Uniós fellépést szorgalmaz Donáth Anna a Sajó-szennyezés ügyében

Papp László Tamás 2022-05-21 11:51:00
A Momentum európai parlamenti képviselője frakciótársával, a szlovák Michal Wiezikkel egyeztetett.

Csak európai összefogás tudja megállítani az ökológiai katasztrófát a Sajón

– írta Facebook-bejegyzésében Donáth Anna.

A héten frakciótársammal, a szlovák Michal Wiezikkel találkoztunk, hogy egyeztessük közös lépéseinket a Sajón zajló katasztrófa ügyében. Közös fellépéssel nagyobb nyomás alá fogjuk helyezni mindkét ország kormányát, hogy végre cselekedjenek. Mert eddig a szlovák és magyar kormány, felháborító módon, nem tett semmit az ügyben. Éppen ezért a héten, első lépésként, levelet küldtem a magyar és szlovák minisztereknek, míg Michal az Európai Bizottsággal vette fel a kapcsolatot

– tette hozzá a Momentum politikusa.

Mert nem csak arról van szó, hogy egy folyó kipusztul. Ezzel együtt sok magyar és szlovák egészsége is veszélyben van:

a szlovák szakaszon a nehézfémek és az arzén mennyisége már sokszázszorosa az egészségügyi határértéknek.

Jövő héten Michallal személyesen is elmegyünk a Sajó magyar és szlovák szakaszára felmérni a helyzetet, és beszélünk az ott lakókkal. Ha kell, európai szinten fogjuk kikényszeríteni, hogy a kormányok végre fellépjenek a Sajón zajló ipari szennyezéssel szemben. Mert ha nem lépnek az óriásszennyezők, óriáscégek, akik a probléma nagy részét okozzák, és kezelni is tudnák, akkor környezetünk pusztulása, társadalmunk összeomlása elkerülhetetlen. És ha nincs más mód, akkor a környezetvédelem irányába tett lépést az államnak és az EU-nak kell kikényszerítenie

– fogalmazott Donáth Anna.

Mert környezetvédelem nélkül nincs jövő, a zöldkérdés létkérdés

– zárta bejegyzését.

Szerdán írtunk róla, hogy a Sajó szennyezését ugyan már februárban észlelték, azonban az azóta eltelt három hónap nem volt elegendő ahhoz, hogy az illetékesek bármit is tegyenek. Úgy tudni, hogy a vastartalmú szennyvíz forrása egy művelésből kivont bánya területéről, az egykori Siderit üzem telephelyéről folyik a vízbe Szlovákia területén, így az ügyben Magyarország is Szlovákiától várja a megoldást.

 Egészen megdöbbentő, hogy milyen súlyos katasztrófát okozott az a szennyezés, ami a Sajó folyót érintette

– jelentkezett be a szlovák Henckóról Keresztes László Lóránt (LMP), az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottságának elnöke, majd hozzátette:

elképesztő az a helyzet, hogy a pontosan tudták azt az illetékesek, a minisztériumok, a hatóságok hogy ez bekövetkezhet, és hogy be is fog következni ez a bányában, és mégsem tettek semmit.

Keresztes úgy tudja, már 2017-ben született egy kormányzati döntés Szlovákiában arról, hogy meg kell kezdeni az előkészületeket a katasztrófa leendő elhárításához. Mégsem tudni, hogy történt-e bármi is ennek hatására.

A szennyezett víz február óta ömlik a Sajóba, a legutóbbi mérések alapján ez most 17 liter, percenként. A károsanyag egyelőre nem jelent meg a folyó magyar szakaszán, erre jelenleg egy nagyobb árhullámnál van esély.

A szlovák környezetvédelmi minisztérium [ott ilyen is van – a szerk.] a felelősséget a gazdasági minisztériumra hárítja azzal, hogy a bánya tulajdonosa, az Ércbányák állami vállalat. A cég azonban szintén büntetőfeljelentést tett a Sajó folyó szennyezésével összefüggésben, mert véleményük szerint a kiömlő bányavíz minőségéért magát a Siderit vállalatot terheli a felelősség, amely utoljára termelt ki itt nyersanyagot. A hivatalok közti pingpongozás közben lassan, de biztosan pusztult ki a folyó élővilága, fogalmazott a Felvidék.ma.

Szólj hozzá!

Szúnyogok: Győrben kiterjedt biológiai gyérítés egyelőre nem szükséges

A Győr-Szol Zrt. már megtette az előkészületeket a szúnyoggyérítési munkálatok megkezdéséhez.

Legyen egy szuper okosóra a legújabb kiegészítőd

Gondoltál már arra, hogy beszerezz egy páratlan okosórát? Ha eddig halogattad a döntést, akkor ezt most tekintsd egy jelnek és üdvözölj a gyűjteményedben egy efféle újdonságot. Nemcsak dekoratív kiegészítő, hanem számtalan előnnyel is bír.

Quentin Tarantino mégsem filmkritikusról forgatja utolsó filmjét

A rendező várhatóan tizedik filmje elkészítése után is folytatja a kreatív munkát. Korábban többször célzott rá, hogy minisorozatok és színdarabok rendezése is érdekli.

A performance marketing jelentősége a vállalkozások életében

Minden vállalkozás számára alapvető fontosságú, hogy folyamatosan, méghozzá profitábilisan termeljen új ügyfeleket, vásárlókat. A performance marketing elengedhetetlen a sikerhez, egy laikus számára azonban rengeteg nehézséget okozhat a fizetett hirdetések nyereséges menedzselése, éppen ezért sok esetben a legjobb döntés szakértőket segítségül hívni.

Ütötte, rúgta ismerősét egy körmendi férfi

Még a mobilját is földhöz vágta.

Milyen tényezőket vegyünk figyelembe, ha bútorkárpitot választunk?

A különféle anyagokkal bevont, párnázott bútorok esetében a kárpit színe, textúrája meghatározó jelentőségű az enteriőr stílusa, valamint a tartósság és a tisztíthatóság szempontjából, ezért a választásnál körültekintőnek kell lenni.

Azonnali hatállyal rúgta ki a Vas Népe az újságíróját, miután bejelentette, hogy civilként elindul képviselőnek

Tóth Judit Körmenden szerezne mandátumot. Frissítve a Vas Népe közleményével!

Sulyok Tamás jáki látogatása miatt komoly biztonsági intézkedésekre lehet számítani

A vasárnapi avatón ingyen lehet megtekinteni a templomot és templomkertet is.

Egy győzelemre az elődöntőtől a Falco

Lemosták a Honvédet a pályáról

Már a bíróságon is kamuzik Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere

Nem csak adatokat nem adna ki, hanem tényleg nem ad ki.

Pedofil fotós is dolgozott a Little Miss Hungary gyermekszépségversenyen

A gyerekszépségverseny szervezője csalás miatt áll bíróság elé.

A szakember szerint nem indokolt a szúnyoggyérítés Győrben

Hiába jelentek meg a szúnyogok, az élő vizeinkben még nem kezdtek el növekedni a lárvák

Kalapáccsal verte fejbe kutyáját az ittas sárvári férfi

Az állatnak különös szenvedést okozott, és alkalmas volt arra is, hogy a pusztulását okozza.

Megérkezett a balkonszezon

Itt a tavasz, a jó idő, a melegedő időjárás, ideje feldíszíteni az erkélyt. A cikkel ehhez a feladathoz szeretnénk hasznos tippeket adni. Összeszedtük a legfontosabb teendőket, valamint minden hasznos tudnivalót, és eláruljuk, hogy melyek a nélkülözhetetlen szerszámok. 

Havazott az Írott-kőn

Nyárból a télbe.