Halálra ítéltek egy amerikai férfit Kínában gyilkosság miatt

Fehér Buda 2022-04-22 09:00:00
A Los Angelesből származó férfi a Ningpo Műszaki Egyetemen dolgozott angoltanárként.

Halálra ítéltek egy amerikai férfit Kínában, miután a bíróság bűnösnek mondta ki egy kínai nő meggyilkolásában, írja az MTI. A South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap internetes kiadásában csütörtök este megjelent tudósítás szerint a kelet-kínai Ningpo város középfokú bírósága korábbi barátnője megöléséért szabott ki halálbüntetést az amerikai Shadeed Abdulmateenre.

A Los Angelesből származó férfi a Ningpo Műszaki Egyetemen dolgozott angoltanárként, amikor 2019-ben megismerkedett a Csen vezetéknéven azonosított, későbbi áldozatával. A bíróság szerint Abdulmateen akkor azt hazudta Csennek, hogy elvált. Amikor 2021 májusában, a 21 éves Csen megpróbált véget vetni a kapcsolatuknak, a férfi megfenyegette. Abdulmateen június közepén találkozót szervezett a volt barátnőjével, amelyre egy összecsukható késsel érkezett. A férfi a késsel többször arcon és nyakon szúrta a nőt, aki a helyszínen életét vesztette.

A bíróság a halálbüntetés kiszabásának szükségességét azzal indokolta, hogy a férfi előre kitervelte tettét. A kínai állami sajtó beszámolója szerint a bíróság az előírásoknak megfelelően tájékoztatta az amerikai diplomáciai képviseletet az ügyben. Arról egyelőre nem adtak tájékoztatást, hogy az elítélt kíván-e fellebbezni a kiszabott büntetés ellen. A SCMP rámutatott: a kínai büntetőjog szerint a külföldi bűnelkövetőkre ugyanazok a büntetések róhatók ki Kínában, mint a kínaiakra, ez alól csak a diplomáciai mentességet élvezők jelentenek kivételt.

Az elmúlt években külföldiekre kábítószerekkel összefüggő ügyekben róttak ki halálbüntetést Kínában. Jelentős nemzetközi figyelmet kapott ezek közül Robert Lloyd Schellenberg kanadai állampolgár ügye. A kanadai férfire 2019-ben kimondott halálos ítéletet a liaoningi fellebbviteli bíróság 2021 augusztusában fenntartotta, elutasítva Schellenberg fellebbezését. Schellenberget 2018 novemberében a talieni népbíróság eredetileg szabadságvesztésre ítélte, amiért "összeesküdött másokkal", hogy 222 kilogramm metamfetamint csempésszen Kínából Ausztráliába 2014 végén. Ezt követően a liaoningi fellebbviteli bíróság 2018 decemberében rendelt el perújrafelvételt, miután az ügyészség azzal érvelt, hogy az eredetileg kiszabott 15 éves börtönbüntetés túl enyhe volt. Schellenberg egyik ügyvédje akkor azt mondta, hogy a bíróság nem szigoríthatta volna az ítéletét anélkül, hogy új bizonyítékot mutattak volna be az ügyben. Justin Trudeau kanadai miniszterelnök elítélte a halálos ítéletet, és azzal vádolta Kínát, hogy önkényesen hozta meg a döntést.

Szólj hozzá!

Legyen egy szuper okosóra a legújabb kiegészítőd

Gondoltál már arra, hogy beszerezz egy páratlan okosórát? Ha eddig halogattad a döntést, akkor ezt most tekintsd egy jelnek és üdvözölj a gyűjteményedben egy efféle újdonságot. Nemcsak dekoratív kiegészítő, hanem számtalan előnnyel is bír.

Quentin Tarantino mégsem filmkritikusról forgatja utolsó filmjét

A rendező várhatóan tizedik filmje elkészítése után is folytatja a kreatív munkát. Korábban többször célzott rá, hogy minisorozatok és színdarabok rendezése is érdekli.

A performance marketing jelentősége a vállalkozások életében

Minden vállalkozás számára alapvető fontosságú, hogy folyamatosan, méghozzá profitábilisan termeljen új ügyfeleket, vásárlókat. A performance marketing elengedhetetlen a sikerhez, egy laikus számára azonban rengeteg nehézséget okozhat a fizetett hirdetések nyereséges menedzselése, éppen ezért sok esetben a legjobb döntés szakértőket segítségül hívni.

Ütötte, rúgta ismerősét egy körmendi férfi

Még a mobilját is földhöz vágta.

Milyen tényezőket vegyünk figyelembe, ha bútorkárpitot választunk?

A különféle anyagokkal bevont, párnázott bútorok esetében a kárpit színe, textúrája meghatározó jelentőségű az enteriőr stílusa, valamint a tartósság és a tisztíthatóság szempontjából, ezért a választásnál körültekintőnek kell lenni.

Azonnali hatállyal rúgta ki a Vas Népe az újságíróját, miután bejelentette, hogy civilként elindul képviselőnek

Tóth Judit Körmenden szerezne mandátumot. Frissítve a Vas Népe közleményével!

Sulyok Tamás jáki látogatása miatt komoly biztonsági intézkedésekre lehet számítani

A vasárnapi avatón ingyen lehet megtekinteni a templomot és templomkertet is.

Egy győzelemre az elődöntőtől a Falco

Lemosták a Honvédet a pályáról

Már a bíróságon is kamuzik Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere

Nem csak adatokat nem adna ki, hanem tényleg nem ad ki.

Pedofil fotós is dolgozott a Little Miss Hungary gyermekszépségversenyen

A gyerekszépségverseny szervezője csalás miatt áll bíróság elé.

A szakember szerint nem indokolt a szúnyoggyérítés Győrben

Hiába jelentek meg a szúnyogok, az élő vizeinkben még nem kezdtek el növekedni a lárvák

Kalapáccsal verte fejbe kutyáját az ittas sárvári férfi

Az állatnak különös szenvedést okozott, és alkalmas volt arra is, hogy a pusztulását okozza.

Megérkezett a balkonszezon

Itt a tavasz, a jó idő, a melegedő időjárás, ideje feldíszíteni az erkélyt. A cikkel ehhez a feladathoz szeretnénk hasznos tippeket adni. Összeszedtük a legfontosabb teendőket, valamint minden hasznos tudnivalót, és eláruljuk, hogy melyek a nélkülözhetetlen szerszámok. 

Havazott az Írott-kőn

Nyárból a télbe.

Megállapodtak a bérekről az Audiban

650 ezer forintos egyszeri kifizetésben is megegyeztek a gyár és a szakszervezet képviselői.