Horvátországi edzőtáborral és öt felkészülési meccsel készül a Szombathelyi Haladás a téli szünetben

ugytudjuk.hu 2022-01-03 20:18:00
Romic Danijellel szerződést bontott a klub, Németh Szabolcs vezetőedző három érkezővel elégedett lenne.

Hétfőn ismét edzése állt a Szombathelyi Haladás. A bajnokság negyedik helyen álló zöld-fehérek a szakmai stáb eligazítása és egy kis konditermi munka után az Illés Akadémia műfüves pályáján edzettek. A tavaly nyáron Budafokról igazolt Romic Danijel már nem volt ott a társakkal, a védővel szerződést bontott a klub - olvasható a haladas.hu-n. A Hali magyar és külföldi csapatokkal is játszik majd felkészülési mérkőzést és néhány napot a horvátországi Umagban is edzőtáborozik, ahol összecsap a horvát bajnokság harmadik helyén álló NK Osijekkel.

– Az első edzésen a ráhangoláson volt a hangsúly – mondta Németh Szabolcs vezetőedző a klubhonlapnak. – A fiúk rendesen, jó hozzáállással dolgoztak, jó tempóban, pörgősen futballoztak, nyilván a minőségen még javítanunk kell – de nem is az első tréningen kell brillírozni.Elsőre mindenképpen jó volt ez az edzés. A héten kedden, szerdán és csütörtökön napi két edzést vezénylek, pénteken pedig egyet, majd szombaton Zsámbékon (Monori Norbert korábbi csapata)  a helyiek műfüves pályájának avatóján lépünk pályára. Mivel rövid a felkészülési időszak, ezért nincs olyan, hogy egyik héten a fizikai munkára fektetjük a hangsúlyt, a másikon pedig technikai, taktikai feladatokra. Komplex felkészülésünk lesz, a kettőt párhuzamosan fejlesztjük. Ami a játékosállományt illeti, lesznek érkezők és távozók is, olyan játékosokat szeretnék igazolni, akik a támadójátékot támogatni tudják, Ha három játékost sikerülne szerződtetni, már nagyon elégedett lennék.

A Szombathelyi Haladás téli felkészülési programja:

  • Január 8., 11.00: Zsámbék–Haladás
  • 14., 15.00: Haladás–TSV Hartberg (osztrák)
  • 15., 11.00: Haladás–Nagykanizsa
  • Január 17-22. Horvátország, Umag, edzőtábor
  • 18., 15.00: NK Alumunij (szlovén)
  • 20., 15.00: Haladás–NK Osijek (horvát)

Az NB II január 30-án folytatódik, a Haladás a tavaszi első fordulóban az ETO FC Győr vendége lesz.

Szintén a csapat tájáról érkezett hír, hogy a múlt héten megtörtént a többségi tulajdonosváltás a Szombathelyi Haladásnál: a Vasútvill pénzén szerzett többségi tulajdonrészt a Haladás Marketing Kft.

Szólj hozzá!

Azzal fenyegette a sárvári gyámügyest a nő, hogy megöli

„Na te büdös k***a, ha te ezt megtetted, akkor nem fogok veled szépen beszélni!”

Tizenkét gyanúsítottja van már annak az ügynek, amiben letartóztatták a volt győri rendőrkapitányt

A volt kapitányon kívül egy másik gyanúsítottat is fogva tartanak, aki szintén fontos és magas rangú, nyugalmazott rendőr.

Szúnyogok: Győrben kiterjedt biológiai gyérítés egyelőre nem szükséges

A Győr-Szol Zrt. már megtette az előkészületeket a szúnyoggyérítési munkálatok megkezdéséhez.

Legyen egy szuper okosóra a legújabb kiegészítőd

Gondoltál már arra, hogy beszerezz egy páratlan okosórát? Ha eddig halogattad a döntést, akkor ezt most tekintsd egy jelnek és üdvözölj a gyűjteményedben egy efféle újdonságot. Nemcsak dekoratív kiegészítő, hanem számtalan előnnyel is bír.

Quentin Tarantino mégsem filmkritikusról forgatja utolsó filmjét

A rendező várhatóan tizedik filmje elkészítése után is folytatja a kreatív munkát. Korábban többször célzott rá, hogy minisorozatok és színdarabok rendezése is érdekli.

A performance marketing jelentősége a vállalkozások életében

Minden vállalkozás számára alapvető fontosságú, hogy folyamatosan, méghozzá profitábilisan termeljen új ügyfeleket, vásárlókat. A performance marketing elengedhetetlen a sikerhez, egy laikus számára azonban rengeteg nehézséget okozhat a fizetett hirdetések nyereséges menedzselése, éppen ezért sok esetben a legjobb döntés szakértőket segítségül hívni.

Ütötte, rúgta ismerősét egy körmendi férfi

Még a mobilját is földhöz vágta.

Milyen tényezőket vegyünk figyelembe, ha bútorkárpitot választunk?

A különféle anyagokkal bevont, párnázott bútorok esetében a kárpit színe, textúrája meghatározó jelentőségű az enteriőr stílusa, valamint a tartósság és a tisztíthatóság szempontjából, ezért a választásnál körültekintőnek kell lenni.

Azonnali hatállyal rúgta ki a Vas Népe az újságíróját, miután bejelentette, hogy civilként elindul képviselőnek

Tóth Judit Körmenden szerezne mandátumot. Frissítve a Vas Népe közleményével!

Sulyok Tamás jáki látogatása miatt komoly biztonsági intézkedésekre lehet számítani

A vasárnapi avatón ingyen lehet megtekinteni a templomot és templomkertet is.

Egy győzelemre az elődöntőtől a Falco

Lemosták a Honvédet a pályáról

Már a bíróságon is kamuzik Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere

Nem csak adatokat nem adna ki, hanem tényleg nem ad ki.

Pedofil fotós is dolgozott a Little Miss Hungary gyermekszépségversenyen

A gyerekszépségverseny szervezője csalás miatt áll bíróság elé.

A szakember szerint nem indokolt a szúnyoggyérítés Győrben

Hiába jelentek meg a szúnyogok, az élő vizeinkben még nem kezdtek el növekedni a lárvák

Kalapáccsal verte fejbe kutyáját az ittas sárvári férfi

Az állatnak különös szenvedést okozott, és alkalmas volt arra is, hogy a pusztulását okozza.

Megérkezett a balkonszezon

Itt a tavasz, a jó idő, a melegedő időjárás, ideje feldíszíteni az erkélyt. A cikkel ehhez a feladathoz szeretnénk hasznos tippeket adni. Összeszedtük a legfontosabb teendőket, valamint minden hasznos tudnivalót, és eláruljuk, hogy melyek a nélkülözhetetlen szerszámok.