Márki-Zay Péter: „Az én hitemet a fiatalok adják"

Bazsó Bálint 2022-04-02 21:14:00
Így zárta kampányát az ellenzék, Budapesten.

A hatalom a népé lesz - ennek a jelmondatnak a jegyében tartotta meg budapesti kampányzáró eseményét szombaton a Madách Imre téren az Egységben Magyarországért pártszövetség.

A gyűlöletet csak szeretettel lehet legyőzni - mondta beszédében Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölt. Szerinte a győzelem kapujában állnak, mert a pártok megértették, hogy össze kell fogniuk.

Az Egységben Magyarországért pártszövetségnek az emelkedő Magyarország megteremtéséről szóló programjából számos más fontos pont mellett kiemelte, hogy végre lesz elszámoltatás, ha megnyerik a választást. Megerősítette, hogy a határkerítést megtartják, a határvédelmet megerősítik, és az Orbán-kormány által beengedett bűnöző migránsokat ki fogják adni. „Éppen elég bűnöző van ebben az országban, nem kell még importálni is" - mondta.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

„Fel fogjuk emelni a teljes magyar cigányságot" - ígérte Márki-Zay Péter, és megjegyezte, hogy Orbán Viktornak a cigányságból csak Farkas Flóriánt sikerült felemelnie.

„Az én hitemet a fiatalok adják" - jelentette ki az ellenzéki pártszövetség kormányfőjelöltje, és emlékeztetett arra, hogy az előválasztást 200 ezer fiatal döntötte el. Annak érdekében, hogy ne a magyar fiatalok távozzanak Európába, „hozzuk ide Európát holnap Magyarországra" - fogalmazott.

Szólt arról, hogy Orbán Viktor immár az egész világ számára szégyen lett, elárulta a nemzetet, elárulta a kárpátaljai magyarokat is. Márki-Zay Péter szerint
„keresztény ember sem szavazhat Orbánra", aki fasiszta szövetséget épít, akár még büszke pedofil is lenne, ha abból lehetne lopni, és aki - itt az Ukrajna elleni orosz agresszióra utalt - „azonos távolságot akar tartani gyilkosoktól és áldozataiktól".

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Sajnálattal állapította meg, hogy vannak papok, akik a jelenlegi hatalomra való szavazásra buzdítják a híveket. „Elegünk van a békepapokból" - mondta, és ígéretet tett arra, hogy kompromisszumok nélkül nyilvánosságra fogják hozni az ügynökaktákat.

Márki-Zay hősöknek nevezte azokat az aktivistákat, akik a legszélsőségesebb időjárási körülmények között is fáradhatatlanul dolgoztak az ellenzéki összefogás ügyéért. Méltatta, hogy 27 ezren jelentkeztek szavazatszámlálónak. A vasárnapi választásban, mint mondta, nagy lehetőséget lát arra, hogy visszanyerjük nemzeti büszkeségünket.

Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere felidézte, hogy a változás Budapesten kezdődött, hogy "két és fél éves kiképzésen" van túl, és most elérkeztünk oda, hogy Magyaroszág is mindenkié lehet. Megerősítette: ma is helyesnek tartja azt a döntését, hogy Márki-Zay Péter javára visszalépett a miniszterelnök-jelöltségtől. Azért van szükség változásra, hogy a hatalom soha többé ne lehessen uralkodás, csak szolgálat - hangoztatta, és hozzátette: „nem maradhatunk Orbán Viktorral a sötét oldalon".

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Iványi Gábor lelkész a nagygyűlésen egyebek közt azt hangsúlyozta, hogy ismét a tisztességes kultúrnépek közé akarunk tartozni. „Szeretjük a hazánkat, szeretjük a szabadságot, és készek vagyunk áldozni érte" - mondta, majd hozzátette: „küzdeni akarunk Ukrajna szabadságáért is".

​​​​​Hajós András dalszerző, zenész azokat az első szavazó életkorú bizonytalan fiatalokat szólította meg, akik a felmérések szerint nagy arányban hajlanak az ellenzék felé, ugyanakkor alacsony a szavazási hajlandóságuk. A diktatúra csapdájába esett orosz fiatalok élethelyzetét hozta fel nekik intő példaként, és a szabadság megőrzésének szempontjára hivatkozva kérte őket, menjenek el másnap szavazni.

Szólj hozzá!

Tizenkét gyanúsítottja van már annak az ügynek, amiben letartóztatták a volt győri rendőrkapitányt

A volt kapitányon kívül regy másik gyanúsítottat is fogva tartanak, aki szintén fontos és magas rangú, nyugalmazott rendőr.

Szúnyogok: Győrben kiterjedt biológiai gyérítés egyelőre nem szükséges

A Győr-Szol Zrt. már megtette az előkészületeket a szúnyoggyérítési munkálatok megkezdéséhez.

Legyen egy szuper okosóra a legújabb kiegészítőd

Gondoltál már arra, hogy beszerezz egy páratlan okosórát? Ha eddig halogattad a döntést, akkor ezt most tekintsd egy jelnek és üdvözölj a gyűjteményedben egy efféle újdonságot. Nemcsak dekoratív kiegészítő, hanem számtalan előnnyel is bír.

Quentin Tarantino mégsem filmkritikusról forgatja utolsó filmjét

A rendező várhatóan tizedik filmje elkészítése után is folytatja a kreatív munkát. Korábban többször célzott rá, hogy minisorozatok és színdarabok rendezése is érdekli.

A performance marketing jelentősége a vállalkozások életében

Minden vállalkozás számára alapvető fontosságú, hogy folyamatosan, méghozzá profitábilisan termeljen új ügyfeleket, vásárlókat. A performance marketing elengedhetetlen a sikerhez, egy laikus számára azonban rengeteg nehézséget okozhat a fizetett hirdetések nyereséges menedzselése, éppen ezért sok esetben a legjobb döntés szakértőket segítségül hívni.

Ütötte, rúgta ismerősét egy körmendi férfi

Még a mobilját is földhöz vágta.

Milyen tényezőket vegyünk figyelembe, ha bútorkárpitot választunk?

A különféle anyagokkal bevont, párnázott bútorok esetében a kárpit színe, textúrája meghatározó jelentőségű az enteriőr stílusa, valamint a tartósság és a tisztíthatóság szempontjából, ezért a választásnál körültekintőnek kell lenni.

Azonnali hatállyal rúgta ki a Vas Népe az újságíróját, miután bejelentette, hogy civilként elindul képviselőnek

Tóth Judit Körmenden szerezne mandátumot. Frissítve a Vas Népe közleményével!

Sulyok Tamás jáki látogatása miatt komoly biztonsági intézkedésekre lehet számítani

A vasárnapi avatón ingyen lehet megtekinteni a templomot és templomkertet is.

Egy győzelemre az elődöntőtől a Falco

Lemosták a Honvédet a pályáról

Már a bíróságon is kamuzik Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere

Nem csak adatokat nem adna ki, hanem tényleg nem ad ki.

Pedofil fotós is dolgozott a Little Miss Hungary gyermekszépségversenyen

A gyerekszépségverseny szervezője csalás miatt áll bíróság elé.

A szakember szerint nem indokolt a szúnyoggyérítés Győrben

Hiába jelentek meg a szúnyogok, az élő vizeinkben még nem kezdtek el növekedni a lárvák

Kalapáccsal verte fejbe kutyáját az ittas sárvári férfi

Az állatnak különös szenvedést okozott, és alkalmas volt arra is, hogy a pusztulását okozza.

Megérkezett a balkonszezon

Itt a tavasz, a jó idő, a melegedő időjárás, ideje feldíszíteni az erkélyt. A cikkel ehhez a feladathoz szeretnénk hasznos tippeket adni. Összeszedtük a legfontosabb teendőket, valamint minden hasznos tudnivalót, és eláruljuk, hogy melyek a nélkülözhetetlen szerszámok.