A Falco edzője csak a Szeged elleni továbbjutásra koncentrál a Magyar Kupa előtt

Vágvölgyi Bálint 2022-03-30 14:34:14
Milos Konakov szerint csapata fizikálisan készen áll arra, hogy túlélje ezt a három napot.

Csütörtökön kezdetét veszi az idei Zsíros Tibor Férfi Magyar Kupa nyolcas döntője. A háromnapos megmérettetés előtt a Falco-Volvo Alpok Autó Szombathely vezetőedzője, Milos Konakov a BB1.hu, kosaras szakportálnak nyilatkozott arról, hogy mit vár a kupahétvégétől.

Hogyan sikerült a felkészülés a Magyar Kupára?

– Úgy, mint minden korábbi találkozóra. Tudjuk, hogy ez egy specifikus verseny, ami három napig zajlik, de éppen ezért nem is olyan dolog, amire az utolsó két napban fel lehetne készülni. Az elmúlt két hétben jók voltak az edzéseink, fizikálisan készen állunk arra, hogy túléljük ezt a nehéz három napot. A célunk jelen pillanatban csak és kizárólag az első meccsre szűkül, éppen ezért csak erről is tudok beszélni. Szeretnénk nyerni a Szeged ellen, csak erre fókuszálunk, hogy továbbjussunk.

Mire kell odafigyelni a Szeged ellen, mi érhet továbbjutást?

– Az ellenfelünkkel két találkozót játszottunk már az alapszakaszban és mindkét alkalommal precízek voltunk. A szegediek nagyon veszélyesek az egyéni megoldásokban és a támadások korai befejezéseiben. Ha ezt kontrollálni tudjuk és mi irányítjuk majd a ritmust, akkor nálunk lehet az előny a találkozó során.

Összességében hogyan látja az esélyeket?

– A végén az dönthet, hogy minden meccsen negyven percen keresztül fókuszálsz és az, hogy fizikálisan ki tudja túlélni. Három nap alatt kell három meccset játszani. A végén ha nem vagy jól fizikálisan, akkor nem tudsz eléggé koncentrálni. Ha erre készen állsz és ezek megvalósulnak, akkor három kemény ellenfelet is le tudsz győzni.

Szólj hozzá!

Az idén sem fizet osztalékot a Rába

Győri ingatlanok érétkesítéséről is döntött a cég.

Azzal fenyegette a sárvári gyámügyest a nő, hogy megöli

„Na te büdös k***a, ha te ezt megtetted, akkor nem fogok veled szépen beszélni!”

Tizenkét gyanúsítottja van már annak az ügynek, amiben letartóztatták a volt győri rendőrkapitányt

A volt kapitányon kívül egy másik gyanúsítottat is fogva tartanak, aki szintén fontos és magas rangú, nyugalmazott rendőr.

Szúnyogok: Győrben kiterjedt biológiai gyérítés egyelőre nem szükséges

A Győr-Szol Zrt. már megtette az előkészületeket a szúnyoggyérítési munkálatok megkezdéséhez.

Legyen egy szuper okosóra a legújabb kiegészítőd

Gondoltál már arra, hogy beszerezz egy páratlan okosórát? Ha eddig halogattad a döntést, akkor ezt most tekintsd egy jelnek és üdvözölj a gyűjteményedben egy efféle újdonságot. Nemcsak dekoratív kiegészítő, hanem számtalan előnnyel is bír.

Quentin Tarantino mégsem filmkritikusról forgatja utolsó filmjét

A rendező várhatóan tizedik filmje elkészítése után is folytatja a kreatív munkát. Korábban többször célzott rá, hogy minisorozatok és színdarabok rendezése is érdekli.

A performance marketing jelentősége a vállalkozások életében

Minden vállalkozás számára alapvető fontosságú, hogy folyamatosan, méghozzá profitábilisan termeljen új ügyfeleket, vásárlókat. A performance marketing elengedhetetlen a sikerhez, egy laikus számára azonban rengeteg nehézséget okozhat a fizetett hirdetések nyereséges menedzselése, éppen ezért sok esetben a legjobb döntés szakértőket segítségül hívni.

Ütötte, rúgta ismerősét egy körmendi férfi

Még a mobilját is földhöz vágta.

Milyen tényezőket vegyünk figyelembe, ha bútorkárpitot választunk?

A különféle anyagokkal bevont, párnázott bútorok esetében a kárpit színe, textúrája meghatározó jelentőségű az enteriőr stílusa, valamint a tartósság és a tisztíthatóság szempontjából, ezért a választásnál körültekintőnek kell lenni.

Azonnali hatállyal rúgta ki a Vas Népe az újságíróját, miután bejelentette, hogy civilként elindul képviselőnek

Tóth Judit Körmenden szerezne mandátumot. Frissítve a Vas Népe közleményével!

Sulyok Tamás jáki látogatása miatt komoly biztonsági intézkedésekre lehet számítani

A vasárnapi avatón ingyen lehet megtekinteni a templomot és templomkertet is.

Egy győzelemre az elődöntőtől a Falco

Lemosták a Honvédet a pályáról

Már a bíróságon is kamuzik Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere

Nem csak adatokat nem adna ki, hanem tényleg nem ad ki.