Kanye West szerint a volt felesége azzal vádolta meg, hogy bérgyilkost bérelt ellene

Fehér Buda 2022-02-07 17:40:00
A rapper és Kim Kardashian azon rúgták össze a port, hogy a lányuk megjelent a TikTok-on.

Úgy tűnik, Kanye West minden fronton támadást indít a volt felesége, Kim Kardashian ellen. A celebpár nemrég vált el egymástól, egy ideig mindkét fél hallgatott a válásról. Kanye azonban egy ideje egyre merészebb dolgokat oszt meg a szereplései során, most például azzal gyanúsítja az legidősebb Kardashian nővért, hogy nem engedte be a közös gyermekük, North születésnapjára. 

Kanye ezután az Instagram felé fordult, egy azóta törölt posztban pedig azt írta, hogy

Kim azzal gyanúsította meg, hogy egy bérgyilkost bérelt fel ellene.

Az amerikai rapper szerint az ilyen gyanúsítgatások veszélyesek a feket férfiakra nézve, Kanye azt is felvetette, hogy a közös gyermekeik életét is fenyegeti Kim állítólagos kijelentése, írja a Metro. Azt egyelőre nem tudni, hogy Kim tényleg tett-e ilyen kijelentéseket.

Kim és Kanye egyébként nemrég azon rúgták össze a port, hogy Kim megengedte a nyolc éves lányuknak, hogy jelen legyen a TikTokon. A fiatalokat célzó közösségi oldalon egyébként Kim és North közösen használják azt a profilt, amihez a kislánynak is hozzáférése van, Kanye szerint ez nem helyes.

Kanye kiakadása után Kim egy Instagram posztban szólt vissza a volt férjének, a celeb azt írta, Kanye kijelentései ártalmasabban North-ra nézve, mint bármilyen poszt, amit a kislány a TikTokon oszt meg.

Szólj hozzá!

Az idén sem fizet osztalékot a Rába

Győri ingatlanok érétkesítéséről is döntött a cég.

Azzal fenyegette a sárvári gyámügyest a nő, hogy megöli

„Na te büdös k***a, ha te ezt megtetted, akkor nem fogok veled szépen beszélni!”

Tizenkét gyanúsítottja van már annak az ügynek, amiben letartóztatták a volt győri rendőrkapitányt

A volt kapitányon kívül egy másik gyanúsítottat is fogva tartanak, aki szintén fontos és magas rangú, nyugalmazott rendőr.

Szúnyogok: Győrben kiterjedt biológiai gyérítés egyelőre nem szükséges

A Győr-Szol Zrt. már megtette az előkészületeket a szúnyoggyérítési munkálatok megkezdéséhez.

Legyen egy szuper okosóra a legújabb kiegészítőd

Gondoltál már arra, hogy beszerezz egy páratlan okosórát? Ha eddig halogattad a döntést, akkor ezt most tekintsd egy jelnek és üdvözölj a gyűjteményedben egy efféle újdonságot. Nemcsak dekoratív kiegészítő, hanem számtalan előnnyel is bír.

Quentin Tarantino mégsem filmkritikusról forgatja utolsó filmjét

A rendező várhatóan tizedik filmje elkészítése után is folytatja a kreatív munkát. Korábban többször célzott rá, hogy minisorozatok és színdarabok rendezése is érdekli.

A performance marketing jelentősége a vállalkozások életében

Minden vállalkozás számára alapvető fontosságú, hogy folyamatosan, méghozzá profitábilisan termeljen új ügyfeleket, vásárlókat. A performance marketing elengedhetetlen a sikerhez, egy laikus számára azonban rengeteg nehézséget okozhat a fizetett hirdetések nyereséges menedzselése, éppen ezért sok esetben a legjobb döntés szakértőket segítségül hívni.

Ütötte, rúgta ismerősét egy körmendi férfi

Még a mobilját is földhöz vágta.

Milyen tényezőket vegyünk figyelembe, ha bútorkárpitot választunk?

A különféle anyagokkal bevont, párnázott bútorok esetében a kárpit színe, textúrája meghatározó jelentőségű az enteriőr stílusa, valamint a tartósság és a tisztíthatóság szempontjából, ezért a választásnál körültekintőnek kell lenni.

Azonnali hatállyal rúgta ki a Vas Népe az újságíróját, miután bejelentette, hogy civilként elindul képviselőnek

Tóth Judit Körmenden szerezne mandátumot. Frissítve a Vas Népe közleményével!

Sulyok Tamás jáki látogatása miatt komoly biztonsági intézkedésekre lehet számítani

A vasárnapi avatón ingyen lehet megtekinteni a templomot és templomkertet is.

Egy győzelemre az elődöntőtől a Falco

Lemosták a Honvédet a pályáról

Már a bíróságon is kamuzik Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere

Nem csak adatokat nem adna ki, hanem tényleg nem ad ki.