Autóval üldözte, majd neki is ment a haragosának egy férfi Celldömölk közelében

Fehér Buda 2022-04-01 11:39:43
Az ütközés következtében a vétlen autós egy árokba csapódott, többen is megsérültek, ám a férfi elhajtott a helyszínről.

A Sárvári Járásbíróság előkészítő ülésen 1 rendbeli közúti veszélyeztetés bűntette és 1 rendbeli segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt halmazati büntetésül 1 év 6 hónap végrehajtandó börtönre, 3 év közúti járművezetéstől etiltásra ítélt egy büntetett előéletű férfit. A férfit emellett kötelezték arra is, hogy fizesse meg a 243 ezer forint bűnügyi költséget.

A bíróság adatai szerint a férfi még 2019. október 24-én délután egy Mercedes A160 típusú kocsival egy celldömölki benzinkúton tartózkodott egy tanúval, amikor meglátták, hogy haragosuk (a sértett) egy Seattal közlekedik a Sági úton Jánosháza irányába. A tanú egy Opel Vectrával, míg a vádlott a Mercedes A160-val  üldözőbe vette a sértettet.

A sértett észrevette, hogy a nyomára bukkanatak, és már Celldömölkön kívül, a 8429-es számú közúton már 110-120 km/órával menekül. Időközben a vádlott járművével megelőzte a tanú Opeljét, így ő került közvetlenül a sértett járműve mögé. 

A 8429-es számú közúton ekkor már az 50 km/órát meghaladó, nagy sebességgel áthaladtak Izsákfa lakott területi útszakaszán is úgy, hogy a vádlott járművével végig a sértett járműve mögött haladt.

Izsákfát elhagyva a vádlott személygépkocsijával mintegy 90-100 km/óra sebességgel haladva megközelítette a sértett személygépkocsiját, és hátulról szándékosan nekihajtott.

A sértett ekkor még meg tudta őrizni a Seat stabilitását, ám nem sokkal később a vádlott kihúzódott az úttest közepére, de a sértett ugyancsak az úttest középvonala felé húzódott azért, hogy a vádlott ne tudja megelőzni. 

Ekkor a vádlott személygépkocsijával a sértett járműve hátuljának jobb oldala mellé hajtott, és a Mercedest szándékosan balra kormányozta úgy, hogy a jármű bal elejével szándékosan nekiütközött a Seat hátulja jobb oldalának, amelynek következtében

a Seat megsodródott, a sértett elveszítette az uralmát a jármű felett, és a személygépkocsival letért az úttestről a menetiránya szerinti jobb oldalra.

A sértett az útpadkán keresztül az 1,5 méter széles, 30 cm mély árokba csapódott, az autójának jobb első gumiabroncsa pedig defektet kapott. A sértett kocsijában elöl jobb oldalon lévő utas és a hátul jobb oldalon utazó sértett nyolc napon belül gyógyuló könnyű testi sérülést szenvedtek el. A személygépkocsiban hátul bal oldalon utazó tanú nem sérült meg.

A vádlott viszont nem állt meg a balesete után, de még csak azt sem nézte meg, hogy a Seatban utazók nem sérültek-e meg. A férfi ehelyett megfordult, és Celldömölk irányába elhagyta a baleset helyszínét. 

A Sárvári Járásbíróság kimondta, hogy a vádlott szándékosan megszegte a KRESZ 27. § (1) bekezdésében írtakat, mert a járművel másik járművet csak olyan távolsággal szabad követni, amely elegendő ahhoz, hogy az elöl haladó jármű mögött meg lehessen állni. A baleset azért következett be, mert a vádlott szándékosan megszegte a KRESZ 34. § (3) bekezdésében írtakon keresztül a 34. § (1) bekezdés d) pontjában írtakat, mert az előzést balról kell végrehajtani úgy, hogy az előzés során megelőzendő jármű mellett megfelelő oldaltávolságot is kell tartani. A balesetet követően megszegte a KRESZ 58. § (1) és (2) bekezdésében írtakat, mert a balesettel érintett jármű vezetője köteles a járművel azonnal megállni, a baleset folytán megsérült személy részére segítséget nyújtani, illetve a balesetről a rendőrhatóságot értesíteni kell, és a helyszínt csak az intézkedő rendőr engedélyével szabad elhagyni. 

A vádlott Mercedes és a sértett Seat személygépkocsija a közúti közlekedésre alkalmatlan állapotban volt. A vádlott és a sértett megszegték a KRESZ 26. § (1) bekezdés a) pontjában írtakat, mert személygépkocsival lakott területen kívül egyéb úton 90 km/órát meghaladó sebességgel, míg lakott területen az 50 km/órát meghaladó sebességgel közlekedtek. A vádlott és a sértett is megszegte a KRESZ 5. § (1) bekezdés b) pontjában írtakat, mert olyan járművel vettek részt a közlekedésben, amely nem felelt meg a jogszabályban meghatározott műszaki feltételeknek.

Az ítélet ellen a vádlott és a védő a kiszabott szabadságvesztés próbaidőre való felfüggesztése érdekében jelentett be fellebbezést.

Szólj hozzá!

Közös listát állít Budapesten és az EP-választáson a DK, az MSZP és a Párbeszéd

A közös EP-lista vezetője Dobrev Klára lesz, a lista első négy helyét a DK kapta.

Az önkormányzat bevonásával fog bármi is történni a szombathelyi Nagyszállóval

A parkoló kérdésben is minden segítséget meg fog adni a városvezetés.

Nyakkitekeréssel fenyegette a kalauzt a szombathelyi vonaton egy férfi

Annak ellenére szállított kerékpárt, hogy azon a járaton a kerékpár szállítása tilos volt.

2027-től új villanyvonatok járnak Szombathely és Budapest között

Az óránkénti 160 kilométeres sebességre képes ötrészes járművek hossza 106,2 méter, az ülőhelyek száma a nyári és téli üléselrendezéstől függően rugalmasan változtatható.

Zöld Bajnok díjat nyert Szombathely

Szombathely minden várakozást felülmúlt.

Győrszentivánon két rákkeltő anyag tekintetében veszélyeztetettség áll fenn

Elkészült a civil légszennyezettség-mérés szakmai értékelése.

Homlok ne hazudj! Erzsi takarodj!

Felirat jelent meg a Haladás Sportkomplexum oldalán.

Magyar Péter: Nem úszhatja meg a maffiaállam feje, Orbán Viktor

Több ezer fő vett részt Magyar Péter budapesti tüntetésén.

Átépítik a szombathelyi Sportliget rendre víz alá kerülő sétányát

A tervezésnél a dozmati víztározó kapacitásában bíztak.

Dézsi: Borkai egy tátongó seb Győr lelkén és testén

Mesterséges intelligenciával szerkesztett videók léteznek csak Dézsi szerint, olyan nem, amivel zsarolni lehetne.

A szombathelyi börtönbe akart drogot csempészni a győri férfi

Mobiltelefonok és adathordozók is voltak a csomagban.

„Magukat kihuzatták” – közzétette a hangfelvételt Magyar Péter

Varga Judit volt igazságügyi miniszter beszél a felvételen arról, hogy fideszes politikusok kihúzatták a nevüket a Völner-Schadl-ügy irataiból.

Zebrán gázolt a szentgotthárdi nő

A balesetben a sértett nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.