A madarak eltűnése fenyegeti a növényeket

ugytudjuk.hu 2022-01-16 19:12:45
A növények egyre kisebb eséllyel tudnak megfelelőbb területre kerülni a melegedő hőmérséklet elől.

Egy új vizsgálat alapján a magokat szétszóró emlős- és madárfajok számának csökkenése árt a növények alkalmazkodóképességének – írja az MTI.

„Nemcsak a fajt magát veszítjük el egy-egy madár vagy emlősfaj kihalásakor, hanem velük együtt fontos ökológiai funkciójukat, a növényi magvak szétszórását is"

– mondta az AFP-nek Evan Fricke, a Rice Egyetem munkatársa és a csapat tagja.

A magvakat terjesztő állatfajok számának csökkenése miatt a növények kisebb eséllyel tudnak megfelelőbb területre kerülni a melegedő hőmérséklet elől. A tanulmány az első, amelyben globális becslést adnak a jelenség méreteiről. A kutatók szerint azok a növények, amelyeknek magjait állatok terjesztik, az állatfajok kihalása miatt mostanra 60 százalékkal kevesebb eséllyel tartanak lépést a felmelegedéssel.

A klímaváltozás az egész világon megváltoztatja az ökoszisztémákat, ami azt jelenti, hogy az a környezet, amely ma még megfelelő egy növénynek, a következő évtizedekben már barátságtalanná válhat. A csapadékosabb és kellemesebb hőmérsékletű régiókban megélne a növény, de hogy oda eljusson, még mag korában kell megtennie az utat.

Az összes növény mintegy felének magjait állatok hordják szét, melyek megeszik a termést. Más növények csak a szélre hagyatkoznak.

A kutatók vonatkozó tanulmányok ezreinek adatait, valamit gépi tanulást használtak, hogy elkészítsék a magterjesztő emlősök és madarak világtérképét. Összehasonlították a mai állapotot azzal, hogy milyen lett volna a helyzet az emberi tevékenység okozta kihalások és élőhelycsökkenések előtt. A csapat még azt is felmérte, hogy melyik állat milyen növény termését eszi, és milyen messzire juthat a mag. Gépi tanulással töltötték ki a hézagokat, melyek egyes kevésbé kutatott fajok esetében keletkeztek.

Arra a meglepő eredményre jutottak, hogy a megterjesztés csökkenése különösen súlyos volt Észak-Amerika, Európa, Dél-Amerika és Ausztrália mérsékelt övi területein, noha ezek kevés fajt veszítettek el. A veszteség kisebb volt Dél-Amerika, Afrika és Délkelet-Ázsia trópusi régióiban, de felgyorsulna itt is, ha több állat, köztük az elefánt kihalna.

 

Címlapfotó: Pixabay

Szólj hozzá!

Az idén sem fizet osztalékot a Rába

Győri ingatlanok érétkesítéséről is döntött a cég.

Azzal fenyegette a sárvári gyámügyest a nő, hogy megöli

„Na te büdös k***a, ha te ezt megtetted, akkor nem fogok veled szépen beszélni!”

Tizenkét gyanúsítottja van már annak az ügynek, amiben letartóztatták a volt győri rendőrkapitányt

A volt kapitányon kívül egy másik gyanúsítottat is fogva tartanak, aki szintén fontos és magas rangú, nyugalmazott rendőr.

Szúnyogok: Győrben kiterjedt biológiai gyérítés egyelőre nem szükséges

A Győr-Szol Zrt. már megtette az előkészületeket a szúnyoggyérítési munkálatok megkezdéséhez.

Legyen egy szuper okosóra a legújabb kiegészítőd

Gondoltál már arra, hogy beszerezz egy páratlan okosórát? Ha eddig halogattad a döntést, akkor ezt most tekintsd egy jelnek és üdvözölj a gyűjteményedben egy efféle újdonságot. Nemcsak dekoratív kiegészítő, hanem számtalan előnnyel is bír.

Quentin Tarantino mégsem filmkritikusról forgatja utolsó filmjét

A rendező várhatóan tizedik filmje elkészítése után is folytatja a kreatív munkát. Korábban többször célzott rá, hogy minisorozatok és színdarabok rendezése is érdekli.

A performance marketing jelentősége a vállalkozások életében

Minden vállalkozás számára alapvető fontosságú, hogy folyamatosan, méghozzá profitábilisan termeljen új ügyfeleket, vásárlókat. A performance marketing elengedhetetlen a sikerhez, egy laikus számára azonban rengeteg nehézséget okozhat a fizetett hirdetések nyereséges menedzselése, éppen ezért sok esetben a legjobb döntés szakértőket segítségül hívni.

Ütötte, rúgta ismerősét egy körmendi férfi

Még a mobilját is földhöz vágta.

Milyen tényezőket vegyünk figyelembe, ha bútorkárpitot választunk?

A különféle anyagokkal bevont, párnázott bútorok esetében a kárpit színe, textúrája meghatározó jelentőségű az enteriőr stílusa, valamint a tartósság és a tisztíthatóság szempontjából, ezért a választásnál körültekintőnek kell lenni.

Azonnali hatállyal rúgta ki a Vas Népe az újságíróját, miután bejelentette, hogy civilként elindul képviselőnek

Tóth Judit Körmenden szerezne mandátumot. Frissítve a Vas Népe közleményével!

Sulyok Tamás jáki látogatása miatt komoly biztonsági intézkedésekre lehet számítani

A vasárnapi avatón ingyen lehet megtekinteni a templomot és templomkertet is.

Egy győzelemre az elődöntőtől a Falco

Lemosták a Honvédet a pályáról

Már a bíróságon is kamuzik Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere

Nem csak adatokat nem adna ki, hanem tényleg nem ad ki.