapfotó: SZKKA

Szólj hozzá!

Az önkormányzat bevonásával fog bármi is történni a szombathelyi Nagyszállóval

A parkoló kérdésben is minden segítséget meg fog adni a városvezetés.

Nyakkitekeréssel fenyegette a kalauzt a szombathelyi vonaton egy férfi

Annak ellenére szállított kerékpárt, hogy azon a járaton a kerékpár szállítása tilos volt.

2027-től új villanyvonatok járnak Szombathely és Budapest között

Az óránkénti 160 kilométeres sebességre képes ötrészes járművek hossza 106,2 méter, az ülőhelyek száma a nyári és téli üléselrendezéstől függően rugalmasan változtatható.

Zöld Bajnok díjat nyert Szombathely

Szombathely minden várakozást felülmúlt.

Győrszentivánon két rákkeltő anyag tekintetében veszélyeztetettség áll fenn

Elkészült a civil légszennyezettség-mérés szakmai értékelése.

Homlok ne hazudj! Erzsi takarodj!

Felirat jelent meg a Haladás Sportkomplexum oldalán.

Magyar Péter: Nem úszhatja meg a maffiaállam feje, Orbán Viktor

Több ezer fő vett részt Magyar Péter budapesti tüntetésén.

Átépítik a szombathelyi Sportliget rendre víz alá kerülő sétányát

A tervezésnél a dozmati víztározó kapacitásában bíztak.

Dézsi: Borkai egy tátongó seb Győr lelkén és testén

Mesterséges intelligenciával szerkesztett videók léteznek csak Dézsi szerint, olyan nem, amivel zsarolni lehetne.

A szombathelyi börtönbe akart drogot csempészni a győri férfi

Mobiltelefonok és adathordozók is voltak a csomagban.

„Magukat kihuzatták” – közzétette a hangfelvételt Magyar Péter

Varga Judit volt igazságügyi miniszter beszél a felvételen arról, hogy fideszes politikusok kihúzatták a nevüket a Völner-Schadl-ügy irataiból.

Zebrán gázolt a szentgotthárdi nő

A balesetben a sértett nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.

Kuznyecov: minden győri álma a feljutás

A második helyen álló győriek hátránya hét pont a listavezető Nyíregyháza mögött, utánuk azonban nagyon szoros a mezőny.