Gasper Okorn szerint a távozása után is jó kezekben van a Falco

Vágvölgyi Bálint 2022-02-10 15:02:00
A szlovén szakember azt mondta, a legnehezebb Váradi Benedektől és Perl Zoltántól volt elválni.

A Falco korábbi vezetőedzője, Gasper Okorn a Nemzeti Sportnak adott hosszabb interjút. A szlovén szakember az idei szezont már szakmai igazgatóként kezdte a szombathelyieknél, majd a Cibona hívására távozott a magyar bajnoktól, de elmondása szerint nem volt könnyű az elválás.

Az elköszönésem előtti estén hatalmukba kerítettek az érzelmek. Köszönöm a Falco vezetőségének és az önkormányzatnak, hogy meglátták az előrelépés esélyét a közös munkában. Jó barátokként ráztunk kezet mindenkivel, de mindent egybevetve nehéz volt a távozás, a pályafutásom során először kissé szentimentálisra sikerült, mert tényleg nagyszerűen éreztem magam Szombathelyen. A legjobbakat kívánom a csapatnak, kapcsolatban maradunk, biztos vagyok benne, hogy jó úton halad tovább

– nyilatkozta a szakember, majd hozzátette, kiktől volt a legnehezebb elválni.

A legnehezebb Perl Zoltántól és Váradi Benedektől volt elbúcsúzni. Beni végig a keret tagja volt, amíg Szombathelyen dolgoztam, míg Zozó az első évadom közepén érkezett. Milossal is együtt ténykedtünk az első pillanattól kezdve, sok szép sikert értünk el együtt

– mondta.

Arról is beszélt, szerinte jó kezekben van a csapat a távozása után is.

Természetesen, nincs kétségem, hogy az eredmények megmutatják, mennyire erős a csapat. Működik a struktúra, megvan az összhang, ezt látom, hiszen voltam korábban vezetőedző is a Falcónál. Vezeti a tabellát, tizenhat közé jutott a Bajnokok Ligájában, minden a legnagyobb rendben van

– mondta.

A teljes beszélgetést, itt lehet elolvasni.

Szólj hozzá!

Közös listát állít Budapesten és az EP-választáson a DK, az MSZP és a Párbeszéd

A közös EP-lista vezetője Dobrev Klára lesz, a lista első négy helyét a DK kapta.

Az önkormányzat bevonásával fog bármi is történni a szombathelyi Nagyszállóval

A parkoló kérdésben is minden segítséget meg fog adni a városvezetés.

Nyakkitekeréssel fenyegette a kalauzt a szombathelyi vonaton egy férfi

Annak ellenére szállított kerékpárt, hogy azon a járaton a kerékpár szállítása tilos volt.

2027-től új villanyvonatok járnak Szombathely és Budapest között

Az óránkénti 160 kilométeres sebességre képes ötrészes járművek hossza 106,2 méter, az ülőhelyek száma a nyári és téli üléselrendezéstől függően rugalmasan változtatható.

Zöld Bajnok díjat nyert Szombathely

Szombathely minden várakozást felülmúlt.

Győrszentivánon két rákkeltő anyag tekintetében veszélyeztetettség áll fenn

Elkészült a civil légszennyezettség-mérés szakmai értékelése.

Homlok ne hazudj! Erzsi takarodj!

Felirat jelent meg a Haladás Sportkomplexum oldalán.

Magyar Péter: Nem úszhatja meg a maffiaállam feje, Orbán Viktor

Több ezer fő vett részt Magyar Péter budapesti tüntetésén.

Átépítik a szombathelyi Sportliget rendre víz alá kerülő sétányát

A tervezésnél a dozmati víztározó kapacitásában bíztak.

Dézsi: Borkai egy tátongó seb Győr lelkén és testén

Mesterséges intelligenciával szerkesztett videók léteznek csak Dézsi szerint, olyan nem, amivel zsarolni lehetne.

A szombathelyi börtönbe akart drogot csempészni a győri férfi

Mobiltelefonok és adathordozók is voltak a csomagban.

„Magukat kihuzatták” – közzétette a hangfelvételt Magyar Péter

Varga Judit volt igazságügyi miniszter beszél a felvételen arról, hogy fideszes politikusok kihúzatták a nevüket a Völner-Schadl-ügy irataiból.